06.17.

Én Uram vagy Te!    "Ezt mondom az Úrnak: én Uram vagy te. " (Zsoltár 16, 2)   Ez az Ige az első parancsolat - Én vagyok az Úr, a te Istened - csodálatos visszhangja. Istenének szava mélyen behatolt Dávid lelkébe s most e nagyszerű hitvallás szavaival visszaadja azt az Úrnak. Sok lélekben egyszerűen "hever" Isten Igéje. Lerakódik bennünk, mint valami holt anyag. Ha azonban életté válik bennünk, akkor az Ige, amit hallottunk, mint vallomás és bizonyságtétel kerül felszínre. Ez a különbség a csak megszokásból hallgatók és az élő lelkű hallgatók között. A zsoltáríró nem tudott hallgatni, mert Isten naggyá, sőt mindenné lett a számára. Az isteni kijelentés a kegyelemben és irgalmasságban való gazdagságával megnyerte Dávid szívét. Egészen különös kegyelmi megtapasztalás volt mögötte. Túláradó, hálás örömmel kiáltja: "igen, te vagy az Isten és rajtad kívül nincs szabadító! Te vagy az én mindenem." Ezt mondotta Istenének és ezzel a vele való szövetséget megszilárdította. Dávid a fenti megnyilatkozásával Istent egyedüli és feltétlen Urának ismerte el, teljesen átadta és elkötelezte magát neki. Így szól Dávid: "Ezt mondom" - és nem azt fejezi ki, hogy ezt mondtam valamikor. Ezzel azt akarja hangsúlyozni, hogy ezt mondom most és emellett maradok. Ezt többé nem lehet megmásítani. - Amikor Pál apostol háromszor könyörgött az Úrnak, hogy szabadítsa meg őt fájdalmas szenvedéseitől, akkor olyan választ kapott felülről, amely nem felelt meg az ő vágyakozó imádságának, de amelyről világosan tudta, hogy most már mindig így maradnak nála a dolgok. "Az Úr szólt így hozzám" és ezt nem lehet egyszerűen lerázni magunkról (2 Kor 12, 9). Vajon tudsz-e te is ilyen teljes átadásról? Átadtad-e már neki a kizárólagos rendelkezési jogot önmagad és életed felett? Tersteegen, sok lelki ének híres szerzője, életének egy ilyen megszentelt órájában belekarcolt késheggyel a saját karjába és kiserkenő vérével örök tulajdonul elkötelezte magát az Úrnak. De a dolog nem ilyen külsőségeken fordul meg. Nem ez a lényeges. Egyszer azonban teljes és kizárólagos kapcsolatra kell jutnod az Úrral. Szívünk jégkérgének végre le kell teljesen olvadni és el kell tűnjön az utolsó ellenállás is. Ha viszont az Úrral való szövetséget megkötöttük, akkor Ő szavunkon fog minket és nem enged el többé.

NEM ÍTÉLKEZŐ LELKÜLET

"Ne ítélj, hogy ne ítéltessél" (Mt 7,1).

Jézus azt mondta az ítélkezésről: ne tedd! Az átlagkeresztyén nagyon élesen ítélkező egyén. Az ember megszokta, hogy ítélkezzék, de a szellemi világban semmit nem érünk el vele. Az ítélkezésben a kritizált ember erejét és képességeit szétromboljuk. Egyedül a Szent Szellem tud a valóságnak megfelelően ítélni, csak Ő tudja sértés és sebek nélkül megmutatni, mi a rossz. Lehetetlen Istennel közösségben lenned, amikor ítélkező vagy: ez keménnyé, kegyetlenné tesz, és meghagy abban a hamis kenetteljességben, hogy felsőbbrendű lény vagy. Jézus azt mondja: mint tanítvány, műveld ki magadban azt, hogy nem ítélkezel. Ezt nem lehet egyszer s mindenkorra elérni. Őrizkedj attól, ami felsőbbrendű lénynek tüntethet fel! Nem lehet kikerülnöd Jézus átható tekintetét. Ha meglátom a szálkát a te szemedben, ez azt jelenti, hogy az enyémben gerenda van. Isten minden rosszat belém helyez, amit meglátok benned. Valahányszor ítélkezem, magamat ítélem el (Róm 2,17-20). Hagyd abba a mások méregetését. Minden ember életében több olyan tényező van, amiről nem tudunk. Isten első dolga, hogy szellemi nagytakarítást végez bennünk; ez után már a lehetősége sem marad meg annak, hogy büszke legyen az ember. Azóta én sem találok olyan embert, aki miatt kétségbe kellene esnem, miután felismertem, hogy én mi lennék Isten kegyelme nélkül. A CIVAKODÁS ELTORLASZOLJA A KEGYELEM ÚTJÁT A mai napon olvasandó igeszakasz: 1Pt 3,7-12 7 És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba. 8 Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak. 9 Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek. 10 Mert aki szeretne örülni az életnek, és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot; 11 forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet; 12 mert az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel, az Úr arca pedig a gonoszt cselekvők ellen fordul.  "Ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel ... adjátok meg nekik a tiszteletet, mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba." (1Pt 3,7) Péter először olyan férjekről szólt, akik nem voltak megtért emberek, amikor feleségük keresztyénné lett (1Pt 3,1). Most azonban sokkal könnyebb helyzetben vagyunk. Ebben az esetben mind a férj, mind a feleség Isten ígéreteinek örököse. Mindketten keresztyének. És minthogy "társak a házasságban", így hívja őket: örököstársak az élet kegyelmében. "Megértően éljetek együtt feleségetekkel." Lehet, hogy ilyen kíméletlen háttere volt ezen újdonsült megtértek életének és ez tette szükségessé a figyelmeztetést. Péter arra gondol, hogy a férjeknek gyengédséget és megértést kell tanúsítaniuk. Péter maga nős ember volt. Az örököstársaknak imatársaknak is kell lenniük. Bibliai módon szólva elképzelhetetlen, hogy két keresztyén, akik házasságban élnek, ne imádkozzanak együtt. Egyszer-egyszer mégis találkozom idős keresztyén házaspárral, akik nem tanultak meg együtt imádkozni. És most már túlságosan kellemetlennek találják, hogy elkezdjék. Pedig meg kell tenniük! Még nincs túl késő ahhoz, hogy olyan kincseket gyűjtsenek, amelyeket majdnem elmulasztottak. Amikor azonban egy házaspár gyengéd, harmonikus kapcsolata hajótörést szenved, imádságaik "akadályba ütköznek", vagy "meghiúsulnak". Az apostol említhette volna a házastársi tiszteletlenség többi szomorú eredményét is. A házastársi bajoknak egy sereg szomorú következménye van, de csak a legrosszabbat említi: eltorlaszolja a kegyelem szabad áramlását. Figyeld meg gondosan, hogy mit mond Péter. Nem azt a megjegyzést teszi, amit oly sokszor hallunk: "Ha nehézségeitek vannak, imádkozzatok együtt". Ezt mondja: "Ne okozzatok nehézségeket, egyébként nem tudtok együtt imádkozni." A Biblia nem úgy tekinti az imádságot, mint ami az emberi lények utolsó mentsvára, kísérlet, hogy Istennel elvégeztessük azt, amit nem tudunk megtenni saját erőnkkel. Az imádság egy ajtó, melyen át betér hozzánk Isten kegyelme. E kegyelem nélkül pedig egyszerűen nincs életünk. Ezért hát férjek és feleségek, éljetek úgy, hogy mindig tudjatok együtt imádkozni.   "Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom."      1Korinthus 13,1 A Szentírás egyik legszebb, legtöbbet idézett részéhez érkeztünk, a szeretethimnuszhoz. Csodálatos vers. Az emberi értékek legszebb összefoglalása költői formában. Mit jelent keresztyénnek lenni? Krisztus szerint élni? Közösségben, szeretetben, egymásért élni? Felesleges itt a sok, a szép beszéd. Mindig késznek kell lenni arra, hogy mások életébe boldogságot, örömöt, vigasztalást hozzunk. Hiába határozza el magát erre valaki üres lélekkel, nem lesz képes véghezvinni. Szeretet kell hozzá. Az, hogy meglássa, megérezze az előtte álló embert, aki szerető közösség nélkül éppen olyan nyomorult, mint én is, mint mindenki más, és ne tudja megállni, hogy ne forduljon hozzá. A többi nem érdekes. A szép beszéd, a remek kiállás, az emberek dicsőítése, a tekintély, sorolhatnók mindazt, amire az emberek vágynak, üres külsőség. Elszáll, mint a hangszer hangja, mely lehet csodálatos, de ahogy elhallgat, csak üres ércdarab. Isten nem a hangodat, hanem a tetteidet kéri. Ő is azt adja neked, nemcsak szavakat. Csak azt tedd, amit Krisztus tett érted, s Isten gyermeke maradsz. Uram, Istenem, olyan jólesik, mikor dicsérnek az emberek. Akár a külsőmért, pedig tudom, hogy az igazán nem az én érdemem, mégis jólesik a dicséret. Hát még, ha szép beszédemért, kedvességemért, okosságomért, eredményeimért dicsérnek! Igyekszem is elnyerni az ilyen dicséretet, mert nagyon kellemes. Igaz, másnapra elfelejti az, aki megdicsért, de bennem megmarad a jó érzés mindaddig, míg egy másik embertársam egy lenéző szóval meg nem töri. Ennyi elég, hogy üres maradjon a lelkem. Segíts, Uram, hogy szeretni tudjak! Olyan erősen, hogy ne is érdekeljen a mások véleménye. Csak azt érezzem, milyen jó volt segíteni! Minél kevesebben tudják, annál jobb, maradandóbb érzés még visszagondolni is rá, hogy örvendett az, akinek szeretetből adni tudtam. Akkor érzem, hogy a Tied vagyok, s ez mindennél többet ér. Ámen.    Salamon az egész Izrael felett királlyá lett.      l.Kir. 4,1 A fenti bibliai rész Salamon királyságának három kiváló tulajdonságára mutat rá, melyek beteljesedését Jézus Krisztus uralmában találjuk meg. Salamon országában rend uralkodott. Vége lett annak az önkényuralomnak, amiről a Bírák 21,25 beszél: "Ebben az időben nem volt király Izraelben, azért mindenki azt cselekedte, ami jónak látszott szemei előtt". - Szigorú rend volt a szolgálatokban. Salamon fejedelmeket, tisztviselőket, papokat nevezett ki. A saját kedve szerint senki sem választhatott hivatalt, s nem avatkozhatott a más dolgába. Salamon kemény kézzel uralkodott az egész országon. Jézus Krisztus országában még csodálatosabb rend van. Az Övéi egy testhez hasonlítanak, amelynek minden tagja a Teremtő által neki kijelölt tevékenységet fejti ki. Élő szervezet ez, amely egyszer tökéletes dicsőségben és erőben nyilvánvalóvá lesz. Salamon országában öröm uralkodott. A 20. versben ezt olvassuk: "Júda és Izrael... vigadtak". Majd 300 évig kellett Izraelnek háborús időket átszenvednie. Salamon volt az első király, akinek uralma alatt a zavartalan békesség áldását élvezhette az ország. Erre nézve mondja az írás: "Júda és Izrael... vigadtak". Ez érvényes teljes mértékben Jézus Krisztus országára is, amint a Róma 17,14 mondja: "Isten országa - igazság, békesség és Szentlélek által való öröm". Jóllehet sok háborúság által kell nekünk az Isten országába bejutnunk, de Jézus Krisztus igazi tanítványainak öröme olyan mély, hogy Pál például megvesszőzött háttal és kalodába szorított lábbal dicséretet énekelt a börtönben (Csel. 16,25). Végül a biztonság olyan erős volt Salamon napjaiban, hogy ki-ki a szőlejében és fügefája alatt nyugodtan lakhatott, de Salamon sem és emberei sem mondhatták el, amit Jézus Krisztus szolgái elmondhatnak: "Kicsoda vádolja az Isten választottait? ... Kicsoda az, aki kárhoztat"? (Róm. 8,33-34)