2017. június 8., csütörtök

Varga László - Isten asztaláról

"Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe... háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." -2Korinthus 12,7-9


Mekkora feladat állt Pál apostol előtt! Semmi másra nem vágyott, csak hogy minél többet valósítson meg a Krisztus szolgálatában. És folyton akadályozta a betegsége. Nem magáért, hanem a szolgálat eredményességéért kérte a gyógyulást, ő, akinek kérésére Isten annyi másnak megadta azt. Ő pedig nem kapta meg. Isten jobban tudta, mennyit kell elérnie. A mennyiségnél fontosabb volt, hogy se ő maga, se más ne mondhassa, hogy ez az erős ember végezte el az egyházépítés hatalmas munkáját. Ez jobban gátolt volna másokat - bennünket - a feladatvállalásban, akár gyengeségünk tudatában, akár elbizakodottságunk miatt.
Mind a mai napig tudni kell, hogy az eredményt nem Pál, hanem Isten Lelke hozta létre.
Hogy mi se dicsekedjünk, ha jó eredményeink vannak, de meg se hátráljunk, ha úgy érezzük, a feladat erőnk felett való.
A feladatot is, az erőt is Isten adja, ahogy Ő akarja, amennyit Ő akar elvégeztetni velünk. Vállalhatjuk a kapott feladatot azzal a bizalommal, hogy ha a mi erőnk nem is, Isten kegyelme elég lesz hozzá.
Uram, szolgálni szeretnék. Annyi dolgom volna, annyi szépnek látott cél áll előttem családom, közösségem, népem, egyházam érdekében. Azt is vállaltam, hogy Téged szeretnélek szép munkával, szép eredményekkel szolgálni. És nincs hozzá elég erőm, időm, lehetőségem. Telnek az évek, múlik az életem, és egyre szomorúbban látom, milyen kevés az, amit elértem.
Hányszor kértem Tőled több erőt, s nem kaptam meg. Pedig máskor talán nem is kértem, s szinte repültem a cél felé. Nyugtass meg, Uram, hogy mindez nem tőlem függ.
Hogy ha kérem és vállalom, Te pontosan annyit fogsz megvalósítani általam, amennyire neked s magamnak szükségem van örök, nagy terveidben.
Így őrizz meg a kishitűségtől, és attól is, felelőtlenné váljak, vagy Téged hibáztassalak azért, amit én követtem el a szolgálatban! Ámen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése