2016. október 15., szombat

A Valóság Rapszódiája - Chris pásztor-A szavak jelentenek mindent

Mert a beszédedből itélnek majd igaznak, és a beszédedből marasztalnak el téged 

(Máté 12:37).


A legnagyobb ajándék az ember számára a beszéd ajándéka, az a képesség, hogy magát szavakban kifejezze. Ez egy Istentől való
rendkívüli ajándék. A személyiséged szavakban fejeződik ki. A szavaid fontosak, mindent ezek jelentenek. Szomorú, de sokan nem értették ezt meg, és ezért közönséges életet élnek itt a földön.

Minden, amit Isten adott nekünk, a szavainkon keresztül aktivizálódik. Saját üdvösségünk is a szavainktól függ. A megvallásod által kaptál üdvösséget, és az által tartod is meg. Akár élsz vagy halsz, mindez a beszédedtől függ. A beszédeden
múlik mindaz, hogy betegségben vagy egészségben, szegénységben vagy gazdagságban, győzelemben vagy vereségben élsz-e. Isten képességet adott a beszédre, hogy arra használd a szádat, hogy megfelelő irányt szabj a földi pályafutásodnak. A szádat elsősorban nem azért kaptad, hogy
egyél, igyál és másokkal kommunikálj, hanem a szád elsődleges funkciója, hogy Isten akaratának az irányába kormányozd az életed. Tanulj meg helyesen beszélni. Helyesen beszélni annyit jelent, hogy mindenkor csakis Isten Igéjét szólod. Azt is jelenti,
hogy átgondolod amit mondasz, és megtartod az ígéreteidet. A szavaid legyenek minden befolyástól mentesek, és bírjanak jelentőséggel számodra.

Vannak emberek, akik gondatlanul használják a szavaikat. Amikor beszélnek hozzád, nyilvánvalóvá válik, hogy nincs súlya a szavaiknak, mert nem fogják azokat betartani. Neked azt kell mondanod, amit valójában gondolsz, és komolyan kell gondolnod, amit mondasz. Ne mondj ki haszontalan, hatástalan szavakat. A Máté 12:36-ban az Úr Jézus szavait olvashatjuk: “De mondom nektek, minden haszontalan beszédért számot adnak az emberek
az ítélet napján.” Isten felelősségre vonhatónak tart az általad mondott dolgokért. Ne tégy gondatlan kijelentéseket, mert rossz eredményeket fognak produkálni számodra.

A világ többek között a benned élő Jézust a jellemeden keresztül láthatja meg, melyet gyakran a szavaid tükröznek vissza. Ezért egészséges és kegyes szavakat szólj mindig és mindenhol! Tudatosan raktározd el Isten Igéjét a szívedben, mert a szív
bőségéből szól a száj (Máté 12:34). Amint Isten Igéje gazdagon lakozik a szívedben, kialakul benned egy helyes beszédmód, ami kegyes és hittel teljes.

Ima
Drága Atyám, köszönöm, hogy megmutattad a szavak
jelentőségét és értékét. Igéd által élek, ezért összhangba állítom a
beszédemet gondolataiddal, parancsolataiddal és
iránymutatásoddal az életemre nézve. Mindenkor hittel teljes szavakat szólok annak a tudatában, hogy a szavaimban
életformáló erő van és általuk a győzelem irányába kormányozhatom az életem. Jézus nevében. Ámen.

További Tanulmányok:

Márk 11:23;
Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy a mit mond, megtörténik, meg lesz néki, a mit mondott.

Jakab 3:2-6;
Mert mindnyájan sokképen vétkezünk. Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét is megzabolázni. Ímé a lovaknak szájába zabolát vetünk, hogy engedelmeskedjenek nékünk, és az ő egész testöket igazgatjuk. Ímé a hajók is, noha mily nagyok, és erős szelektől hajtatnak, mindazáltal igen kis kormánytól oda fordíttatnak, a hová a kormányos szándéka akarja. Ezenképen a nyelv is kicsiny tag és nagy dolgokkal hányja magát. Ímé csekély tűz mily nagy erdőt felgyújt! A nyelv is tűz, a gonoszságnak összessége. Úgy van a nyelv a mi tagjaink között, hogy megszeplősíti az egész testet, és lángba borítja életünk folyását, maga is lángba boríttatván a gyehennától.

1 éves Biblia olvasási terv: Thessalonika 4:1-18; Ésaiás 59-60;
2 éves Biblia olvasási terv: Zsidók 6:11-20; Ezékiel 8-9;


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése