Nem a szolgaság lelkét vettétek... (Róm. 8,15.)
Képzeljük csak bele magunkat egy múlt századbeli néger rabszolga helyzetébe. Mi volt számára ilyen nyomorúságában a legnehezebb?
Mindenekelőtt szabadságának elvesztése. A "szolgaság lelke" kifejezés az elnyomás állapotára mutat.
Ilyesmi nincs a hívők szívében. Ha a Szentlélek lakozást vesz egy emberben, akkor annak nem ez az érzése: most már én nem vagyok szabad. Ellenkezőleg; megtapasztalja az Ige igazságát: "Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság" (2.Kor. 3,17).
A világ nagyon téved, ha azt gondolja, hogy az ember a megtéréssel elveszti szabadságát. Nem. A Szentlélek senki fölött nem zsarnokoskodik. Csak a Sátánnak telik abban öröme, hogy az embereket gúzsba kösse, mint azt a szegény asszonyt, aki 18 esztendeig sem tudott felegyenesedni (Lk. 13,16).
Ahová betér az Úr Lelke, ott felhangzik az örömujjongás: "Lelkünk megszabadult, mint a madár a madarász tőréből. A tőr elszakadt, mi pedig megszabadultunk" (Zsolt. 124,7).
Mennyit szenvedtek a rabszolgák amiatt, hogy az emberek megvetették őket, mintha nem is emberek, hanem állatok lettek volna.
Micsoda különbség van egy rabszolga és az Úr gyermeke között!
Ahová Isten Lelke betér, ott a fiúság boldogító bizonyosságát munkálja, s így tanít kiáltani: Atyám! A Szentlélek tesz bennünket Isten háza népévé, Krisztus atyafiaivá.
A szolgaság lelke retteg ura fenyítésétől. Mindent csak azért tesz, hogy ura haragját elkerülje.
A Szentlélek pedig mélységes vágyat és örömet támaszt bennünk Isten akaratának teljesítésére úgy, hogy legnagyobb örömünk az Úrnak való engedelmesség legyen.
Amint a zsoltáríró mondja: "Vezérelj a te parancsolataidnak útján, mert gyönyörködöm abban" (Zsolt 119,35). Abba, Atyám!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése