“Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya, és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba. Ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti”. Így szólt hozzám: “Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!”
Írta: BARTHA BORBÁLA Magyarországon élő, keresztény író és szolgálattevő, az Istennel való mély, bensőséges kapcsolatról és annak gyakorlati megvalósításáról jelentek meg művei
(„A kimondhatatlan ajándék”; „Meghitt kapcsolatban az Atyával János evangéliuma alapján”).
A könyveivel kapcsolatos további információk a http://bbartha.extra.hu/
Ezt is mondta nekem: “Ezek az Isten igaz igéi”. (Jelenések 19:6-9)
Gyönyörű, verőfényes, forró júliusi szombat délután volt. Négyen, barátnők, egy vendégszeretetéről híres kúria hétvégi vendégei voltunk. Gyönyörű, ízléses, hangulatos kétágyas szobákban aludtunk, a természettől egy karnyújtásnyira. Reggelente lovak nyerítésére, madarak csicsergésére ébredtünk, s csak úgy szívtuk magunkba a friss, tiszta vidéki levegőt. Reggel és este elhalmoztak bennünket finomságokkal, olyan sokkal, amit képtelenség volt elfogyasztani. Minden alkalommal degeszre ettük magunkat a szabadban felállított asztalok köré ülve, miközben a vendégeket és munkájukat egyaránt értékelő pincérek vettek bennünket körbe, s vidámítottak, megállás nélkül. Nap közben pedig a medence mellett hűsöltünk, vagy éppen a vízbe lógattuk lábunkat, lubickoltunk, vég nélkül csevegtünk, órákon át csak lazítottunk. Azon a hétvégén önfeledt pillanatok sokaságával találkoztunk, ahogy semmi mást sem tettünk, csak a természet lágy ölén magunkat teljesen elengedve kikapcsolódtunk.
Azon a szombat délutánon elhatároztuk, hogy a medencétől nem messze, a tó mellett, a sportpályák közelében, gyönyörű füves, zöld környezetben, egy kirakott asztalhoz letelepedve négyesben istentiszteletet tartunk: igét olvasunk, rövid igehirdetést tartunk, egymásért imádkozunk, és rövid bizonyságokat osztunk meg, hogy mindannyian felbátorodjunk. S ahogy az Úrral és egymással közösségben voltunk, istentiszteletünk kellős közepén egyszer csak a legmeghatóbb élményben volt részünk. A tó túloldalán, egy gyönyörű zöld tisztáson, alig 50-100 méterre tőlünk egy menyegzőt tartottak. A szertartás rövid, egyszerű, mégis méltóságteljes volt, ahogy az alkalomhoz illő zene megszólalt, és a menyasszony és a vőlegény előrejöttek aláírni a hivatalos dokumentumokat. A szertartás végével, fehér lovas hintón a feleség férjével elhagyta a házasságkötés helyszínét, éppúgy, ahogy menyasszony és vőlegényként nem sokkal azelőtt odaérkeztek.
Bár igyekeztünk az Úr jelenlétében maradni mindvégig, mégis istentiszteletünket a szertartás idejére félbeszakítottuk, és mindannyian a kibontakozó eseményekre és a megható pillanatokra összpontosítottunk. Ahogy lecsengtek az események, a zene elhalkult, visszafordultunk istentiszteletünkhöz, s az Urat tovább imádtuk, egymást bátorítottuk. Mindannyian meghatódtunk, ahogy istentiszteletünk kellős közepén egy gyönyörű menyegző szem és fültanúi voltunk!
Ahogy később a történtekről elmélkedtem, megértettem, hogy mindannyiunknak része lesz majd ebben az élményben, ahogy életünkben az Urat imádjuk. Ha egész életünk istentisztelet, akkor egy nap, a mennybe kerülve, hivatalosak leszünk a Bárány menyegzőjére, s istentiszteletünk kellős közepén egy házasságkötésben lesz nekünk is részünk. S ahogy a menyegzői vacsora véget ér, újra visszafordulunk majd istentiszteletünkhöz, s az Urat tovább imádjuk és egymást bátorítjuk – egy örökkévalóságon át. Halleluja!
Gyönyörű, verőfényes, forró júliusi szombat délután volt. Négyen, barátnők, egy vendégszeretetéről híres kúria hétvégi vendégei voltunk. Gyönyörű, ízléses, hangulatos kétágyas szobákban aludtunk, a természettől egy karnyújtásnyira. Reggelente lovak nyerítésére, madarak csicsergésére ébredtünk, s csak úgy szívtuk magunkba a friss, tiszta vidéki levegőt. Reggel és este elhalmoztak bennünket finomságokkal, olyan sokkal, amit képtelenség volt elfogyasztani. Minden alkalommal degeszre ettük magunkat a szabadban felállított asztalok köré ülve, miközben a vendégeket és munkájukat egyaránt értékelő pincérek vettek bennünket körbe, s vidámítottak, megállás nélkül. Nap közben pedig a medence mellett hűsöltünk, vagy éppen a vízbe lógattuk lábunkat, lubickoltunk, vég nélkül csevegtünk, órákon át csak lazítottunk. Azon a hétvégén önfeledt pillanatok sokaságával találkoztunk, ahogy semmi mást sem tettünk, csak a természet lágy ölén magunkat teljesen elengedve kikapcsolódtunk.
Azon a szombat délutánon elhatároztuk, hogy a medencétől nem messze, a tó mellett, a sportpályák közelében, gyönyörű füves, zöld környezetben, egy kirakott asztalhoz letelepedve négyesben istentiszteletet tartunk: igét olvasunk, rövid igehirdetést tartunk, egymásért imádkozunk, és rövid bizonyságokat osztunk meg, hogy mindannyian felbátorodjunk. S ahogy az Úrral és egymással közösségben voltunk, istentiszteletünk kellős közepén egyszer csak a legmeghatóbb élményben volt részünk. A tó túloldalán, egy gyönyörű zöld tisztáson, alig 50-100 méterre tőlünk egy menyegzőt tartottak. A szertartás rövid, egyszerű, mégis méltóságteljes volt, ahogy az alkalomhoz illő zene megszólalt, és a menyasszony és a vőlegény előrejöttek aláírni a hivatalos dokumentumokat. A szertartás végével, fehér lovas hintón a feleség férjével elhagyta a házasságkötés helyszínét, éppúgy, ahogy menyasszony és vőlegényként nem sokkal azelőtt odaérkeztek.
Bár igyekeztünk az Úr jelenlétében maradni mindvégig, mégis istentiszteletünket a szertartás idejére félbeszakítottuk, és mindannyian a kibontakozó eseményekre és a megható pillanatokra összpontosítottunk. Ahogy lecsengtek az események, a zene elhalkult, visszafordultunk istentiszteletünkhöz, s az Urat tovább imádtuk, egymást bátorítottuk. Mindannyian meghatódtunk, ahogy istentiszteletünk kellős közepén egy gyönyörű menyegző szem és fültanúi voltunk!
Ahogy később a történtekről elmélkedtem, megértettem, hogy mindannyiunknak része lesz majd ebben az élményben, ahogy életünkben az Urat imádjuk. Ha egész életünk istentisztelet, akkor egy nap, a mennybe kerülve, hivatalosak leszünk a Bárány menyegzőjére, s istentiszteletünk kellős közepén egy házasságkötésben lesz nekünk is részünk. S ahogy a menyegzői vacsora véget ér, újra visszafordulunk majd istentiszteletünkhöz, s az Urat tovább imádjuk és egymást bátorítjuk – egy örökkévalóságon át. Halleluja!
Írta: BARTHA BORBÁLA Magyarországon élő, keresztény író és szolgálattevő, az Istennel való mély, bensőséges kapcsolatról és annak gyakorlati megvalósításáról jelentek meg művei
(„A kimondhatatlan ajándék”; „Meghitt kapcsolatban az Atyával János evangéliuma alapján”).
A könyveivel kapcsolatos további információk a http://bbartha.extra.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése