Évekkel ezelőtt ismertem egy fiatal evangélistát, aki épp akkor kezdte szolgálatát. Korban idősebb volt nálam, de munkájában fiatalabb. Felesége és öt gyermeke volt. Felesége rokonai gyülekezetem tagjai voltak. Szabad volt Karácsonykor és rokonaival az én gyülekezetemet látogatta. Megpróbáltam rávenni, hogy prédikáljon és tiszteletdíjat is adtam volna neki. Ez 1940-ben történt. Fel kell ismerned, hogy azok a gazdasági világválság évei voltak. Akkoriban egy embernek, aki vasárnap prédikált, 5 dollárt adtunk. Némelyek megdöbbennek ezen, de voltak a gyülekezetben emberek, akiknek havi fizetése nem volt több. Egyik testvér, aki a vasútnál dolgozott, 37,50 dollárt keresett havonta. Házbért fizetett, feleségét és 3 gyermekét eltartotta és autót is tartott havi 37,50 dollárból. Tehát, látod, ezzel összehasonlítva az 5 dollár jó volt. Adtam volna neki, de nem akart prédikálni. Azt mondta: „Hagin testvér, itt kicsit zavarban vagyok a rokonaim előtt." Tehát mentem és én prédikáltam.
Míg a templom hátuljában voltam és kezet fogtam az emberekkel a szolgálat után, az Úr azt mondta nekem: „Azt akarom, hogy 10 dollárt adj neki." „Drága Uram - mondtam - nem tudtam neki 10 dollárt adni. Nem tudod, hogy közel a karácsony?" Visszalapozhatnék a gazdasági könyveimben és megmutathatnám neked. Még mindig megvannak. Az én fizetésem átlagosan 43,15 dollárra jött ki havonta, tehát 10 dollár gyakorlatilag egy heti fizetésem volt.
Végül összeszedtem azt a 10 dollárt. Majdnem mindenki hazaért akkorra, de az ifjú evangélista kívül állt és egy barátjával beszélgetett. Kezet fogtam vele és a pénzt a kezében hagytam. Még egy 10 dolláros bankjegyem sem volt, hogy neki adjam. Egy dolláros érméket adtam neki, meg aprót.
Nem sokkal ezután hallottam, hogy anyósa azt mondja valakinek: „Tudod, C. szabad volt karácsonykor és éppen csak a házbér és a rezsi kifizetésére futotta neki. Egy 10 centese sem maradt, egy 10 centese sem. Semmit sem tudott venni a gyerekeknek Karácsonyra, sőt semmi ünnepi vacsorához valót sem. Valaki adott neki 10 dollárt, így készítettek karácsonyi vacsorát."
Amikor hallottam az asszonyt, nem ugráltam fel-le ujjongva: „Én voltam az! Én tettem!" Nem, csak csendben maradtam és azt mondtam: „Hála Istennek, oly boldog vagyok, hogy engedelmeskedtem Istennek."
Évekkel ezelőtt ismertem egy fiatal evangélistát, aki épp akkor kezdte szolgálatát. Korban idősebb volt nálam, de munkájában fiatalabb. Felesége és öt gyermeke volt. Felesége rokonai gyülekezetem tagjai voltak. Szabad volt Karácsonykor és rokonaival az én gyülekezetemet látogatta. Megpróbáltam rávenni, hogy prédikáljon és tiszteletdíjat is adtam volna neki. Ez 1940-ben történt. Fel kell ismerned, hogy azok a gazdasági világválság évei voltak. Akkoriban egy embernek, aki vasárnap prédikált, 5 dollárt adtunk. Némelyek megdöbbennek ezen, de voltak a gyülekezetben emberek, akiknek havi fizetése nem volt több. Egyik testvér, aki a vasútnál dolgozott, 37,50 dollárt keresett havonta. Házbért fizetett, feleségét és 3 gyermekét eltartotta és autót is tartott havi 37,50 dollárból. Tehát, látod, ezzel összehasonlítva az 5 dollár jó volt. Adtam volna neki, de nem akart prédikálni. Azt mondta: „Hagin testvér, itt kicsit zavarban vagyok a rokonaim előtt." Tehát mentem és én prédikáltam.
Míg a templom hátuljában voltam és kezet fogtam az emberekkel a szolgálat után, az Úr azt mondta nekem: „Azt akarom, hogy 10 dollárt adj neki." „Drága Uram - mondtam - nem tudtam neki 10 dollárt adni. Nem tudod, hogy közel a karácsony?" Visszalapozhatnék a gazdasági könyveimben és megmutathatnám neked. Még mindig megvannak. Az én fizetésem átlagosan 43,15 dollárra jött ki havonta, tehát 10 dollár gyakorlatilag egy heti fizetésem volt.
Végül összeszedtem azt a 10 dollárt. Majdnem mindenki hazaért akkorra, de az ifjú evangélista kívül állt és egy barátjával beszélgetett. Kezet fogtam vele és a pénzt a kezében hagytam. Még egy 10 dolláros bankjegyem sem volt, hogy neki adjam. Egy dolláros érméket adtam neki, meg aprót.
Nem sokkal ezután hallottam, hogy anyósa azt mondja valakinek: „Tudod, C. szabad volt karácsonykor és éppen csak a házbér és a rezsi kifizetésére futotta neki. Egy 10 centese sem maradt, egy 10 centese sem. Semmit sem tudott venni a gyerekeknek Karácsonyra, sőt semmi ünnepi vacsorához valót sem. Valaki adott neki 10 dollárt, így készítettek karácsonyi vacsorát."
Amikor hallottam az asszonyt, nem ugráltam fel-le ujjongva: „Én voltam az! Én tettem!" Nem, csak csendben maradtam és azt mondtam: „Hála Istennek, oly boldog vagyok, hogy engedelmeskedtem Istennek."
Míg a templom hátuljában voltam és kezet fogtam az emberekkel a szolgálat után, az Úr azt mondta nekem: „Azt akarom, hogy 10 dollárt adj neki." „Drága Uram - mondtam - nem tudtam neki 10 dollárt adni. Nem tudod, hogy közel a karácsony?" Visszalapozhatnék a gazdasági könyveimben és megmutathatnám neked. Még mindig megvannak. Az én fizetésem átlagosan 43,15 dollárra jött ki havonta, tehát 10 dollár gyakorlatilag egy heti fizetésem volt.
Végül összeszedtem azt a 10 dollárt. Majdnem mindenki hazaért akkorra, de az ifjú evangélista kívül állt és egy barátjával beszélgetett. Kezet fogtam vele és a pénzt a kezében hagytam. Még egy 10 dolláros bankjegyem sem volt, hogy neki adjam. Egy dolláros érméket adtam neki, meg aprót.
Nem sokkal ezután hallottam, hogy anyósa azt mondja valakinek: „Tudod, C. szabad volt karácsonykor és éppen csak a házbér és a rezsi kifizetésére futotta neki. Egy 10 centese sem maradt, egy 10 centese sem. Semmit sem tudott venni a gyerekeknek Karácsonyra, sőt semmi ünnepi vacsorához valót sem. Valaki adott neki 10 dollárt, így készítettek karácsonyi vacsorát."
Amikor hallottam az asszonyt, nem ugráltam fel-le ujjongva: „Én voltam az! Én tettem!" Nem, csak csendben maradtam és azt mondtam: „Hála Istennek, oly boldog vagyok, hogy engedelmeskedtem Istennek."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése