Napi áhítat- Bezárt ajtó

Hét témája: Ajtók

Olvasmány: Mt 25,6–13                     
Élj Krisztussal mindennap már most, és akkor sosem kell majd azt tapasztalnod, hogy meg kellene ismerned, de már késő.

„Éjfélkor aztán kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására! Ekkor felébredtek a szüzek mind, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk kialszik. Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is: menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak. Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket.” „Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!”
Magyarázat

Mindig megrendít, amikor az Úr Jézus példázatait olvasom. Tudom, hogy nem szabad a részletek ostoba elemezgetésével és a példázatban megbúvó alternatív fordulatokkal kísérletezni. Tudom, hogy nem szabad okvetetlenkedve a példázat eseményeinek látszólagos igazságtalanságaiból csemegézni. A példázatnak célja van: ilyen lesz az ítélet, ha tetszik, ha nem. Most már tudjuk, hát vigyázz!
Az ítélet pillanatában, legyen az a halálunk órája, vagy épp Krisztus visszajövetele, az lesz a kérdés, hogy kik vagyunk? Megváltottak? Újjászületettek? Isten gyermekei? Vagy csak olyanok, akik nem vitatják a megváltás szükségességét, kívánatosnak nevezik az újjászületést, és hiszik, vallják, hogy van Isten, és az ember élhet Isten gyermekeként.
Mire juttatott el a hitünk? Az Úr Jézus azért mondta el a bezárt ajtó példázatát, hogy a jelen lehetőségeit, a kegyelmet itt és most ragadjuk meg. Nem érünk rá. Most kell újjászületnünk, és most kell elkezdeni a lelki növekedést. A zárt ajtó képe világosan kijózanít, lesz olyan pillanat, amikor már semmit nem lehet korrigálni. Tartsuk hát rettenetesnek mindazt, ami még kiigazításra szorul az életünkben!
(Katona Béla)