„És lőn, amikor ő ennek házában asztalhoz üle, a vámszedők és bűnösök is sokan odaülnek vala Jézussal és az ő tanítványaival; mert sokan valának, és követék őt” (Mk. 2:15)
Ne felejtsék el a magukat Isten gyermekeinek vallók, hogy missziószolgálatuk során különböző emberekkel jutnak kapcsolatba! Vannak csiszolt és durva emberek; alázatosak és gőgösek; vallásosak és kétkedők; műveltek és tudatlanok; gazdagok és szegények. Nem lehet különböző gondolkozású emberekkel azonos módon bánni; de mindenki igényli a kedvességet és a megértést. A kölcsönös kapcsolat által kell csiszolódnunk és művelődnünk. Egymástól függünk, és az emberi testvériség kötelékei szorosan egymáshoz fűznek bennünket.
A kereszténység a társas kapcsolatok útján lép érintkezésbe a világgal. Mindazoknak, akik mennyei világosságot kaptak, fényt kell árasztaniuk a jobbik utat nem ismerők sötét ösvényére. A Krisztus Lelke által megszentelt közösségi befolyásunkat fel kell használnunk arra, hogy embereket Krisztushoz vezessünk. Nem szabad Krisztust sóvárgott, szent és drága kincsként szívünkbe rejteni, és e kincsnek csak egymagunk örülni. Krisztusnak azzá kell lennie bennünk, mint az a forrás, amelyből az örök élet vize fakad, hogy felüdítse mindazokat, akikkel érintkezünk!
(A nagy Orvos lábnyomán, 495-496)
Krisztus nem vonakodott barátságba kerülni másokkal. Amikor egy farizeus vagy vámszedő vendégségbe hívta, nem utasította vissza. Kimondott szavai ezeken az alkalmakon az élet illata volt az életre mindazok számára, akik hallgatták, mert Ő a vacsorán sok olyan tanulságot elmondott, amely éppen megfelelt a jelenlévők szükségleteinek. Krisztus így mutatott példát a tanítványoknak, hogyan viselkedjenek a vallásos és a nem vallásos emberek társaságában. Saját példája által megtanította nekik, hogy különböző nyilvános alkalmakkor másképp beszéljenek meggyőződésükről.
Hogyha Krisztus a lélekben lakozik, a szív tárházából tiszta és felemelő szavak származnak; ha Krisztus nincs jelen ott, helytelen tréfák és gúny találnak helyet abban, amelyek akadályt jelentenek a lelki fejlődés útjában, és megszomorítják Istennek angyalait. A nyelv egy féktelen szerv, de nem kellene, hogy az legyen. Meg kellene zabolázni, mert a beszéd talentuma nagyon értékes. Krisztus mindig kész felajánlani ajándékait, nekünk pedig össze kellene gyűjtenünk a Tőle kapott drágaköveket, hogy amikor megszólalunk, ezek ajkainkra kerüljenek.
(Bizonyságtételek, 6.köt. 173-174.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése