2016. augusztus 1., hétfő

Napi áhítat-Élő közösség Istennel és Krisztussal-II

Hét témája: Közösség Istennel 

Olvasmány: 1Jn 1,1–4

Közösségünk az Atyával életszentséget, életminőséget, tartalmat ad a napjainknak.
„Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk. Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal. Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen.”

Magyarázat

Információs társadalomban élünk. A „hír” külön műfaj lett. Pedig egyszerű a képlet, látok, hallok, és nem fér meg a szívemben. Ezért elmondom, továbbadom, szétkürtölöm ország-világnak. „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”, ahogyan egyik nagy magyar költőnk írja. Felteszem a Facebookra, hiszen – úgy hírlik –, ami nincs ott, az nem is létezik.
Ha gyermek születik, máris száll a hír. Az öröm nem fér meg a boldog ember szívében. Az életem nagy változása óriási örömhír. Találkozásom az Élet Urával mindent megváltoztat. De hogy mondhatom el ezt mindenkinek? Ki érti meg? Ki kíváncsi a belső lelki élményeimre? Érdekessége ennek a nagy találkozásnak, hogy általában nem az a hír benne, hogy megtörtént, hanem az, ahogyan ezután az életem működik. Ugyanis gyakran vannak találkozások, amelyek „nagy port vernek fel”, de elülnek rövidesen. Amikor viszont az Élet Urával, Jézus Krisztussal kerül közösségbe az ember, akkor a mindennapok legapróbb mozzanatai is más hangsúlyt kapnak. Megváltozik az értéke a szavainknak, cselekedeteinknek, a kapcsolatainknak. Ettől kezdve nem önmagunknak, önmagunkban élünk, hanem közösségünk van az Atyával. S ez a közösség életszentséget, életminőséget, tartalmat ad a napjainknak, méltóságot személyünknek. Gyönyörködj, kedves Olvasó, ebben az élő közösségben a te Isteneddel!
(Újváriné Szabó Anikó)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése