2016. június 20., hétfő

BIZONYSÁGOM


Minden hajnalban biciklivel megyek dolgozni és imádkozom nyelveken és értelemmel!
Ma is így tettem, imádkoztam az Úrhoz a mai napért és azért, hogy elmúljanak azok a betegség tünetek amik a kezemben egy éve van, zsibbadásos fájdalom, a lábam és a gerincemben szintén! Mióta szerkesztem az oldalt még jobban gyötör, hogy ne tudjak szerkeszteni...
Imádkoztam, megvallottam, hogy az Úr a Golgotán értem már elhordozott minden átkot, betegséget!
Azt mondtam az Úrnak, hogy még jobban szeretem, még jobban oda teszem magam, mert így még biztosabban tudom, hogy tőle van, hogy csináljam az oldalt!
Az ördögnek pedig azt mondtam, hogy csak azért is ma is felrakom a tanításokat, sőt még többet is! Nem hagyom magam megfélemlíteni!!!!
Tudniillik, ha nem tudok dolgozni a kezem miatt, akkor tönkre megy amit felépítettünk itt egy év alatt, mert, ha nincs munka mehetünk haza vissza Magyarországra, ahol már nincsen semmink se!!
Parancsoltam a tünetnek, hogy menjen ki a Jézus Nevében! Hálákat adtam az Úrnak és megvallottam, hogy értem folyt ki a drága Szent vére!! ,,,ÉRTEM FOLYT A VÉR:::értem szenvedtél,,
Erre tisztán hallottam, hogy azt mondta az Úr: ELVÉGEZTETETT!! Ámen!
Ma megosztottam veletek a Kenneth Hagin tanítását: ,,Mi a hit,, címen...ami pont erről szól!!
OLVASSÁTOK el és vegyétek el a gyógyulásotokat ami már több mint kétezer éve a tiétek!! !!
Ámen!

KENNETH Copeland : Szükségünk van egymásra!

Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám, és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.
– János 17: 21


Itt az ideje, hogy mi, hívők belépjünk abba az egységbe, amiért Jézus imádkozott a János 17: 21-ben. Itt az ideje, hogy egymás mellé álljunk, amikor minden rendben van, és amikor nincs. Itt az ideje, hogy felismerjük: szükségünk van egymásra.
Ez így igaz. Nekem éppúgy szükségem van a te hitedre, mint neked az enyémre. Együtt bármivel szembe tudunk nézni, és győztesek lehetünk Jézusban.
Megmondom, miért. A János 3: 34-ben Isten azt mondja, hogy Jézus a Szent Szellemet mérték nélkül kapta. Erőteljesebb volt a pokol minden démonjánál és minden rangfokozatú gonosz szellemnél, a sátánt magát is beleértve. Jézus le tudta győzni az egyesített erejüket.
Most figyelj! Mi az Ő Teste vagyunk. Mindannyian a hit mértékét kaptuk a Róma 12: 1-3 szerint. Ez a mérték elegendő a saját szükségeinket illetően. Itt azonban többről van szó a személyes életünknél.
Meg kell nyernünk a világot! Mi vagyunk az utolsó idők generációja. Szükségünk van minden segítségre. De, hála Istennek, megkaphatunk minden szükséges segítséget!
Hogyan? Úgy, hogy összekapcsolódunk. Az Efézus 4: 13 szerint, amikor összekapcsolódunk a hit egységében, akkor eljutunk „a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére”.
Más szóval, amikor a Krisztus Teste egységbe kerül, akkor a Szent Szellemet mérték nélkül kapjuk meg – pont úgy, mint Jézus! Látunk majd szolgálókat az elhívásuk teljességében szolgálni. Látjuk a Szent Szellemet teljes mértékben megnyilvánulni. Látni fogjuk Jézust olyan teljességben, ahogy még soha nem láttuk.
Akkor megtudja a világ, hogy az Atya küldte Őt.
Lépjünk ebbe az egységbe ma. Törekedjünk minden nap arra, hogy elérhetővé tegyük magunkat Istennek a másokért való imádságban. Kezdd így a napodat: „Szent Szellem, használj engem ma imádságban valakiért. Felajánlom Neked a hitem mértékét.”
Ha egyszer valóban összekapcsolódunk hitben, a pokol minden démona sem lesz képes legyőzni minket. Keresztülmasírozunk rajtuk Jézus teljes erejével, és elhozzuk ennek a korszaknak a dicsőséges végét!
Igei olvasmány: Efézus 4: 1-16

Reinhard Bonnke: Szabad vagy?


Csak akkor válunk igazán azzá, akivé Isten eltervezett minket, ha újjászületünk a Jézus Krisztusba vetett hit által. Jézus azt mondta: "Ha a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek" (János 8,36). A szabadságról valaha írt legnagyszerűbb könyv a Biblia. Magának a szabadságnak az eszménye a Bibliából származik, és nem Görögországból vagy a Római Birodalomból. Olvasd el, ha nem hiszed! Emlékezz, Isten hozta létre az első igazán szabad nemzetet a Földön - Izraelt, akiket az egyiptomi rabszolgalétből szabadított meg -, és a szabadság vágyát ő maga helyezte mindannyiunk szívébe. Isten szembeszáll az elnyomókkal. Az evangélium szabadságra szül minket újjá, Isten szabad gyermekeivé. "Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei, mert látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától" (Zsidók 11,23). Gondolkodj ezen egy kicsit! Akkoriban Egyiptomban törvénytelen volt rejtegetni a zsidó csecsemőket, ha fiúk voltak. A fáraó törvénye szerint a születésükkor meg kellett ölni őket. Marcona katonák járták az utcákat, és törtek be házakba, hogy érvényt szerezzenek a törvénynek. Micsoda rettegést és szomorúságot élhettek át a zsidó szülők! Ilyen korban született Mózes. A szülei ránéztek a gyermekre, és úgy döntöttek, hogy dacolnak a törvénnyel és elrejtik a csecsemőt. "Hit által... nem féltek." Kinek ne remegnének meg a térdei, ha katonák állnának meg a háza bejáratánál, akiknek legfelső helyről származó parancsuk van a csecsemők legyilkolására? Mégis, Mózes szülei "nem féltek". Dicsőséges igazság van ebben: A hit törli a félelmet. Talán naivnak és őrültségnek tűnhetett a hitük, azonban Isten tetszésére volt. Ilyenkor szokta felülírni a realitásokat! Ámen!

Derek Prince: A váltság a kereszten 4.


Most nézzük meg a váltság ötödik szempontját a Galata 3,13-14 alapján. Ez világos példája az egyetemes váltságnak, hogy a gonosz Jézusra ment, a jó pedig elérhetővé vált számunkra. "Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk, amint meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ. Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Szellem ígéretét elnyerjük hit által." Mi itt a váltság? Két dolog között van: az átok és az áldás között. Mivé lett Krisztus Jézus? Átokká lett, hogy mi az áldást megkaphassuk. Megint egy világos váltság. Ez nem ködös, homályos, hanem egészen pontos. Mózes törvénye úgy szólt, hogy ha egy embert úgy végeztek ki, hogy a fán függött, akkor nem volt szabad egész éjszaka a fán hagyni, mert az egy átok. Jézus függött a kereszten, ami az egész Izraelnek - akik ismerték a törvényt - szóló látható kinyilvánítása volt annak, hogy Jézus átokká lett. Ég és föld között függött. Az ég nem fogadta be, és a föld kivetette magából. Nem volt hely a számára sehol. Kivettetett, átokká lett a megtört törvény miatt. Galata 3,10: "Mert akik a törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak: mint ahogy meg van írva: Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje." Érdemes ezen elidőzni egy pillanatig. Fontos, hogy a hívő megértse ezt: ha te a törvény alá jössz, és kezdesz felelősséget érezni, hogy megtartsd a törvény egy részét, akkor meg kell tartanod az egész törvényt. Nem kérdés, hogy csak egy kis részét tartsd-e meg a törvénynek vagy az egészet. A Biblia azt mondja, hogy ha te a törvény alatt vagy, és nem tartod meg a törvényt mindig, akkor te átok alatt vagy. Átkozott mindenki, aki nem marad meg mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében. Nemcsak a tízparancsolatról van szó, hanem mindenről, ami benne van a törvény könyvében. Ha nem tartod meg és alatta vagy, akkor átok alatt vagy. Nagyon veszélyes tehát visszamenni a törvény alá a hívőnek. Automatikusan átok alá viszed magad, és meg kell tartani az egész törvényt. De dicsőség Istennek, nem vagyunk törvény alatt. Megmenekültünk Krisztus halála által a törvénytől. Jézus mindazokat megszabadította, akik átok alatt voltak, mivel megtörték Isten törvényét. Ő lett az átok, Őt tették átokká. A megtört törvény átka nagyon nagy, és teljes részletességgel le van írva az 5Mózes 28-ik fejezetében. Néhány ember áldásnak nevezi azt, amit Isten átoknak, ezért ahelyett, hogy az áldást élvezné, átok alatt van. Ámen!

Derek Prince: A váltság a kereszten 3.

3János 2: "Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek. " Ez egy jó kívánság, hogy mindenben, anyagilag, fizikailag is légy egészséges, amint jól van dolga a lelkednek. Ha ez nem jó hír, akkor nem tudom, mi a jó hír. Tudjátok, az evangélium az jó hír. És ha valaha valami olyasmit hallotok, ami nem jó hír, akkor emlékezzetek, hogy az nem az evangélium. Sok ember megy a templomba, hallanak ott prédikációt, és nézd meg az arcukat, amikor kijönnek, olyan, mintha nem jó hírt hallottak volna, vagy ha hallottak, nem fogadták el. Sok esetben, amit nekünk ajánlanak evangélium gyanánt, az egyáltalán nem jó hír. Egy előző tanulmányban is említettem már talán, hogy egy ismerős felesége, aki dékán volt a Moody Bibliaiskolában, komoly veseproblémába került, és az orvosok lemondtak róla. Kétségbeesésében elment a Moody könyvesboltba, hogy a gyógyulásról találjon könyvet, és azt mondta, hogy tizennégy könyvet kapott arról, hogy hogyan kell szenvedni, de egy könyv sem volt a gyógyulásról. Ez nem jó hír, ez nem az evangélium. Később bibliai keresztény létére elment az episzkopális egyházba, pedig egy fundamentalista számára ez furcsa dolog. Egy episzkopális lelkész és Winkle testvér megkenték olajjal és az Úr azonnal meggyógyította őt. Visszament ugyanahhoz a zsidó ateista professzorhoz, akinél korábban járt, és az orvos elismerte, hogy csoda történt a testében. Ez a jó hír, az evangélium. Emlékezzetek, hogy Isten szeret bennünket, és úgy tekint ránk, mint fiaira és leányaira. Az Ő akarata számunkra teljesen jó. Az Ő akarata, azt mondja Pál a Római levélben, jó, elfogadható, tökéletes. Figyeljük meg ugyanazt a különbséget, amit láttunk az előzőekben a bűnök és a bűn között. Ugyanaz a különbség a betegségek, bajok és a betegségre való hajlamosság között, egyes számban. Nézzük meg a 2Mózes 15,26-ot és szeretném, ha összehasonlítanátok ezt a 2Mózes 23,25-el. 2Mózes 15,26: "...egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód." 2Mózes 23,25: "És szolgáljátok az Urat a ti Isteneteket, akkor megáldja a te kenyeredet és vizedet, és eltávolítóm tiközületek a nyavalyát." "A nyavalyát", azaz a betegséget egyes számban, vagyis a betegségnek a természetét, nemcsak a különböző betegségeket, hanem magát a betegséget. Azt a dolgot, ami minden betegség mögött van, elveszem közületek. Az 5Mózes 7,15- ben mind a két ígéret ott szerepel: "És távol tart az Úr tőled minden betegséget, és Egyiptomnak minden gonosz nyavalyáját, amelyeket ismersz, nem veti azokat tereád, hanem mind azokra, akik gyűlölnek téged." "Minden betegséget" - egyes szám, minden "gonosz nyavalyát" - (az eredetiben) többes szám, tehát kétszeres szabadulás. Néhányan úgy gondolják, hogy jó volt ez az Ószövetségben Izrael számára, de nem szól a keresztényeknek az Újszövetségben. De a Biblia azt mondja, hogy az Újszövetség jobb szövetség, jobb ígéreteken alapszik. Néhány keresztény úgy mutatja be az evangéliumot, hogy jobb lett volna Mózes alatt élni, mint az evangélium alatt. De a 2Korinthus 1,20-ban ez áll: "Mert Istennek valamennyi ígérete Őbenne lett igenné és Őbenne lett Ámenné az Isten dicsőségére miáltalunk." Ami ígéret szerepel az Igében, az lehetővé vált a hívő számára Krisztusban. Tehát mi nem egy Mózes alatti időszakban élünk, s nem a milleneumra való várakozási időben, hanem az Isten bővölködő ígéreteinek a teljességében élünk, amelyek valóra válnak most. Ámen!

Derek Prince: A váltság a kereszten 2.

Nézzük meg az Ézsaiás 52. utolsó verseit. Ezek a versek bevezetésül szolgálnak az 53-as fejezethez, ezért együtt kell őket olvasni. Az Ézsaiás 52, 13 így kezdődik: "Íme, jó szerencsés lesz szolgám, magasságos, felséges és dicső lesz nagyon." "Az én szolgám": ez a személy Jézus. Olyan nevet adott neki Isten, ami minden név fölött való. De most nézzétek meg ezt a megdöbbentő ellentétet a következő versben: ...miképpen eliszonyodtak tőled sokan. Ez egy nagyon hatalmas szó: eliszonyodtak, akik láttak valamit, amit nem tudtak elviselni. "Oly rút, nem emberi volt ábrázatja, és alakja sem ember fiáé volt." Az egyik fordítás azt mondja, hogy "elvesztette az emberi külsőnek a látványát." Amit láttak a kereszten, az egy összetört, vérző, összeroncsolt húsdarab volt. És ezt tartsuk szem előtt, mert ebben az igazságban van a fizikai gyógyulás, ami ugyanolyan valóság, mint a fizikai szenvedés. Ha te elszellemiesíted ezt a szenvedést, akkor a fizikai gyógyulást is elszellemiesíted, és ez gyakran előfordul az egyházban. Azután a 15. verset nézzük meg a képet kiegészítve: "Akképpen ejt bámulatba sok népeket. Meghinti őket drága vérével." Figyeljétek meg, hogy itt az evangélium továbbmegy a pogányokra: "...fölötte királyok befogják szájukat..." A történelem folyamán nagyon sok király, pogány uralkodó Jézust elfogadta Urának, míg Izrael vakságban maradt. Az Ézsaiás 1, 5-6-ban újra ez a kép szerepel: tetőtől talpig nincs e testben épség. Nem volt semmi épség Őbenne, de miért volt ez? Hogy tökéletes épség lehessen bennünk. Az Ő nevében való hitben így adatik tökéletes épség mindannyiunk számára. Ha valakinek az életében ez megvalósul, az látható, az bebizonyítható, el lehet küldeni őt orvoshoz, és lehet külön vizsgálatot tartani, az minden próbát kiáll. Az épség a mi számunkra elérhetővé vált, mert nem volt Jézus testében épség. Ha megfigyeljük azokat a különböző fizikai szenvedéseket, amelyeket Jézus testének el kellett viselnie, akkor rájövünk, hogy ez egy szó szerinti leírás. Fejébe töviseket szúrtak és ahogyan azt belenyomták, a vér jött a fejéből, és a szakállán is lefolyt, ököllel verték az arcát, és bottal a fejét. Szakállát tépték, hátát 39-szer ütötték meg római korbáccsal, és ez még a csontokig is elhatott. Egész úton a teste meggörnyedt a kereszt alatt, amíg meg tudott állni, azután a kereszten a kezén és lábán keresztül szögeket szúrtak bele. Végül pedig oldalába lándzsát döftek. Ez szó szerinti fizikai szenvedés, mint ahogy van fizikai gyógyulás számunkra, elérhetővé vált a váltság által. Figyeljétek meg ennek a folyamatát: "Sebeit nem nyomták ki, be sem kötözték, olajjal sem lágyították". Nem kapott semmilyen orvosi kezelést, semmilyen kötözést, és abban az éghajlatban ez nagyon gyorsan fertőződött. Ez a képe Jézusnak a kereszten. Valóságos tragédia - véleményem szerint -, de a vallásos művészet teljesen félreábrázolta ezt, és valami széppé tette. Szörnyű, ami történt vele, de ez az eredménye az Ő azonosulásának mivelünk, bűneinkkel és a következményeivel. Azt mondtam az előző tanulmányomban, hogy Jézus a betegségeket magára vette, és ezzel Isten felajánlotta az egészséget nekünk. Ez Isten kijelentett akarata, a tökéletes épség, tökéletes egészség. Ámen!

Derek Prince: A váltság a kereszten 1.

A következőkben Jézusról, az utolsó Ádámról beszélünk. Az előző tanulmányban kifejtettük, hogy Jézus egyik fő címe: Ádám fia, utolsó Ádám. Ő a saját választásából minden szempontból azonosult az ádámi nemmel. Nem az angyalok természetét vette magára, hanem Ábrahám leszármazottaiét. Ábrahámon keresztül Ádám leszármazottja lett. Ő lett a megváltónk, aki felvette a természetünket és a helyünkbe lépett. Mindez a kereszten érte el a tetőpontját. Ez az Ézsaiás 53-ban szerepel. Az Úr ráhelyezte mindannyiunk vétkét, és lázadásunk minden következményét. Jézus, Isten Fia magára vette mindazt a gonoszt, ami igazság szerint Ádám fiait illette meg, hogy viszonzásképpen Ádám fiai megkaphassák mindazokat a jókat, amik örökkévaló jogon Jézuséi, Isten Fiáéi. A kereszt volt a váltság helye. Jézus magára vette a rosszat, hogy a hívő megkaphassa viszonzásképpen a jót. Az előző tanulmányban elkezdtük megvizsgálni a váltság néhány szempontját, ezt folytatjuk ebben a tanulmányban. Ézsaiás 1,5: "Miért ostorozzalak tovább, holott a bűnt növelitek? Minden fej beteg, és minden test erőtlen." A probléma, ahogyan mondtam, a lázadásban van (az angol fordításban ez a szó szerepel), és ennek eredménye jelenik meg nagyon élénken az emberi test képében: "minden fej beteg, és minden szív erőtlen". Ez Izrael népe, ahogy Isten látta őket. Minden vallásosságuk, templomi istentiszteletük és áldozatuk ellenére teljesen romlottak, romlott közösség, romlott társadalom. Gyakran gondolok erre a keresztény egyházzal kapcsolatban, a himnuszéneklőkre, a templomba járókra. Úgy gondolom, hogy ahogy Isten ránéz ezekre a gyakorló keresztényekre, ugyanúgy látja őket, ahogyan látta Izraelt. Az Ézsaiás 1-ben látjuk, hogy Izrael azt gondolta, hogy ők a törvény megtartói, az igaz Isten ismerői. Büszkék voltak vallásukra, áldozataikra, és teljesen elfogadhatatlan volt számukra, hogy Isten ítéletét hallják. Minden vallásosságuk ellenére szívük nem volt belül Isten felé lágy. Lázadók voltak a mindenható Isten felé, és ez a kétség minden árnyéka nélkül igaz a gyakorló keresztények millióira is, akik hitben lázadók. Isten így mutatja be a lázadás következményeit: "Minden fej beteg és minden szív erőtlen." Angolban "az egész fej, az egész szív" szerepel (Ézsaiás 1,6). Emlékszem egy nap, amikor olvastam ezt a verset, gondolkoztam Izraelről és arról, hogy ez egy kép az Isten elleni emberi lázadásról, hirtelen a Szent Szellem megmutatta nekem, hogy valami több ez: Jézus Krisztus a kereszten. Mert Jézus lett azonos minden gonoszsággal és lázadással. Ha újra átnézzük a kép minden részletét, látjuk, hogy Jézusról szól a kereszten. Az egész fej beteg, az egész szív erőtlen és tetőtől talpig nincs a testben épség. Csak seb, dagadás és kelevény. Ez egészen pontos leírása Jézusnak a kereszten. Ne hagyjátok, hogy megcsaljanak csinos vallásos képek. Jézus nem volt csinos. Ámen!

Derek Prince - Mindenre kiterjedő ellátás...lehetséges ez?

„Az Úr az én kősziklám; nem szűkölködöm.” (Zsolt 23:1, Amplified)


Soha nem tudtam csodálkozás nélkül olvasni ezeket az ismerős szavakat. Jól ismertségük nem tompította el hatásukat. Milyen hatalmas bizalommal volt Dávid! Milyen abszolút biztonság! „Nem szűkölködöm.” Soha nem fog felmerülni életemben olyan szükség, amire ne kapnék választ, bármi legyen is az. Akár szellemi, fizikai vagy anyagi szükségről van szó, az ellátás biztosított. „Nem szűkölködöm.”
Ha Dávid bármit is hozzátett volna ehhez az állításhoz, elrontotta volna. Ha azt mondta volna, hogy nem szűkölködöm pénzben vagy egészségben vagy ruházatban – vagy bármi másban – korlátozta volna ezt a kijelentést, de ő korlát nélkül hagyta. Nem szűkölködöm – most!
Mi volt Dávid bizonyosságának titka? Lehetséges számodra és számomra is, hogy ebből részesüljünk? Dávid titka nagyon egyszerű, nagyon világos: „Az Úr az én pásztorom.” Dávid kizárólag erre alapozta biztonságát.
Ez nem tantétel csupán, hanem kijelentés – egy bensőséges, személyes kapcsolatról az Úrral.
A kijelentés jelen időben van – „Az Úr az én pásztorom” most, nem a múltban vagy a jövőben. Dávid nem néz vissza vagy előre, ő az adott jelenre koncentrál. Itt és most – épp ebben a pillanatban – „Az Úr az én pásztorom.” Ez csak két személyt érint: az Urat és Dávidot.
Ha részesei vagyunk ennek a kapcsolatnak, mindannyian elnyerjük ugyanezt a biztonságot. Itt és most az Úrra támaszkodom, mint az én pásztoromra. Ebből a közösségből fakad teljes biztonságom. Tudom, hogy minden szükségem be lesz töltve.
A hit megvallása:
Uram, kijelentem, hogy valóban Te vagy az én pásztorom, és köszönöm azt a bizonyosságot, hogy minden szükségem be lesz töltve.
Forrás: Derek Prince (Dallamok Dávid hárfáján)



Bizonyságaid örökkévaló örökségem-

Alfred Christlieb-
 Azt mondja az Úr: éntőlem lett e dolog. (l.Kir 12,24)



Ebben az Igében van előttünk annak a titoknak a nyitja, hogyan tanul meg a körülményei miatt tomboló ember egy pillanat alatt csendesen engedelmeskedni. Salamon fia, Roboám átéli, hogy 10 törzs elszakad tőle, és Jeroboám vezetése alatt önálló királyságot alapít. Roboám dühöng, tombol, 180000 főből álló hadsereget gyűjt egybe, hogy a szakadárokat a saját uralma alá kényszerítse. El tudjuk képzelni, hogy ez az erőszakos ember dühében a fogát csikorgatja. Ő ezt felelte az embereknek, akiket a nép azért küldött hozzá, hogy könnyítsen terheiken: "Az én kisujjam vastagabb az apám derekánál..., ha az én apám ostorral vert titeket, én skorpiókkal ostorozlak benneteket". (10-14.v.) Minden értelmes beszéd, minden lecsendesítési szándék csak olaj lett volna a tűzre.

S ezt a vadul tomboló embert Sémája próféta egy mondattal megkötözi, s ezzel a már fellobbanó háborús fáklyát eloltja. A király a sereg elé lép és ezt mondja: "Azt mondja az Úr; fel ne menjetek, és ne hadakozzatok atyátokfiai ellen... térjen vissza ki-ki a maga házába, mert éntőlem lett ez a dolog"! A király dühtől vörös arca elhalványul. A kivont kardok visszakerülnek hüvelyükbe.

Roboám felismeri, hogy nem emberekkel, hanem Istennel van dolga, s Őellene nem mer fellázadni. Csendesen hazamegy, engedve Isten akaratának.

Kedves Lélek! Aki lázadozol gonosz emberek és rossz körülmények miatt, halld meg az Úr szavát: "... éntőlem lett ez a dolog". Alázd meg magad, törj össze, s légy kész az örök boldogságra! Fejezd be a hiábavaló harcot! Tedd le a fegyvert!
Szólj így csendesen: "Atyám! Legyen meg a Te akaratod"!


 

Isten asztaláról-

Varga László-
   "A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal." (1Korinthus 13,4-6)



Semmi magyarázat nem szükséges ehhez az igéhez. Csak arra van szükség, hogy újra meg újra olvassuk végig és gondolkozzunk el egyenként minden szaván. Ez itt nem a szeretetnek, hanem a szeretet gyümölcseinek a leírása. Erre a magatartásra nem képes rávezetni az embert semmiféle bölcsesség, erős akarat vagy becsületből fakadó kitartás, mert minden, csak tudásból és akaratból fakadó erőfeszítés kifárad egy idő után, s az ösztönös önzés legyőzi a jóakaratot. De ha érzed a szeretet örömét, magától értetődővé válik, magától jön mindaz, amit ez az ige felsorol. Nem teher, nem kényszerítés többé, észre se veszi az ember, hogy nem irigyli a másik boldogságát. A türelmet, a jóságot nem kell tanulni, az olyan természetessé válik, csak más látja meg bennem. A más öröme az én örömöm, a más szomorúsága az én szomorúságom, s ha mégis megbántottam volna a másikat, nekem fáj jobban, mint neki, aki talán jobban szeret, s nem is rója fel nekem a rosszat, amit tettem. Az igazi szeretet olyanná válik, mint a friss levegő: talán nem is tudok róla, csak olyan jó benne élni. Nem hiába beszél az apostol arról, mit nem tesz a szeretet. Abból látszik a legjobban, létezik-e valójában. 


Krisztusom, köszönöm, hogy engem is így szeretsz. Én úgy gondoltam, képes vagyok a szeretetre, gyakorolni is tudom. Elém tartott tükrödben látom, milyen messze vagyok annak teljességétől. Bizony, elégszer kiszámítom, érdemes vagy nem érdemes szeretni egy-egy nyomorult embertársamat, s még örvendek, ha érdemtelennek bizonyul: felszabadít a felelősség alól. Szánj meg engem, és szeress úgy, amint vagyok! De taníts, nevelj, növeld szeretetemet, hogy botladozva mégis tudjalak követni! Ámen.

Mindennap az Ige fényében-A KEGYELEM ALÁSZÁLL

 Andrew Kuyvenhoven-
A mai napon olvasandó igeszakasz: 1Pt 5,1-5 




1 A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese:
2 legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen;  
3 ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.
4 És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.  
5 Ugyanúgy, ti ifjabbak: engedelmeskedjetek az idősebbeknek, egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. 

"Egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad." (1Pt 5,5b)

A kegyelem, akárcsak a víz, lefelé folyik. Minél lejjebb hajolunk, annál többet kapunk. De akik magasan hordják a fejüket azoknak nehéz dolog hozzájutni.
A Bibliában végig arról olvasunk, hogy Isten szétszórja a gőgösöket, hogy elküldi a gazdagokat, de az éhezőket ellátja javakkal, és felemeli a megalázottakat. Az alázatosak imádsága az az egyetlen ablak, melyen át Isten kegyelme beragyoghat.
Az alázatot azonban nemcsak Isten előtt gyakorolhatjuk, hanem egymás iránt is.
"Egymás között pedig mindnyájan öltözzétek fel az alázatosságot..." (Ravasz László fordítása, ford. megj.)
Az alázatosság nem valamiféle gesztus, melyet hébe-hóba gyakorlunk, hanem olyan öltözet, melybe egész zarándokutunk idejére beöltöztünk.
Ebben a vonatkozásban mutatja a keresztyén közösség a lehető legnagyobb különbséget az evilági társadalomhoz képest. A keresztyének nem magasodnak egymás fölé, inkább lehajolnak egymáshoz. Nem irigylik egymást, hanem együtt örülnek egymással.
Azok a keresztyének pedig, akiknek "megbízatás" adatott "Isten nyája" felett, emlékeztetik egymást, hogy nem szabad úgy viselkedniük, mintha az üzleti élet sikeres vezérigazgatói lennének. Együttesen is csak afféle bojtárok, akik várják a főpásztor visszatértét, akié a nyáj. Ha visszajön, megkapják előléptetésüket - de nem hamarabb.
Maga a főpásztor szolgálatban töltötte életét és szolgaként halt meg. Megalázta magát szégyenünk mélységéig. És csak azután nyerte el a koronát, miután mindent teljesen befejezett. Isten népének az ő keresztjének az árnyékában kell élnie és munkálkodnia a földön a koronázás napjáig.
Krisztusnak az a szokása, hogy csak azokat emeli fel, akik a mélyben vannak, és csak azoknak ad koronát, akik keresztet hordoznak.
Következésképpen ebben az életben koronázatlannak kell maradnunk. És elég lent kell élnünk, hogy a kegyelem elérjen hozzánk. 




Krisztus mindenek felett-ELJUTOTTÁL-E MÁR A "MIUTÁN"-HOZ?

 "Azután eltávolította Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott az ő barátaiért" (Jób 42,10).
 Oswald Chambers-



Sehol sem található az Újszövetségben panaszos, maga körül forgó, beteges imádság, amely mindenáron bizonygatni igyekszik, hogy "nekem van igazam". Maga az a tény, hogy igazolni próbálom magam Isten előtt, mutatja, hogy a váltság ellen lázadozom: "Uram, megtisztítom a szívemet, ha meghallgatsz; becsületesen élek, ha megsegítesz." Én nem tudok rendbe jönni Istennel, nem tudom az életemet tökéletessé tenni: csak akkor jöhetek rendbe Istennel, ha az Úr Jézus Krisztus váltságát ingyen ajándékként elfogadom. Elég alázatos vagyok-e, hogy elfogadjam? Le kell mondanom minden igényről, fel kell hagynom az erőlködéssel, végleg és kizárólag Isten kezére kell hagyatkoznom, csak azután kezdhetem el a közbenjáró imádság papi szolgálatát. Sok imádság abból fakad, hogy nem hisznek a váltságban. Jézus nem most kezd megmenteni minket, Ő már megmentett, elvégezte a váltságot és gyalázzuk Őt, ha kérjük, hogy váltson meg. Ha nem kapsz százannyit Isten Igéjének megismerését illetően, akkor kezdj el a barátaidért imádkozni, lépj be a belső papi szolgálatba. "Azután eltávolította Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott barátaiért." Megváltott lélek! A közbenjáró imádság életed legfontosabb foglalkozása. Akármilyen helyzetbe visz bele Isten; imádkozz azonnal, imádkozz azért, hogy az Ő áldozati halála mások életében is valósággá váljék éppúgy, mint a tiedben: Imádkozz barátaidért most; imádkozz azokért, akikkel most kerülsz kapcsolatba!

Napi áhítat-Apai áldás

Hét témája: Család – apakép
Olvasmány: 1Móz 27,28–34


Imádkozz gyermeked jövőbeli körülményeiért, ahol munkáját végzi és életét éli majd! Nem haszontalan az! 



Adjon neked az Isten égi harmatot, zsíros földet, sok gabonát és mustot. Népek szolgáljanak neked, nemzetek boruljanak le előtted! Légy parancsolója testvéreidnek, boruljanak le előtted anyádnak fiai! Átkozott lesz, aki átkoz, áldott, aki téged áld! Amikor befejezte Izsák Jákób megáldását, és Jákób éppen csak kijött apjától, Izsáktól, a bátyja, Ézsau is megjött a vadászatból. Ő is készített jó falatokat, bevitte apjának, és ezt mondta neki: Kelj föl, apám, egyél a fiad vadpecsenyéjéből, és azután áldj meg engem! De az apja, Izsák, ezt mondta neki: Ki vagy te? Ő így felelt: Én vagyok az elsőszülött fiad, Ézsau. Megrendült Izsák, megrendülése igen nagy volt, és ezt mondta: Ki volt akkor az, aki vadat lőtt, behozta nekem, meg is ettem mind, még mielőtt megjöttél? Én őt megáldottam, és áldott is lesz! Amikor meghallotta Ézsau apja beszédét, hangosan és igen keservesen fölkiáltott, és azt mondta apjának: Áldj meg engem is, apám!”

Magyarázat

„Imádkozzál és dolgozzál!” – hangzik a Benedek rendi szerzetesek jelmondata. Apaként sok mindent megtaníthatsz gyermekednek, hogy miként kell élni és dolgozni. Felkészítheted fiadat, lányodat a sikerek és kudarcok kezelésére, arra, hogyan használja jól tehetségét, miként ossza be pénzét. Segítheted tanácsaiddal, miként szerezzen munkát és tartsa meg azt, miként teremtsen egyensúlyt a család és a munka között. Taníthatod a szolgálatra és az istenfélelemre, a gyülekezeti életben való helyes jelenlétre. Mégsem tudsz mindent megadni neki, mindenre felkészíteni, hiszen a jövőjét nem ismered. Apaként ne felejtsd el, hogy bár fontos a munka, a felkészültség, a felelősségvállalás, de nem minden csak gyermekeden múlik majd. Imádkozz ma gyermeked jövőjéért, imádkozz azért az országért, ahol majd élni és dolgozni fog. Imádkozz a társadalmi és az egyházi körülményekért! Imádkozz békéért és azért, hogy a keresztény értékek minél jobban átjárják az ő világát! Imádkozz egy olyan jövőért, ahol gyermeked mindazt megtalálja és meg is tudja valósítani, amit Isten neki szánt!
(Kapitány Zsolt)

Isten műhelyében-Aki az Úr Jézust nem szereti, legyen átkozott

 "Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? " (János 21, 16)  
Carl Eichhorn-

Ez az alapvető és legfőbb kérdés. Minden, amit Jézusért teszünk, értéktelen, ha hiányzik belőlünk a szeretet. Kell, hogy ez hassa át és irányítsa minden tettünket, különben csak holt cselekedet és gépies tevékenység az. Amilyen mértékben helyt adunk önmagunkban Krisztus szeretetének és az minket áthat, olyan mértékben fogjuk Öt viszontszeretni. Aki szereti Jézust, az magasztalja Őt; Megváltónk csodálatos tulajdonságait nem tudjuk eléggé magasztalni. Aki szereti Őt, azt felüdíti Igéje és a vele való kapcsolat. Emberek, akik szeretik egymást, szívesen érintkeznek egymással. Ha valaki szereti Jézust, sohasem tud betelni azzal, hogy Igéjét hallgassa és olvassa, s a vele való közösség lelkének legmélyebb igénye.

Aki Jézust szereti, arra is kész, hogy érte szenvedjen. "A szeretet gyakran a szenvedésen keresztül tisztul meg" - mondja Tersteegen. Péter a maga túláradó érzelmében azt hitte, hogy Jézust a börtönig és a halálig tudja követni. De túlértékelte önmagát. Szeretete még nem volt elég erős ahhoz, hogy a szenvedéstől való irtózását legyőzze. Az édesanya együtt szenved gyermekével vagy gyermekéért és nem gondolja, hogy valami különleges dolgot tesz, amikor beteg gyermeke ápolásában felemészti önmagát. Az igazi szeretet gyalázatot, gúnyt és üldöztetést is elhordoz a Megváltóért, sőt éppen a szenvedés az, mely a szeretet szálait még szorosabbra vonja. A szeretetnek szenvedést jelent, ha valamivel megszomorítjuk Jézust.

Péter igen megszomorodott, mikor az Úr harmadszor is megkérdezte "szeretsz-e engem?". Ez háromszori megtagadására emlékeztette őt, melyet annakidején keservesen megsiratott. Az a fájdalom, melyet azért érzünk, hogy szeretetét megszomorítottuk, azt bizonyítja, hogy szeretjük Őt, és Jézus ismételt bocsánata még fokozza ezt a szeretetet. "Mert akinek sok bocsáttatott meg, nagyon szeret." - "Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott" (1 Kor 16, 22) - azaz Istentől elhagyottá válik, Isten ítélete nehezedik rá. Isten áldása pedig azt jelenti, hogy életünk van. Ahol Jézus van, ott kivirul Isten kertje, aki pedig nem szereti Jézust, az áldásoktól fosztja meg önmagát és végül is az örökös halálba süllyed.

Erős Mónika-Szeresd az Urat

A Biblia ezt mondja a Márk 12:30-ban:

Szeresd az Urat a Te Istenedet , teljes szívedből , teljes lelkedből , teljes elmédből , és minden erődből , ez az első nagy parancsolat és a másik hasonlatos az elsőhöz , hogy szeresd a te fele barátodat mint ön magadat . E kettőtől függ az egész törvény és a próféták.,,



NEM félszívvel, NEM fél lélekkel, langyosan, NEM fél elmével, fél úton még a világ felé és MINDEN erődből! Ami azt jelenti, hogy minden erődből megteszed amit az Úr mond, mert a hit cselekedet nélkül halott!!
Nem elég azt mondani, hiszek Uram, hiszel és csak várni a csodát!!
Úgy teszek, hogy már MEGVAN, már az enyém, mert az Igében megvan írva, mert a hit a reménylett dolgok valósága!!
NEM a körülményünket nézzük, hanem az Igét nézzük és hittel várjuk, MEGVALLJUK és elvesszük azt ami megvan írva!
A keresztre nézünk és emlékeztetjük magunkat mindig arra, hogy ,,értem folyt a vér a Golgotán, értem halt meg az Úr, értem lett átkozottá, értem lett szegénnyé, hogy én itt MOST a Földön áldott legyek és békességben, bőségben éljek! Nem odaát kapjuk mind ezt meg, hanem már ITT lent az életünkben!
Ne a világ, az emberek bűneit nézzük, ne az egyházunk problémáit, hanem arra tekintsünk amit az Atya szánt nekünk az Ő egyszülött Fia által!
,, Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszett." Luk 19,10.....
...És azért jött, hogy életünk legyen, sőt bőségben éljünk.,, Jn. 10,10
Ámen!
Szeretettel: Mónika 

2016. június 19., vasárnap

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Az ároni áldás

"Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! "(4Móz 6,24)




Isten megparancsolta Áronnak, hogy mint főpap, ezekkel a szavakkal áldja meg a népet. Ez az áldás csaknem minden istentisztelet végén elhangzik, egy-egy sora azonban nehezen érthető.

Mi az áldás? A Biblia szerint minden testi és lelki jónak a foglalata, amit Isten az embernek adhat. Nem azért adja, mert az megérdemli, meghálálja, hanem mert szüksége van rá. Az áldás ajándék, amit Isten szeretetből ad, ha akar.

Tehát nem Áron áldotta meg a népet, hanem Isten. És nem a lelkész áldja meg a gyülekezetet, ő csak hirdeti ennek a lehetőségét, és kívánja, kéri azt az emberek számára. Ugyanígy egy szülő is megáldhatja gyermekét, vagy bárki kívánhatja hittel Isten áldását másokra.

Mit jelent az első mondat: áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged? Ez az áldás először a pusztai vándorlás során hangzott el, ahol ezer veszély leselkedett az emberekre. Isten ezekkel a szavakkal azt ígéri (mert ez a kérés egyben ígéret is), hogy mint jó pásztor őrizni fogja népét.

Amikor a babiloni fogságból hazatért a nép, szintén nagyon kiszolgáltatott helyzetben volt, Isten ezt ígérte: „Én magam oltalmazom mindenfelől... mint egy tüzes fal" (Zak 2,9). A zsoltáríró ezt a képet használja: szárnyainak árnyékában biztonságban leszünk.

Isten tehát mindenekelőtt biztonságot, védelmet ígér népének. Nagy szükségünk van erre ma is. A romló közbiztonság, a közlekedésben rejlő sok veszély, a különféle fertőzések, de a saját indulataink vagy félelmeink miatt is nagyon rászorulunk Isten védelmére. Bízzuk rá nyugodt hittel szeretteinket, egzisztenciánkat, egyházunk és népünk jövőjét, és kívánjuk egymásnak hittel: az Úr áldjon és őrizzen meg téged!

Reggeli dicséret-A Te Megváltód

„Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?”
Lukács evangéliuma 24:32 


Fáj a lábad, fejedet még süti kitartóan a lemenő nap fénye, és te csak gyalogolsz életúntan. A következő megállóig még van néhány kilométer, addig is próbálod magadban rendezni a dolgokat. Kérdések vágnak egymás szavába a fejedben, és te nem érted. Nem tudod a választ, pedig azt hitted, jó nyomon haladsz. Azt hitted, helyes az irány, a cél, és megtaláltad azt, amit kerestél. 

És mire már kezdtél együttélni a gondolattal, hogy minden rendben lesz, már jött is a koppanás, te pedig próbálod összekapargatni darabjaira hullott életed romjait. Magadban morfondírozol, és szinte észre sem veszed, hogy Valaki melléd szegődik. 

Egy darabig csak hallgat, felveszi az utazótempódat, a lépésed nagyságát, a légzésed ritmusát. Aztán szép lassan kérdez. Türelmesen, kedvesen, egyszerűen. Olyan kérdéseket küld feléd, melyekre szükséged van. Aztán újból hallgat. Meghallgat, figyel rád és együttérez veled. Nem siettet, nem nevet ki, nem ordít rád a rossz válaszért, hanem megvárja, hogy elmondj mindent, amit csak el lehet. 

Aztán Ő kezd el beszélni. Egyszerűen, tapintatosan, de egyre határozottabban és világosabban. És neked kezd valami derengeni. Kezd oszlani a szívedet körülölelő sűrű homály, kezd éledni újra benned valami, ami eddig csak vegetált. 

Közben megérkeztek. Te behívod, Ő pedig nem ellenkezik. Asztalhoz ültök, szíved pedig nyílik tovább. Száll a kenyér illata, szemeiddel látod a különleges mozdulatot, ahogy a cipó megtörik a két sebhelyes kéz között. És villámcapásként derül fel benned minden. 

Ő jött el hozzád. Isten Fia sétált veled az úton. Ő tudja, min mentél keresztül. Ismeri a kérdéseidet, tudja, milyen veszteséggel küzdesz évek óta. Tudja, hogy a jövő mely talányai nyugtalanítanak leginkább, és tudja, mennyi mindent kell tenned és mennyi mindennek kell lenned a jelenben. Ő ül az asztalodnál, és várja a döntésedet. Várja, hogy magadban helyretedd az utolsó kockát, megnyisd az életedet előtte, és együtt induljatok tovább előre a cél felé. 

Hát engedd, hogy veled tartson az életútadon! Engedd, hogy vezessen, hogy tanácsoljon, és erőt adjon a mindennapokhoz! Engedd, hogy a közös séták során minél jobban felnyissa szemedet az igazán lényeges dolgokra, és segítsen megérteni életed nagy kérdéseit! Engedd, hogy a te Megváltód lehessen, és add tovább másoknak, hogy milyen az, amikor Isten Fia az útitársad! 

Bizonyságaid örökkévaló örökségem-

Megharagudott az Úr Salamonra... 
Alfred Christlieb-

Micsoda megrázó Ige! Salamon isteni bölcsességének híre a föld végéig elért, s most - felgyúlt ellene Isten haragja. Hogyan volt ez lehetséges? A Szentírás három okra mutat rá. - Salamon sok idegen, pogány asszonyt vett feleségül, akikről ezt mondta Isten: "... őket se engedjétek magatokhoz jönni, bizonyára az ő isteneik után hajtják szíveteket". (2.v.) Salamon megvetette Istennek ezt a világos parancsát. Ő nagyon okos ember volt. Az 1.Kir 4,32-ben ezt olvassuk: "Salamon szerzett 3000 példabeszédet, és az ő énekeinek száma 1005 volt. Szólott a fákról, ... a barmokról, a madarakról, a csúszó-mászó állatokról és a halakról is". Talán a természettudományos kutatása mellett elhanyagolta Isten Igéjének olvasását? - Hányan bújják ma is az újságokat és könyveket, nézik a TV-adásokat, Isten Igéje számára pedig nincsen idejük! Salamon története intsen bennünket: Isten megharagudott rá!

Aztán az Ige azt mondja Salamonról: "...nem követte olyan tökéletességgel az Urat, mint Dávid, az ő apja". (6.v.) Bár Dávid is vétkezett, de megbánta és az Úrban maradt annyira, hogy Isten ezt mondja róla: "... Dávid megőrizte az én parancsolataimat és rendeléseimet" (34.v.).

Hívő szülők, imádkozó édesanyák gyermekei, gondoljatok arra, hogy Isten haragját kétszeresen is megérdemlitek, ha ti ilyen példaképek mellett istentelen utakra tértek!

S végül a 9. vers ezt mondja: "Megharagudott az Úr Salamonra, hogy elhajlott szíve az Úrtól, Aki megjelent neki kétszer is". Kevés ember részesül ilyen kegyelemben. Ennek ellenére Salamont a pogány feleségek félrevezették, eltávolították Istentől!

Ha ez lehetséges volt ilyen nagy embernél, mint Salamon, mennyivel inkább nálunk!

Isten Igéje figyelmeztet: "Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék"! (l.Kor 10,12)

Isten asztaláról-Varga László

   "És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból."      (1Korinthus 13,3)
Varga László-

Az előző versekben a szép beszéd, a tudás, sőt a hit csődjét láttuk szeretet nélkül. Most az apostol még mélyebbre ás. Itt a legszebb tetteket találjuk, Krisztus tanításának és követésének legtökéletesebb gyakorlati megvalósítását, a teljes lemondás és az önfeláldozás vállalását. Mi kell még több a hiteles keresztyénséghez? A feleletet itt is a gyakorlat mutatja meg. Sok becsületes keresztyén családot láthatunk, ahol a tagok mindent megtesznek, jóakarattal, becsületből, nagy áldozattal, és mégis fázik az ember, ha a közelükbe kerül. Haszonról beszél az ige. Haszontalanná válik a legszebb önfeláldozás is, ha nem szeretetből fakad. Örülni kell annak, hogy együtt lehetünk. Örülni, ha a társunk ragyogó szemmel néz reánk. Örülni, ha úgy tudunk együtt imádkozni, hogy egymást köszönjük meg Istennek. Örülni, ha egy idegen ember mosolyogva lép ki házunk kapuján, mert azt a lelki meleget kapta meg, ami legjobban hiányzik a társadalmunkban. A szeretetnek ez az öröme az a haszon, ami nem vész el a halállal sem, amit átviszünk oda, ahol Krisztus örömmel vár, vágyik ránk, mert szeret.

Istenem, jó Atyám, bocsáss meg nekem, hogy végtelen szeretetedre nem vagyok képes Krisztustól tanult önzetlen szeretettel felelni. Hiába próbálkozom, ha valami igazi, önzetlen jót képes voltam tenni, azonnal megdicsérem magam. Olyan jólesik jót tenni, de olyan jólesik utána megveregetni a saját vállamat, s megállapítani, milyen jó keresztyén is vagyok én. És ha valaki észreveszi és megdicsér miatta, szerényen lehajtott fejem, és szabadkozásom alatt bizony dülled a mellem, hogy én milyen rendes ember vagyok. Értem, Uram, hogy ha magamért, mások megbecsüléséért tettem, ezzel meg is kaptam jutalmamat. Nem kérhetek, nem is kérek hasznot magamnak azért, amire Te adtál erőt, de add, hogy még így is, bűnösen is tudjak szeretni, szeretetből szolgálni ügyedet. Fogadd el kegyelmesen, s tedd eredményessé szolgálataimat! Ámen.




Mindennap az Ige fényében-A KEGYELEM SÁFÁRAI

Andrew Kuyvenhoven-
A mai napon olvasandó igeszakasz: 1Pt 4,7-11


7. Mindennek a vége pedig már közel van: legyetek tehát bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok. 
    8. Mindenekelőtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez.     
   9. Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül.
  10. Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai: 11 ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.

"Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai." (1Pt 4,10)


A sáfár azokban a napokban olyan valaki volt, akit ura megbízott az ő házanépe és üzleti dolgai felügyeletével. Gyakran azért jelöltek ki valakit sáfárnak, mert a gazdának huzamosabb ideig távol kellett lennie. De még ha jelen volt is, kinevezhetett egy arra érdemes rabszolgát sáfárnak. A sáfár gondjaira volt bízva az ellátás. Urának raktáraiból kellett táplálnia a háznépet. Józsefnek volt ilyen állása Potifár házánál (1Móz 39)
Amikor a Biblia azt mondja, hogy Isten kegyelme jó sáfárainak kell lennünk, akkor ezzel azt akarja mondani, hogy szorgalmasan kell osztogatnunk Isten házanépének azokat a javakat, amelyeket Isten raktárából vételezünk. Isten házanépe az egyház. A háznép abból a kegyelemből él, amellyel Isten lát el bennünket. Ezen a "kegyelmen" rendszerint Istennek a megbocsátó jóindulatát értjük, azt a jóindulatot, amely üdvözítő és megerősíti Isten népét. Ez a jóindulat az Ige segítségével és a Lélek által jut el hozzánk. És Isten sáfárokat rendelt ki, hogy vigyék ezt a mennyei ellátmányt a háznépnek a raktárból.
Isten raktárai azonban "sokféle kegyelemmel" vannak tele, azaz mindenféle Istentől való ajándékkal. A háznép minden egyes tagja kap egyet vagy kettőt ezekből az ajándékokból, amelyekkel neki "sáfárkodnia" kell.
Isten háztartásában nem úgy áll a helyzet, hogy csak egyetlen személynek van szabad bejárása Isten kegyelmi "ellátmánya" egész gazdagságába. "Ki milyen lelki ajándékot kapott", - eszerint sáfára ki-ki annak, amit kapott.
A példa nem tökéletes. Az ember azt mondhatná, hogy Isten házanépe nem egyazon, mindenki számára főtt ételen él: Isten gyermekei olyan rögtönzött vacsorával tápláltatnak, ahová a sokféle ajándékot ki-ki mindenkinek a javára hozza össze.
Azt halljuk, hogy minden egyes ember kapott ajándékot. De mivel mi sáfárok vagyunk, ezek az ajándékok valójában nem a saját tulajdonaink. Istennek vagyunk felelősök ezekért. Ő azt akarja, hogy a hit egész házanépe hasznát lássa annak, amit ránk bízott. Isten kegyelmi ajándékait tovább kell adnunk.


Dicsőítések-Uram itt vagyok

Uram itt vagyok 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Uram itt vagyok
Változtasd meg szívemet,
Mert tõled árad rám a kegyelem.
Uram beismerem,
Hogy gyengeség van még bennem,
De van szabadító,
Féltõ szereteted.

Jöjj közel, tarts jelenlétedben.
Áraszd rám Szent Kenetedet.
S ahogy várlak,
Felkelek, mint sasmadár,
És szárnyalok Veled,
A Te Szellemed vezet
A mennyhez közelebb.

Nyisd meg értelmem,
Adj új látást nekem,
Tudjam meg hogy szeretsz,
És bennem élsz.
Uram taníts, vezess,
Jóságodra emlékeztess,
Erõs jobbod legyen,
Minden nap velem.

Refr.: Jöjj közel... 

 

 




Krisztus mindenek felett-A SZENVEDÉLYES ODAADÁS SZOLGÁLATA

"Szeretsz-e engem? ...Őrizd az én juhaimat!" (Jn 21,16) 
Oswald Chambers-



Jézus nem azt mondta: "A te gondolkozásmódodhoz térítsd az embereket", hanem nézz az én juhaim után, láss utána, hogy táplálékhoz jussanak az én megismerésemben. Mi szolgálatnak tekintjük mindazt, amit a keresztyén munkában végzünk; Jézus azt nevezi szolgálatnak, amik vagyunk az Ő számára, nem amit teszünk érte. A tanítványság alapja: önmagam átadása Jézus Krisztusnak, nem pedig valamilyen hitbeli irányzatnak. "Ha valaki hozzám jön és meg nem gyűlöli... nem lehet az én tanítványom" (Lk 14,26). Nincs indokolás, nincs kényszer, de egyszerűen "ha az én tanítványaim akartok lenni, át kell adnotok magatokat nekem". Akit a Szent Szellem érint, az egyszerre így szól: "Most látom, kicsoda Jézus!" és ez az átadás forrása. Manapság a személyes hit helyére a hitvallásba vetett hitet tettük; ezért szentelik magukat olyan sokan ügyeknek és olyan kevesen Jézus Krisztusnak. Az emberek nem akarják magukat odaszentelni Jézusnak, csak annak az ügynek, amit Ő kezdett el. Jézus Krisztus a botránkozás köve az észember számára, aki Őbenne csak az embert látja. De Urunk elsősorban Atyja akaratának kívánt engedelmeskedni. Nem arra nézett, mit várnak tőle az emberek, mire van szükségük az embereknek; megmentésük az Atyja iránti engedelmességének volt természetes következménye. Ha csak az emberiség ügyének szánom oda magam, hamar kimerülök és eljutok odáig is, hogy a szeretetem meginog. De ha személyesen és szenvedélyesen szeretem Jézus Krisztust, az emberiségnek is szolgálhatok még akkor is, ha úgy bánnak velem, mint a lábtörlővel. A tanítvány életének titka a Jézus Krisztus iránti odaadás, és jellemző rá a tartózkodó szerénység. Hasonlít a búzaszemhez, amely a földbe hull és meghal, de nemsokára kikel és megváltoztatja az egész tájat (Jn 12,24).

Isten műhelyében-A Megváltó iránti szeretet kell meghatározza

 "A Krisztus szeretete szorongat minket. " (2 Kor 5, 14)   

Az Isten és Jézus iránti szeretet elválaszthatatlan egymástól. Csak Jézus Krisztus által tudjuk megismerni és megragadni Istent. Csak aki Jézust szereti, az szereti Istent is. Ez a Jézus iránti szeretet volt az apostol életében a parancsoló, sürgető erő. Annyira körülvette őt, hogy nem tehetett mást, minthogy azon az úton járt, melyet ez a szeretet mutatott neki. Életében nem a kötelességteljesítés volt az uralkodó érzés, mert az hideg, mint a márvány.

Vannak emberek, akiknek az életében vitathatatlanul komoly kegyesség, buzgóság és határozottság van és mégsincs bennük semmi jóleső és valóban melegítő vonás. Még mindig saját fejük és akaratuk után mennek és önmagukat istenítik, anélkül, hogy tudnának róla, s ezért valami ridegség, keménység és törvényeskedés jellemzi őket. A saját lényük nem szállt alá. "Valakik" akarnak lenni és annak is képzelik magukat; életükben nincsen töredelem. Az az új élet, mely a Jézus iránt való szeretetben mutatkozik meg, náluk még nem kezdődött el. Az apostol életében is akkor állt be a nagy fordulat, amikor megvilágosodott előtte Krisztus halálának jelentősége. Az Ő halálába valamennyien bele vagyunk foglalva. Ez a halál az önző, a csak önmagát kereső óember meghalását jelenti.

Pál fájdalmasan ismerte fel a sötét önzés kárhozatos és megvetésre méltó jellegét és ez elviselhetetlenné vált számára. Belekapcsolódott Jézus halálába, vele együtt meghalt és most csak egyetlen vágya van: annak akar élni, aki szeretetből meghalt és feltámadott érte. Neki élni annyit jelent: az Ő rendelkezésére állni, Őt szeretni. Önmagunk helyébe Ő lép. Ha az énem vele együtt megfeszíttetett, akkor egyre inkább Jézus lesz minden a számomra. Az iránta való szeretet az én törvényem. Ez a törvény parancsolja, hogy azt cselekedjem, ami az Ő szent akaratának tetszik. A Krisztus iránti szeretet révén Isten törvénye van a szívembe írva. "Szeress és azután tedd azt, amit akarsz!" - mondotta Augustinus. Az ember az érzéki szabadságra való törekvésében nem tűr meg semmi törvényt maga felett. Ki akarja élni magát, vagy egyénisége sajátos törvényeit akarja követni. Isten gyermeke hasonlóképpen szabad a törvénytől, de nincsen törvény nélkül. Krisztus az ő törvénye, Őt akarja életében kiábrázolni. A szeretet nem ismer semmiféle előírást, önmagában hordozza saját törvényét. 

Napi áhítat-Gyermekeiket nevelő apák

Hét témája: Család – apakép

Olvasmány: Ef 6,1–4
Jó hatással akarsz lenni gyermekeidre? Légy jelen az életükben napról napra!



„Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. „Tiszteld apádat és anyádat”: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig ez: „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön.” Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.

Magyarázat

Jelenlét nélkül nincs valódi hatás! A családi közeg, a szülőkkel való kapcsolat alapvető hatással van minden ember életére. Legyen szó akár kiegyensúlyozott, akár terhelt, megviselt kapcsolatokról. A jelenlegi társadalmi hatások nem feltétlenül segítik természetes módon a kiegyensúlyozott családi kapcsolatokat. Éppen ezért tudatában kell lenni annak, hogy ezért tenni kell. Az apai szerepek, feladatok, szükségletek különbözőek lehetnek attól függően, hogy hol milyen körülmények és élethelyzetek között élünk. Van úgy, hogy az apa lesz munkanélküli, és az anya válik családfenntartóvá, vagy a feleség magasabb beosztásban dolgozik, mint a férj. Mindezek hatással vannak egy család életére, a benne lévő kapcsolatokra. Ma is szükség van az apákra a családban, arra, hogy Isten rajtuk keresztül is tanítsa, fegyelmezze és nevelje a gyermekeket. Fontos a megfelelő életkörülmény, fontos a helyes ismeret, fontos a fegyelmezés, erkölcsi és hitbeli tanítás. De mindezek az apák személyes jelenléte nélkül nem valósulhatnak meg. Jó hatással akarsz lenni gyermekeidre? Ismerd meg gondolataikat, küzdelmeiket, félelmeiket, vágyaikat, álmaikat és céljaikat!

Imaáhítat

Imádkozzunk gyermekeinkért, hogy velünk együtt ők is az Úrnak tetsző módon élhessenek! (Jób 1,1.4–5)
(Kapitány Zsolt)

Kenneth E. Hagin-Mi a hit

A hitté vált remény hoz eredményeket

 



1950-ben Kaliforniában tartottam egy összejövetelt, amelyre egy 83 éves férfi is eljött. Elmondta nekem, hogy az Azusa utcai kiáradás óta "keresi a Szent Szellemet".
Hagin testvér - mondta -, feleségem ötven évvel ezelőtt betöltekezett Szent Szellemmel, az újraéledéskor, Los Angelesben a régi Azusa utcai missziónál. Néhányan azt mondták, hogy mindenki, aki odament, megkapta a Szent Szellemet. Én azonban három évig mindennap ott voltam, napi három alkalmon. Majdnem minden szolgálaton részt vettem, kerestem a Szent Szellemet, de nem kaptam meg.
Amikor másodszor tettem a kezem erre a férfira, akkor kinyilatkoztatás által pontosan tudtam a szellememben mi a probléma vele, de azt is tudtam, hogy abban a pillanatban nem tudom elfogadtatni vele a segítséget. Néha tudod mi a baj az emberekkel, de ez nem jelenti azt, hogy segíteni is tudsz nekik. Fel kell ismerniük a problémájukat és tenniük kell vele valamit.
Tanítani kezdtem a hitről azon az összejövetelen, és az öregúr az esti és reggeli alkalmakra is eljött. Furcsa volt számomra, hogy több mint egy hétig hallotta az igazságot és továbbra sem értette. Újra és újra hallania kellett. (Ezért tanítok bizonyos igazságokat folyamatosan újra és újra. Az emberek nem mindig értik meg a dolgokat az első alkalommal, amikor elmondod.)
Miután azonban kb. tíz napig ott volt minden szolgálaton, odajött hozzám a reggeli szolgálat befejezésekor és így szólt: Hagin testvér, csak ma reggel jöttem rá, most értem, miért nem kaptam meg. Sosem hittem! Ötven évig csak reméltem, hogy megkapom a Szent Szellemet.
Tudtam ezt, testvér - feleltem. - Amikor másodszor tettem rád a kezem és imádkoztam, megkaptam ezt kinyilatkoztatásban. Azt is tudtam, hogy nem tudnám megértetni ezt veled akkor, de ha rendszeresen eljössz, végül meg fogod érteni.
Egy kis időt  kell még adnod nekem - folytatta. - Tudod, ötven éve vagyok ezen az úton és egy kis időre szükségem lesz, hogy megforduljak és a másik irányba menjek.
Rendben van, testvér - mondtam. - Annyi időt adok neked, amennyit csak akarsz, de járj el továbbra is az alkalmakra.
Ó, itt leszünk minden szolgálaton - biztosított engem.
Elmondtam neki, hogy amikor a reménye hitté válik, és is tudni fogom, ő is tudni fogja, és akkor meg fogja kapni a Szent Szellem keresztséget.
Kb. három nappal később, miután az esti szolgálatot befejeztük, ez az ember odajött a pásztorhoz és hozzám.
Nem tudom, megkérhetnélek-e benneteket, hogy rám tegyétek a kezeteket - mondta. - A reményemet hitre változtattam. Kész vagyok elfogadni!
Biztos vagy abban, hogy megkapod? - kérdeztem.
Igen, csak tegyétek rám a kezeteket, és én azonnal megkapom - válaszolta.
A pásztor és én rátettük kezünket, mire szinte azonnal a levegőbe lendültek a karjai, szája kinyílt és nyelveken szólt. Közel ötven évig csak reménykedett - de most megkapta!

Évekkel ezelőtt, amikor vidéki szolgálatokra utaztam, testemben néhány riasztó tünet mutatkozott. Három éjszakán át folytatódtak, félbeszakítva alvásomat.
Vannak akik nem tudnak különbséget tenni aközött, amikor Isten beszél hozzájuk és aközött, amikor az ördög szól nekik. A különbség az, hogy az ördög kétséget és hitetlenséget beszél; Isten nem késztet arra, hogy az Igéjében kételkedj. Tehát az ördög volt az, aki egyre mondogatta nekem: Ez alkalommal nem fogsz meggyógyulni. Most nem fogod megkapni.
Mivel kitartó volt, elkezdtem nevetni rajta. Nem volt kedvem nevetni, de rákényszerítettem magam. Hangosan nevettem, mivel tudtam, ha elég sokáig nevetek, az ördög meg fogja kérdezni tőlem, min nevetek. Így is történt. Kis idő múlva megkérdezte: Min nevetsz?
Rajtad nevetek - feleltem.
Rajtam?
Igen, rajtad nevetek.
Mit nevetsz rajtam?
Azt mondtad, hogy nem fogom megkapni a gyógyulásomat - válaszoltam. - Miért akarnám megkapni, amikor Jézus már megszerezte nekem? Soha nem terveztem, hogy megkapom a gyógyulásomat!
Ördög úr, a Biblia azt mondja az I. Péter 2:24-ben: Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: Akinek sebeivel gyógyultatok meg.Közel kétezer éve meggyógyultam Jézus sebei által, és ez az enyém. Nem próbálom megszerezni, már megvan nekem!
A tünetek eltűntek és sosem tértek vissza. Legyőztem az ördögöt a Bárány vére és a bizonyságtételem szavai által (Jel. 12:11.).

Lépjünk tovább, nézzük meg a következő két igerészt:

    Ján. 20:25-29.
    Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig monda nékik: Ha nem látom az Ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az Ő oldalába, semmiképpen el nem hiszem. És nyolc nap múlva ismét bent voltak az Ő tanítványai, Tamás is ővelük. Noha az ajtó zárva volt, beméne Jézus, és megálla a középen, és monda: Békesség néktek! Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő. És felele Tamás és monda néki: Én Uram, és én Istenem! Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: áldottak, akik nem látnak és hisznek.
    Róm. 4:17-21.
    Amint meg van írva, hogy: sok nép atyjává tettelek téged. Az előtt az Isten előtt, akiben hitt, aki a holtakat megeleveníti, és azokat, amelyek nincsenek, előszólítja mint meglevőket. Aki a reménytelenség ellenére elvárással hitte, hogy sok népnek atyjává lesz, aszerint, amint megmondatott: Így lészen a te magod. És hitében erős lévén, nem tekintett az ő már elhalt testére, mintegy százesztendős lévén, sem Sárának elhalt méhére; Az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek, És teljesen elhitte, hogy amit Ő ígért, meg is cselekedheti.

Látod-e a különbséget Ábrahám és Tamás hite között? Kétségtelenül!

    Tamás azt mondta: Nem hiszek, hacsak nem láthatom a szögek nyomát és a sebet az Ő oldalán. Jézus azt válaszolta neki: Mivelhogy LÁTTÁL engem, Tamás, hittél: áldottak, akik nem látnak és hisznek. (Ján. 20:29.)

    Viszont Ábrahám az, aki azokat, amelyek nincsenek, előszólítja mint meglevőket. (Róma 4:17.)

Ezek közül melyik hit a bibliai hit? Természetesen Ábrahámé! Az Ige azt mondja a Zsidó 11:1-ben:A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.Ábrahámot is említi a Zsidó levél ugyanezen fejezete. Az ő hite azon alapult, hogy teljesen elhitte, hogy amit Ő (Isten) ígért, meg is cselekedheti. (Róma 4:21.)

Itt van egy egyszerű példa a hit működésére Ábrahám hite alapján, amely a te számodra is működni fog:
- Ábrahámnak megvolt Isten Igéje az adott dologról.
- Ábrahám hitte Isten Igéjét.
- Ábrahám nem tekintett az ellentmondó körülményekre.
- Ábrahám dicsőítette Istent.
(Kövesd ezt a négy lépést, és mindig el fogsz jutni Istenhez.) Ez a négy lépés szükséges a biztos szabaduláshoz, gyógyuláshoz, vagy bármi máshoz, amit keresel.
    Figyeld meg Tamás hitét. Nem azon alapult, amit Isten mondott; Tamás fizikai érzékein alapult. Azt mondta, nem fog hinni anélkül, hogy látná.
    Nagyon sokan ilyenek. Azt mondják: Amikor majd látom, vagy érzem ezt, tudni fogom, hogy megvan nekem. Ez azonban nem bibliai hit. Ez természetes emberi hit. - és bármely bűnös is rendelkezik ezzel a fajta hittel!

    A valódi hit Isten Igéjén alapszik. Az Igében való igaz hit azt mondja: Ha Isten azt mondja, hogy ez igaz, akkor ez igaz. Istennek hinni annyit jelent, hogy az Ő Igéjének hinni!

Tetszik nekem az, amit Smith Wigglesworth mondott: Nem érthetem meg az Atya Istent érzések által. Nem érthetem meg az Úr Jézus Krisztust érzések által. Az Atya Istent és az Úr Jézus Krisztust egyedül azáltal érthetem meg, amit az Ige mond Róluk. Majd így folytatta: Az Igén keresztül kell megismerkednünk az Atya Istennel. Ő mindaz, amit az Ige mond Róla. Az Úr Jézus Krisztussal az Igén keresztül kell megismerkednünk. Ő mindaz, Akinek az Ige Őt mondja.

Túl sokan próbálják megismerni Istent az érzéseiken keresztül. Amikor jól vannak, azt gondolják, Isten meghallgatta őket. Ha nincsenek jól, azt gondolják, hogy nem hallja őket. Az érzéseiken alapul a hitük.
Az én hitem Isten Igéjén alapszik. Ha Isten Igéje azt mondja, hogy Ő hall engem, akkor tudom, hogy Isten hall engem, mert Ő mondta és az Igéje nem hazudhat. Ha hitem az érzéseimen alapulna, akkor a természetes emberi hitet használnám, és ezt nem tehetem; az igei hitet kell használnom - a BIBLIAI HITET.
Ráadásul, ha a hitem Isten Igéjén alapul, akkor hinni fogom az Igét függetlenül attól, hogy annak bármilyen látható bizonyítéka lenne. Túl sokan próbálják Ábrahám áldását a Tamás-féle hittel megkapni - de ez egyszerűen nem fog működni.
Mi hívők az Ábarhám-féle hittel rendelkezünk, mert a Galata 3:29 azt modja: Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök. A Galata 3:7 szerint:Értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai. Ez azt jelenti, hogy az Ábrahám-féle hittel rendelkezünk. Nem próbáljuk megszerezni - megvan nekünk!
Bárki hinni tudja azt, amit érez, hall vagy lát a fizikai világban - és az idő legnagyobb részében a fizikai világban működünk -, de amikor szellemi dolgokra kerül sor, nem látás által járunk.
-Az orvostudomány a testen keresztül gyógyít.
-A keresztény tudomány az elmén keresztül gyógyít.
-Isten a szellemen keresztül gyógyít.
A szellemi gyógyulást - az isteni gyógyulást - az Atya Istentől kapjuk ugyanúgy, ahogy az újjászületést: az emberi szellemben.
Az újjászületés az emberi szellem újbóli születése. Amikor újjászülettél, nem a tested született újjá; a szellemed. Még mindig ugyanaz a tested, ami addig volt. A II. Kor. 5:17 nem a tested újjászületéséről beszél:
    II. Kor. 5:17.
    Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden.
Amikor üdvösséget nyersz, a benned lévő én - a belső ember - születik és lesz újjá; a testi embered ugyanaz marad. Jézus mondta: Ami testtől született, test az; és ami Szellemtől született, szellem az. (Ján. 3:6.)
Nem tudod ránézésre megmondani valakiről, hogy mi történt benne, bár idővel mindez kívülről is látható lesz.
Néha a bolondját járatták velünk. Néhányan az oltárhoz jöttek, imádkoztak, sírtak, felugrottak és mindenkit megöleltek, boldognak mutatkoztak és aztán soha többé nem láttuk őket, nem is hallottunk többé róluk.
Mi valóban azt gondoljuk, hogy kaptak valamit, de csak valami érzelmi dolgoról volt szó, és nem az újjászületésről.
Mások egyáltalán nem voltak érzelmeikben túláradóak. Rájuk nézve azon gondolkodhattál volna, kaptak-e egyáltalán valamit; úgy tűnt, nem voltak elég ideig az oltárnál ahhoz, hogy sok minden történhessen. Mégis láttuk, hogy kitűnő keresztényekké váltak.
Hitünk túl gyakran a fizikai dolgokon alapszik - azon, amit a fizikai érzékeink mondanak nekünk. Mindenképpen hiszek az érzésekben, de az utolsó helyre teszem.
- Először jön Isten Igéje.
- Hit Isten Igéjében - a második.
 - Az érzékelés az utolsó.
Túl sokan megfordítják a sorrendet, és az érzéseket engedik az első helyre, az érzésükbe vetett hitet a másodikra és Isten Igéjét utolsónak. Ez a fajta hit semmiben sem lesz sikeres.
Nos, én reménykedek és imádkozom - mondják néhányan az imáról. - Imádkozom és reménykedek.
A remény jó várakozó, de rossz elfogadó.
Évekkel ezelőtt egy pásztor otthonában szálltam meg, aki a legrosszabb volt azok közül a világon, akik azt mondták: Egyre csak reménykedek és imádkozom. Legalább egy tucatszor mondta el ezt naponta.
Engem az döbbentett meg, hogy ott ült minden szolgálaton, ahol a remény és hit közötti különbségről tanítottam. Azonban ez úgy pergett le róla, mint a víz a kacsa hátáról. Ott ült és nem értette meg.
Egy napon, amikor egyedül voltunk az autójában, a pásztor megszólalt: Hagin testvér, szeretném, ha imádkoznál velem valamiért.
Rendben - feleltem. - Mi az a dolog?
Nos, van itt egy üzletember, nem a gyülekezetem tagja, aki nekem akarja adni egy tó melletti házikó tulajdonjogát, amihez néhány hold föld is tartozik. Csak 900 dollár tartozása van rajta. ű
Azt mondta, átvehetném havi részletért, vagy ő kifizeti ezt és én visszafizethetem neki az egészet kamat nélkül. Mivel a feleségének ez nem nagyon tetszett, így a férfi most 30 napon belül közölni fogja velem, hogy nyélbe üthetjük-e az üzletet.
Amikor hozzátette: Csak reménykedem és imádkozom, hogy sikerüljön neki megoldani ezt a helyzetet, közbeszóltam: Testvér - mondtam -, ha csak ezt teszed, csupán az idődet fogod vesztegetni! 
Ezt nem szigorúan mondtam. Ez már a második összejövetel volt, amit ennek a pásztornak tartottam, és ő még mindig nem értette meg, amit prédikáltam! Egy percig nem tudtam, mi fog történni. 
Döbbent szemeiből arra következtettem, hogy le fog hajtani az útról. Aztán kapcsolt:Tudod, ez igaz! - mondta. - Igen, ez igaz. Csak az időmet vesztegetem és Isten idejét is. Lássuk csak - gondolkozott. 
Csak az időmet vesztegetem. Ugyanis Isten nem hallott engem, így a saját időmet vesztegetem csak.
Amikor a pásztor felhagyott a reménykedéssel és hinni kezdett, megkapta a birtokot és a kunyhót is.

A hit oly egyszerűen működik, akár a szellemi, akár a pénzügyi, akár az anyagi világban. 
A hit jelen idő! A hit most van.

    A hit azt mondja: Ez most megvan nekem.

    A remény ezt: Meg fogom kapni valamikor - és ez nem fog működni.


Figyelj a szádra. Imádkozás és remény helyett kezdd el mondani: Imádkozom és hiszek. És ha ezt mondod, működni fog neked - most!

(Forrás: Kenneth E. Hagin - Mi a hit c. könyv)

2016. június 18., szombat

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Ítélkezés

Gyakori bűnünk, hogy az illető távollétében megtárgyaljuk hibáit, gyengeségeit, és elítéljük. Isten ezt nagyon rossznak tartja.



Miért bűn ez? Azért, mert gőg van mögötte, magamat különbnek tartom, őt megbélyegzem. A másik felett ítélkezünk, tehát fölé emeljük magunkat. Mentegetőzés és dicsekvés is lehet emögött. Hallgatólagosan azt bizonygatjuk, hogy mi jobban tudunk, helyesebben gyakorolunk valamit. Pedig gyakran éppen azt a hibát ítéljük el másokban, ami bennünk is megvan. Így ítélgették egymást már az első gyülekezetekben is az erősebb hitűek és a bizonytalan kezdők. Pál apostol őket inti ebben az igében.

Mi ennek a káros gyakorlatnak a gyógyszere? Nem kell mindent kicsinyesen észrevenni és szóvá tenni. Ha valami nagyon helytelent látunk a másik ember életében, neki kell megmondanunk szeretettel. Szabad érte imádkozni, Isten sok mindent közvetlenül elrendez a benne hívőkkel. És törekednünk kell arra, hogy minél több jót mondjunk egymásról. Isten egyenesen arra biztat, hogy aki rosszat mond rólunk, azt is áldjuk - ami azt jelenti: jót mondunk róla.

És akkor egyáltalán nem szabad ítéletet mondanunk senkiről és semmiről? Dehogynem. Csak más dolog Isten igéje alapján megítélni valamiről, hogy helyes-e, vagy pedig elítélni valakit a segítés szándéka nélkül. Tudnunk kell, hogy Isten szerint mi jó és mi nem, de egymás felett öncélúan, szeretetlenül nem szabad ítélkezni.

Ne mi üljünk a bírói székbe, ahonnan ítéletet hirdetünk mások felett, hanem üljünk csak alázatosan a vádlottak padjára, és engedjük, hogy az igaz Bíró ítéljen el és mentsen fel! Aki ilyen lelkülettel néz másokra, az nem ítélkezni fog felettük a kárukra, hanem inteni fogja őket, és imádkozni fog értük épülésükre.


Kenneth Hagin :A forrás!


Ímé, adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden
erején; és semmi nem árthat néktek.
— LUKÁCS 10,19.
 

A hatalom átruházott erõ. Értéke attól függ, hogy mekkora erõ áll a hatalmat használó személy mögött. Jézus azt mondta: „Adok néktek hatalmat.” Ki adta
nekünk a hatalmat? Jézus. Ki Jézus? Jézus Isten, aki megjelent testben! Ez azt jelenti, hogy Isten mondta.Ily módon, Isten mondta, hogy: „Adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején.” (A kígyók és skorpiók jelképezik a démonokat,
a gonosz szellemeket és az ellenség erejét.) Maga Isten az erõ, a forrás, Aki e hatalom mögött áll.
Az a hívõ, aki teljes tudatában van isteni hatalmának, félelem és bizonytalanság nélkül szembenézhet az ellenséggel. A hívõ hatalma mögött álló erõ sokkal nagyobb, mint az az erõ, ami az ellenségeinket támogatja. Ezek kénytelenek behódolni ennek a hatalomnak! Nem csoda, hogy
János azt mondja: „… nagyobb Õ, aki bennetek van, mint az, aki e világban van.” (1Ján. 4,4)
Megvallás: Én hívõ vagyok. Jézus adott nekem hatalmat. Isten adott nekem hatalmat. Maga Isten az erõ, Aki e hatalom mögött áll. Isten pedig hatalmat adott nekem az ellenség minden ereje felett.