„És fölnyergelve a szamarat, ezt mondta a szolgalegénynek: Hajtsd az állatot állandóan, és ne akadályozz a vágtatásban, amíg nem szólók neked! Elment tehát, és megérkezett az Isten emberéhez a Karmel-hegyre. Amikor az Isten embere távolról meglátta őt, így szólt Géhazihoz, a szolgájához: Nézd csak, az ott a súnémi asszony! Fuss eléje, és kérdezd meg, hogy jól van-e ő, jól van-e a férje, és jól van-e a gyermeke? Az asszony így felelt: Jól! De amikor odaért az Isten emberéhez a hegyre, átkarolta a lábát. Géhazi odalépett, hogy félretaszítsa, de az Isten embere így szólt: Ne bántsd, hiszen el van keseredve, és az Úr eltitkolta előlem, nem jelentette ki ezt nekem. Az asszony ezt mondta: Uram, kértem-e én fiút? Nem azt mondtam-e, hogy ne hitegess engem?! Akkor Elizeus így szólt Géhazihoz: Övezd fel derekadat, vedd kezedbe a botomat, és menj el! Ha valakivel találkozol, ne köszönj neki, és ha valaki neked köszön, ne válaszolj! Tedd a botomat a fiú arcára! De a fiú anyja így szólt: Az élő Úrra és a te életedre mondom, hogy nem hagylak itt! Elindult tehát Elizeus, és ment az asszony után. Géhazi már előttük elment, és a botot a fiú arcára tette, de az nem szólt és nem eszmélt. Visszatért tehát Elizeushoz, és jelentette neki, hogy nem ébredt fel a fiú. Ekkor Elizeus bement a házba, ahol a fiú holtan feküdt az ágyán. Bement, bezárta kettőjük mögött az ajtót, és imádkozott az Úrhoz. Majd fellépett az ágyra, odafeküdt a gyermek mellé, és rátette száját a szájára, szemét a szemére, tenyerét a tenyerére. Ahogy így ráhajolt, fölmelegedett a gyermek teste. Azután néhányszor föl-alá járt a házban, majd ismét odalépett, és föléje hajolt. Ekkor a fiú tüsszentett hétszer egymásután, és felnyitotta a szemét. Ő pedig odahívta Géhazit, és azt mondta: Hívd ide a súnémi asszonyt! Az odahívta, és amikor odament hozzá, így szólt: Viheted a fiadat. Az asszony, odamenve, a lábához esett, a földre borult, azután vette a fiát és elment.”

Magyarázat

A történet megválaszolatlan kérdése a miért? Sok eseménnyel kapcsolatban teszi fel ezt a kérdést az asszony és tehetjük fel mi is. Miért történt mindez? Miért nem sikerült Géhazi eljárása? Miért tette Illés, amit tett? Miért zárta be az ajtót? Nincs válasz ezekre a kérdésekre, de nem is ezekre a kérdésekre megfogalmazott válaszra van szükség, hanem a feltámadásra és az életre. A feltámadás után pedig már senkit nem érdekelnek a miértek.
Miért keserítenénk olyan kérdésekkel a saját szívünket, amelyekre nem találunk választ? Hatalmas ez a kísértésünk. Néha úgy érezzük, sarokba lett az Isten szorítva. Bizonyos csapásokra senki sem adhat magyarázatot. Nincsenek érvek, bibliai igazságok, lelkigondozói fordulatok, amelyek segíthetnének rajtunk, de ne temessük el saját magunkat! Ne zárjuk úgy magunkra életünk ajtaját, hogy Istent kívülre tessékeljük! Ne essünk kétségbe, ha nem találjuk kínzó kérdéseinkre a válaszokat!
Bölcs és bátor, aki bízik a hatalmas és szerető Istenben a szenvedései között is. Lesz nyomorúságunk ezen a földön, és meg is fogunk halni. De ha türelmesen kivárjuk Isten közbeavatkozását, legyen az a gyógyulás vagy épp a feltámadásunk, meggyógyul a rettegő szívünk.