„Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. Mindegyikünk a felebarátjának kedvezzen, mégpedig annak javára, épülésére. Hiszen Krisztus sem magának kedvezett, hanem ahogyan meg van írva: „A te gyalázóid gyalázásai énreám hullottak.” Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk. A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját. Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.”

Magyarázat

A testvéri kapcsolataim a gyülekezetben igen jó hőmérői annak, hogy mennyire élek Krisztus akarata szerint, vagyis mennyire engedtem át az életemet az ő vezetésének. Amikor békességben élek a testvéreimmel, felnézek rájuk, tisztelet van a szívemben feléjük, és öröm tölt el, amikor találkozunk, ez azt jelenti, hogy Jézus szeretete át tudta hatni a lelkemet. Vigyázat, ezt nem lehet emberektől eltanulni, mint a viselkedési mintákat. Akkor sem lesz természetes, ha évek vagy évtizedek óta járok már gyülekezetbe. Ez az igazi tanítványi lét következménye, a Lélek munkája és gyümölcse a szívemben. Egy folyamat, amelyben elkezdek felelősséget érezni a gyülekezeti tagok felé. Az aktuális „testvéri” pletykán nem szörnyülködöm és megbotránkozom, hanem belülről jövő késztetést érzek, hogy valamilyen módon segítsek helyreállni és felépülni annak, aki bajba került. Egyre többet imádkozom másokért, és nemcsak a saját kéréseimet mondom el az Atyának. Felhívom, meglátogatom és beszélgetek olyan testvéreimmel, akik eddig nem voltak közel hozzám.
A türelem és vigasztalás Istene pedig megajándékoz bennünket Jézus Krisztus akarata szerinti egyetértéssel, együttérzéssel és harmóniával. Így fogjuk majd egy szívvel és szájjal közösen dicsőíteni mennyei Atyánkat.
(Paróczi Zsolt)