Hét témája: Közösség Istennel
Olvasmány: 1Kor 12,12–26
Az egymással való közösségünkbe az egy isteni Lélek hangolhat össze bennünket.
„Mert
ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha
sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. Hiszen
egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár
zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy
Lélekkel itattattunk meg. Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból. Ha ezt mondaná a láb: „Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e? És ha ezt mondaná a fül: „Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e? Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás? Márpedig az Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta. Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Így bár sok a tag, mégis egy a test. Nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábaknak: „Nincs rátok szükségem!” Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó részei nagyonis szükségesek,
és amelyeket a test tisztességtelen részeinek tartunk, azokat nagyobb
tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélkül valók, azok
nagyobb megbecsülésben részesülnek: az ékeseknek azonban
nincs erre szükségük. Isten szerkesztette így a testet egybe: az
alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva, hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok.
És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha
dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi.”
Magyarázat
Nem jó egyedül lenni. Jövünk, megyünk, járunk,
kelünk, s lépten-nyomon valaki felé kell fordulnunk, hogy kérdezzünk,
tanácsokat fogadjunk és adjunk. Megosztjuk a gondolatainkat, s
rádöbbenve gyengeségeinkre segítséget kérünk, máskor erőnket érezve
segítséget nyújtunk. A „nem jó az embernek egyedül” isteni gondolat
nemcsak a házasság értelmében igaz, hanem az emberlét minden területére.
Ezért érző szív, érző lélek adatott nekünk. Csakhogy az erősségeinket
megérezve egyre magabiztosabbak leszünk, s ez az erő könnyen a másik
kárára válik, megalázva, megszégyenítve azt. S beindul a verseny, ki a
jobb, ki a fontosabb, a hasznosabb, az értékesebb. Ebben nincs megállás.
De győztes sincs. Hiszen egyszer csak rádöbben a nagy Egónk, hogy
szüksége van a másikra. A teremtett világban minden a helyén van,
mindennek megvan a szerepe, a küldetése, s az egyes részek, az egyes
emberek, a test egyes tagjai így alkotnak harmóniát. Az egy isteni Lélek
hangolhat össze bennünket. Kérjük ezt, s engedjünk szelíd szavának,
amikor egységre szólít bennünket.
(Újváriné Szabó Anikó)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése