Az embernek meg kell tapasztalnia, milyen túláradó lesz a szíve, amikor Isten szeretetét a maga teljességében megérezheti. Szeretetének napja előtt minden fény elhalványul. Péter igazán őszinte volt, amikor így kiáltott fel: "Uram, hová mehetnénk? Örök életnek beszédei vannak nálad!" És akkor is becsületes volt, amikor azt bizonygatta: "... még a börtönbe és a halálba is elmegyek veled!" De azután az élethez való ragaszkodás mégis felülmúlta a szeretetet. Félelemből tagadta meg Jézust, pedig szíve legmélyén Ő volt számára a legdrágább. Ezért volt utána olyan vigasztalhatatlan és sírt keservesen.
Mindig különbséget kell tennünk a között, ami a lélek legmélyén van és ami esetenként felszínre kerül. A szív alapvető magatartása a döntő, azonban kétségtelenül egyre inkább ténnyé és élő valósággá kell válnia annak, ami legbelsőbb érzésem; ti. annak, hogy számomra valóban Jézus az egyetlen és minden. Ezt szolgálják a különféle próbák, amelyek jönnek: veszteségek és csalódások, csapások és halálos sebek. Akinek nincs teljes és igazi kapcsolata az Úrral, az elbukik. Jób nem szakadt el soha egészen Istenétől. Nem tudott volna nélküle létezni, de keserű érzések és letörtség támadt benne, olyan szavakat ejtett, amiért utána porban és hamuban bűnbánatot tartott. - Ilyen az emberi szív. A kegyelem óráiban bizony sokszor csordultig telve van azzal az érzéssel: "Keresztfán én üdvösségem" - Őt szeretem legjobban. És azután ismét olyan vigasztalan és lesújtott, mintha minden elveszett volna. Vajon miért? Hát nem Ő a mi legfőbb jónk, akihez mérten minden más csak kár és szemét? Helyes ez így? Még mindig sokkal jobban ragaszkodsz a múló dolgokhoz és drágább számodra az életed, mint ahogy elképzelted. A kegyelem óráiban mindeneknek fölébe kerültél. Ilyenkor az ember túlértékeli önmagát. De azután jönnek a sötét órák és az ilyen próbákban tűnik ki, hogy valójában milyen az ember. Újra bűnbánaton kell keresztülmenni.
Sok nyomorúságon, megaláztatáson át jutunk el odáig, hogy örömben és fájdalomban, hivatásunkban és emberekkel való kapcsolatunkban Ő lesz a mindenek felett kiemelkedő örömünk kiapadhatatlan forrása, akiben a lélek minden időben gyönyörűséget talál. Ekkor nem feledkezik meg többé róla az örömben, és a szenvedésben sem szakad el tőle.
HOGY ÉRTED EZT?
|
"Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja az ő barátaiért... Titeket pedig barátaimnak mondalak" (Jn 15,13.15). |
Jézus nem azt kéri tőlem, hogy meghaljak érte, hanem hogy életemet engedjem át neki. Péter azt mondja: "Az életemet adom érted" (Jn 13,37) és így is gondolta; nagyszerű érzéke volt a hősiesség iránt. Baj volna, ha képtelenek lennénk hasonló kijelentést tenni, mint Péter. Kötelességérzetünkből csak akkor válnak tettek, ha hősiesen elszánjuk rá magunkat. Kérdezte-e már valaha tőled az Úr: "Leteszed-e az életedet énértem?" Sokkal könnyebb meghalni, mint napról napra letenni az életemet magas elhivatásom tudatában. Nem a ragyogó pillanatokért születtünk, de fényükben kell járnunk hétköznapi útjainkat. Jézus életében csak egy ragyogó pillanat volt: a megdicsőülés hegyén, amikor másodszor is megüresítette önmagát a dicsőségtől és lejött a gonosz szellemektől megszállt völgybe. Jézus harminchárom éven keresztül mindig újra letette az életét azért, hogy az Atya akaratát cselekedje, és János azt mondja: "mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi testvéreinkért" (1Jn 3,16). Ez ellenkezik az ember természetével. Ha Jézus barátja vagyok, önként és átgondoltan le kell tennem az életemet érte. Nehéz dolog ez és hála Istennek, hogy nehéz. Könnyű a váltságot elfogadni, mert az Istennek került sokba, de nehéz az életemmel bebizonyítani, hogy megváltott vagyok. Isten megment egy embert, megtölti Szent Szellemével és így szól: "Most munkáld ki, légy hű hozzám, noha a körülötted levő dolgok hűtlenségre csábítanak." "Titeket pedig barátaimnak mondalak." Légy hű barátodhoz, gondolj arra, hogy e testben élt életedben az Ő becsülete forog kockán. |
|
A KEGYELEM MEGSZÉPÍT
|
A mai napon olvasandó igeszakasz: 1Pt 3,1-6
|
| 1 Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket, 2 felfigyelve istenfélő és tiszta életetekre. | | 3 Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, 4 hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt. | | 5 Egykor a szent asszonyok is, akik az Istenben reménykedtek, így díszítették magukat: engedelmeskedtek férjüknek, 6 ahogyan Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának nevezte őt. Az ő leányai lesztek, ha jót tesztek, és ha nem féltek semmiféle fenyegetéstől. |
|
|
"A szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt." |
| (1Pt 3,4) |
 Péter keresztyén asszonyoknak mondja ezt, akiknek férjeik ellenálltak az evangéliumnak. "Ne prédikáljatok nekik!" - tanácsolja. "Ábrázoljátok csak ti magatartásotokkal a kegyelmet!" Férjeik már hallották a kegyelem igéjét. Most már a kegyelem munkáját kell látnunk.
Isten kegyelme nemcsak átfolyik rajtunk, el is végzi munkáját bennünk. Isten kegyelme az embernek belső szépséget ajándékoz. Gyakran előfordul, hogy emberek, akik ellenálltak az evangéliumnak, meghódolnak előtte, ha látják a kegyelem hatásait egy szép és nemes egyéniségben.
Manapság mindnyájan sok hazugságnak vagyunk kitéve a szépséget illetően. Imádkoznunk kell különösen is lányainkért és fiainkért. Imádkoznunk, hogy ne higgyék el a hazugságokat. Tanítsa meg őket Isten kegyelme, hogy az el nem múló belső szépséget ápolják. A kegyelem megszépít. És a "kegyelem szépségének" nagyobb a hatalma, mint a szavaknak.
A szépség önnön hatalmával hódít. Nem kell kiabálással magára vonnia a figyelmet. A szépség soha nem hangos.
Az Isten kegyelméről való bizonyságtételünk egy része legyen szóbeli, és ha nem is hangos, de érthető, félreérthetetlen. De tanúskodásunk zömének spontánnak kell lennie. És az ilyennek megvan a maga saját meggyőző ereje, mert a szépség csendesen, szelíden, ellenállhatatlanul hódítja meg az embereket.
Mindazonáltal nincs ennek mindig ilyen eredménye. Vannak belsőleg szép és nemes nők, akik valójában nem tudják Krisztusnak megnyerni azokat, akiket szeretnek. És vannak nyugodt, szépségesen nemes keresztyén gyülekezetek, akiknek látszólag semmi vonzóerejük nincs.
De a Biblia azt mondja, hogy ez a belső szépség értékes az Isten előtt. Isten szemmel tartja ezeket az embereket. Ő látja amit kegyelme munkál. Örömét leli benne. Ugyanazt mondja ezekről az emberekről, amit egyszer az ő teremtéséről mondott: "Ez szép." És úgy dönt, hogy ezeket az ékszereket örökre megtartja. |
|
|
|
"Amikor elbocsátotta a fáraó a népet, nem vezette őket Isten a filiszteusok országa felé, bár az közel volt, mert úgy gondolta Isten, hogy hátha megbánja a nép a dolgot, ha harcot lát, és visszatér Egyiptomba. Ezért kerülőútra vezette Isten a népet a Vörös-tenger pusztája felé."
2Mózes 13,17-18
|
Az egyiptomi rabságból való kiszabadulás után két út állt Isten népe előtt. Mindkét úton nehéz harcok árán lehetett eljutni az ígéret földjére. A rövid út a Földközi-tenger partján vezetett. De a tapasztalatlan rabszolganépnek a jól szervezett filiszteusokon kellett volna áttörnie, s erre nem volt felkészülve. Tapasztalatra volt szükségük. Kerülő útra. Kellett a rettegés, mikor a hadsereg ellenük vonult. Kellett a csodálatos szabadulás a tengeren át. Kellett a megállás a Sínai-hegy alatt, a törvényadás, a nemzetté alakulás. Kellett a manna: megtanulni, hogy az életet mindennap Isten kegyelme adja. Csak ezáltal lettek alkalmasok a honfoglalás győzelmes harcaira. Ne csodálkozzunk, ha Isten minket is kerülő, néha cikkcakkos utakon vezet. Nekünk van szükségünk rá. Úgy tanít, felkészít, néha kemény leckékkel gyakoroltat, míg alkalmasak leszünk nehezebb feladatok végzésére. De Ő vezet. Előttünk jár, gondoskodik rólunk, nevelget. Azt akarja, hogy az Ő népe legyünk. Eredményes, öntudatos, győzelmes, boldog népe, mely rábízza magát, s vele kéz a kézben hajtja végre rendeltetését, saját egyénisége kiteljesedését, megvalósulását, ezáltal boldogságát és üdvösségét.
|
Jó Atyánk, milyen sokszor érezzük úgy, hogy magunkra hagytál, hogy erőnk feletti feladatok elé állítottál, hogy legszívesebben abbahagynánk mindent, belesüllyednénk egy céltalan, tehetetlen, csak önmagáért élő világba. Ne hagyj el olyankor se, Atyánk! Vezess tovább, kerülő utakon, erőnkhöz szabott feladatokon át magad felé! Hadd érezzük mindennap, hogy előttünk jársz, mint a pusztában, füst- és tűzoszlopban, választott néped előtt. Krisztust lássuk mindig magunk előtt, kereszthordozásban, ha kell, győzelmes, boldog munkában, ha úgy akarod, de mindig a Te harcaidban, szolgálatodban, értékes, szép életben. Te adj hozzá erőt, Urunk! Ámen.
Adónia ezt mondta: én fogok uralkodni! Adónia megragadta az oltár szarvait.
l.Kir .1,5. 50
|
Dávid megöregedett, közel volt a halálhoz. Egyik fia, Adónia, mint Absolon is, dicsőségvágyó, büszke fiatalember volt, és atyja trónjára akart kerülni. Először a bűn útján látjuk őt. Egészen titokban hajtja végre sötét tervét. Sereget gyűjt, megnyeri magának Dávid hadvezérét, Joábot és Abjatár papot, nagy áldozati ünnepet rendez és kihirdetteti az országban: Adónia a király! A lázadás híre eljutott Jeruzsálembe. Dávid azonnal ünnepélyesen királlyá koronáztatta fiát, Salamont, végigvezettette Jeruzsálemen és Isten és a király nevében törvényes utódjául rendelte. Amikor Adónia és segítői ezt meghallották, elszállt a bátorságuk. Adónia álma a királyságról úgy szertefoszlott, mint a szappanbuborék; a templomba menekült. Ott állt reszketve a félelemtől, tanácstalanul, elhagyatva barátaitól és követőitől. Mint halálraítélt bűnös megfogta az oltár szarvait - ez volt a bűnösök menedékhelye. Bűnös útjának végéhez ért: figyelmeztetésül mindenkinek, aki saját öndicsőítő tervét követi, aki a zavarosban halászik, apját és Istenét megveti.
De látjuk őt a kegyelem útján is. Könyörög Salamonnak élete megtartásáért, ki így válaszol: "Ha jámbor lesz, egy hajszál nem esik le fejéről, de ha gonoszság találtatik benne, meg kell halnia".
Mi, emberek mindnyájan lázadók vagyunk Isten előtt. De van egyetlen utunk a kegyelemre. Ennek elején az Úrjézus Krisztus keresztje áll.
Mindenki kegyelmet találhat, de úgy, hogy becsületesen és teljesen aláveti magát Istennek. Aki titokban megtartja bűnét, végül is meg kell halnia. - Csak az őszinték menekülnek meg!
|
|
|
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése