Oswald Chambers-
"...és beteljesedik minden, amit megírtak a próféták az ember Fiáról... Ők pedig ezekből semmit sem értettek" (Lk 18,31.34)
Isten olyan valamire hívta el Jézus Krisztust, ami helyrehozhatatlan
tragédiának látszott. Jézus Krisztus pedig elhívja a tanítványait, hogy
meglássák, hogyan ölik meg Őt. Arra a helyre vitte őket, ahol a szívük
összetört. Jézus Krisztus élete mindenféle szempontból teljes kudarc
volt - kivéve Isten szempontját. De ami az ember előtt kudarcnak
látszott, az Isten szemében hatalmas győzelem volt, mert Isten szándékai
egészen mások, mint az emberek elgondolásai.
A mi életünkben is felhangzik Istennek ez a rejtélyes hívása. Az Ő
hívását nem lehet pontosan meghatározni, mert mindig csendben
jelentkezik. Isten hívása olyan, mint a tengeré; senki más nem hallja
meg, csak akiben a tenger természete benne van. Nem lehet pontosan
meghatározni, mire hív el Isten, mert az az igénye velünk szemben, hogy
az Ő rejtett céljai érdekében lépjünk vele munkaközösségbe. A mi próbánk
pedig az, vajon valóban hisszük-e, hogy Isten tudja, mit akar elérni.
Amik történnek, nem véletlenek, hanem rajtuk át Isten véghezviszi
akaratát.
Ha közösségben vagyunk Istennel és felismerjük, hogy Ő saját terveibe
kapcsol bele minket, akkor már nem próbáljuk kitalálni a célját. A
keresztyén életben továbbhaladva az mindig egyszerűbb lesz, mert egyre
kevésbé adunk helyet ilyen kérdéseknek: "Miért engedte ezt meg Isten?"
Az egész dolog mögött az Ő szuverén akarata van. "Van Isten, aki
irányítja dolgaink kimenetelét" (Shakespeare). A keresztyén ember Isten
éleslátásában és bölcsességében bízik meg, nem a magáéban. Ha saját
célunk van, ezzel megrontjuk azt az egyszerűséget és nyugalmat, ami
Isten gyermekeinek ismertetőjele kellene hogy legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése