Anyai vigasztalás! Ez maga a gyöngédség! Egy anya mennyire együtt tud érezni gyermekével a bánatban. Hogyan öleli keblére, mennyire szívére veszi szomorúságát! Gvermeke mindent elmondhat neki, és ő úgy együtt érez vele, mint ahogyan senki más! Minden vigasztalója közül anyját szereti legjobban a gyermek, és sokszor így van ezzel még a felnőtt férfi is.
Ha Isten így lehajol hozzánk, hogy mint egy édesanya vigasztaljon minket, akkor jósága semmivel sem mérhető össze. Mert azt könnyen megértjük, hogy Isten olyan, mint apánk, de olyan is lenne, mint gyengéd anyánk? Bizony, így van ez: szent bizalmasságban élhetünk vele, határtalan bizalommal fordulhatunk felé, és vigasztalást, végtelen szent nyugodalmat találunk nála. Ha maga Isten a vigasztalónk, a fájdalomnak nem lehet többé helye a szívünkben. Mondjuk el neki minden bánatunkat, még akkor is, ha panaszunk csak sóhajtásba és (vagy) zokogásba fullad. Ő nem veti meg könnyeinket, hiszen anyánk sem tette ezt, Ő is ismeri gyenge voltunkat és megbocsátja bűneinket, csak ezt még bizonyosabban, tökéletesebben teszi, mint arra anyánk képes volt. Ne próbáljuk hát egyedül hordozni fájdalmunkat, szomorúságunkat, mert ezzel bánatot okozunk ennyire kedves és jóságos Urunknak. Kezdjük minden napunkat szerető Istenünkkel való közösségben, és ugyanígy végezzük is be. Az anyák sem fáradnak bele a gyermekeikkel való törődésbe, hát még akkor a mi Urunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése