"Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme újjá lett minden" (2Kor 5,17). |
Urunk sohasem táplálja előítéleteinket, hanem megöli és teljesen szembefordul velük. Azt képzeljük, hogy Istent nagyon érdeklik a mi különféle előítéleteink. Egészen biztosra vesszük, hogy velünk soha nem tenné meg azt, amit másokkal meg kell tennie. "Isten kénytelen volt nagyon keményen bánni ezzel az emberrel; de azt persze tudja, hogy az én fenntartásaim jogosak." - Meg kell tanulnunk: "Semmit abból!" Ahelyett, hogy a mi pártunkat fogná, Isten szándékosan semmibe veszi sérelmeinket. Belső nevelésünkhöz tartozik, hogy Isten gondviselése nyíltan szembefordul fenntartásainkkal. Meg kell figyelnünk, hogyan teszi ezt. Isten nem ügyel arra, amit elébe rakunk. Egyetlen egy dolgot kíván Isten tőlünk: a feltétel nélküli odaszánást! Amikor újjászületünk, a Szent Szellem elkezdi formálni az új teremtést bennünk, és eljön az ideje annak, amikor semmi sincs már bennünk a régiből. A régi ünnepélyesség eltűnt, a dolgokkal szembeni régi magatartásunk megváltozott és "mindez Istentől van..." (18. v.). Hogyan léphetünk be abba az életbe, amelyben nincs kívánság, nincs önzés, nincs érzékenység a bántásokkal szemben, amelyben nem gerjedünk haragra, nem rójuk fel a gonoszt, hanem mindig kedvesek vagyunk? Egyetlen módon: ha nem hagyunk meg a régi életből semmit sem, de egyszerűen és tökéletesen bízunk Istenben. Olyan bizalom ez, amely már nem Isten áldásait kívánja, hanem Őt magát. Eljutottunk-e már odáig, hogy Isten visszavonhatja áldásait és mégsem rendül meg a bizalmunk benne? Amikor meglátjuk, hogy Isten munkálkodik, többé nem törjük a fejünket a dolgokon, mert valóban bízunk a mi mennyei Atyánkban, akit a világi gondolkozás nem ismerhet meg. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése