2017. június 6., kedd

Köszöntünk Szent Szellem!: ÁROKÁSÁS

"Hozzatok ide egy énekest! És mikor énekelt előtte az éneklő, az Úrnak keze lőn őrajta. És mondta: Ezt mondja az Úr: Csináljatok itt és ott e patakon árkokat; mert ezt mondja az Úr: Nem láttok sem szelet, sem esőt, és mégis e patak megtelik vízzel, hogy ihattok mind ti, mind a ti nyájatok és barmaitok." (2Királyok könyve 3:15—17)

Az Úrnak keze Elizeuson a rajta megnyugvó Szentlelket jelképezte (Ez 3:14; 8:3). 
A zenét hallgatva a vízről prófétált, amely a Lélek másik szimbóluma (János evangéliuma 7:38-39). Ha egy-egy közösségben rálelnünk a megújulás tavaira, akkor árkokat kell ásnunk közöttük, hogy összefolyhassanak, és együtt a Szentlélek hatalmának nagy "víztározóját" alkothassák, amelyből mindenki ihat, akinek égető szüksége van az élet vizére.
Ellen White látomása, amely a Waukonban élő testvérekre vonatkozott, azt jelezte, hogy egy árkot kell odáig ásnia, amelyen keresztül a Lélek ismét be tudja tölteni az ottani elcsüggedt munkások életét. Ezt az árkot nem volt egyszerű elkészíteni, de az imádság és kitartás végül eredményt hozott. Először is a hó olvadni kezdett, ami nagyon nehézzé tette a szánnal való utazást. Hart testvér, a szán tulajdonosa azt mondta: csoda volna, ha még decemberben sikerülne odaérni. Azután imádságukra válaszul hullni kezdett a hó, és éppen annyi esett, hogy elindulhassanak. Útközben hóviharba kerültek, ami csaknem egy héttel késleltette az utazást. Végül Ellen White és társa elérték a Mississippi folyót, ahol közölték velük, hogy az átkelés lehetetlen. Kb. 30 cm-es víz hömpölygött a jég felett, és néhány fogat már áttörte előttük a jeget. A fogathajtók alig élték túl a kalandot.
A Szentlélek azonban továbbra is Waukon felé mutatta az utat a hűséges "árokásóknak". "Csak előre, bízzunk Izrael Istenében! - adta ki az utasítást Ellen White Hart testvérnek. Milyen hálás szívvel dicsőítették az Urat, amikor biztonságban partot értek az Iowai oldalon! Vajon rajtad van-e az Üdvözítő keze, hogy ma árkot áss, amelyen keresztül víz juthat a kiszáradt, elkeseredett szívű emberek életébe? Akkor haladj hitben előre, és kösd össze az imádkozó emberek kis csoportjait, hadd alkossanak együtt egy közösségi "szeretettározót"!



Imádság a mai napra
"Újra szomjazom, Uram! Felemelem a poharam hozzád, hogy kezed megnyithassa számomra az élő víz forrását! Bár áldásaidtól és szeretetedtől csordulna túl a poharam!"

Garrie F. Williams írása alapján

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése