Varga László: Isten asztaláról

"Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt."      Lukács 9,23-24 Kétféle magatartás van: öncélú és “más-célú“. Az előbbinek célja csak saját maga. A maga sikere, öröme, nyeresége, érdeke. Az öncélú ember úgy jár, mint a kisgyermek, aki boldogan szorítja markában a hólabdát, rémülten látja, hogy olvad, nem akarja elengedni, de minél jobban szorítja, annál hamarabb olvad. Ma ez a divat. Ezért nem merünk beszélni nagybeteggel a halálról, nem is engedjük meg neki, hogy becsületesen tisztázza végakaratát. A más-célú ember eszközként ajánlja fel magát. Valamit meg akar valósítani. Egy magasabb cél szolgálatába áll. Naponta veszi fel a munka, a küzdelem, a család, az egyház, a népe, a közösség gondját. Bolond - mondják, akik nem látnak túl az öncélúság nyomorúságán -, belepusztul. De az a bolond boldog. Eredményei vannak. Végtelenül örül, ha látja, hogy a mások életében gyümölcsöt termett az áldozata. Krisztus követője. Megnyerte élete értelmét itt, és Krisztus tartja készen számára az örök életet. Nyugodtan vallja: megérte. Istenem, szomorúan veszem észre, én középen állok. Néha belelendülök egy jó cél szolgálatába, aztán ha rám nehezedik annak keresztje, megtorpanok, és megpróbálom magamat menteni a gondoktól, a más bajaitól. Pedig ismerem az üzenetet: ne sántikáljatok kétfelé! Így sántikálva nem jutok messze. Segíts, Uram, hogy sántikálás közben ne veszítsem el életem értelmét és jutalmát, hogy nálad nyerhessem meg Krisztus ajándékát, az örök életet! Mutasd meg világosan azt a célt, azt a feladatot, amire éppen engem rendeltél, és lendíts bele a munkába, a kereszthordozásba, hogy ki ne essem belőle, hogy boldogan vigyem szolgálatod keresztjét, hogy ne is kívánjam azt ledobni! És ha nehéz, Szentlelked adjon erőt a hordozására! Ámen.