„Péter megszólalt, és ezt mondta neki: „Íme, mi elhagytunk mindent, és követőid lettünk.” Jézus így szólt: „Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet. Ellenben sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból lesz első.”

Magyarázat

Megtérésem után, mikor először olvastam ezt az igeverset, egyszerre nagyon megörültem és megszomorodtam. Tetszett, hogy micsoda nagy ígéretet olvashatok, viszont két dolgot nehezen akartam ebből elfogadni:
1. Ahhoz, hogy igaz legyen számomra Krisztus ígérete, és kövessem őt, el kell hagynom minden számomra fontos dolgot. Úgy éreztem, ha mindent feladok, szinte eltűnök, mert a nekem fontos dolgok nem lesznek többé. Aztán rájöttem, hogy a nekem igazán fontos rész nem más, mint hogy Krisztussal lehetek.
2. Jók az ígéretek, de mindezek üldöztetésekkel együtt járnak, amit nem szeretnék (ki szeretné?). De erről eszembe jut egy vak írónő, Helen Keller gondolata: „Jobb a séta egy baráttal a sötétben, mint egyedül a fényben”, azaz jobb Krisztussal az üldöztetések közepette, mint nyugalomban nélküle.
Ezek megértése után sem lett könnyű feladnom számomra fontos dolgokat. Továbbra is áldozatnak éltem meg elvesztésüket. Ugyanakkor ez teret engedett egy olyan kapcsolatnak Jézussal az életemben, ami egyszerűen mindennél többet ér. De ezt a cserét csak akkor lehet megtapasztalni, ha először kész vagyok megválni attól, ami korábban oly fontosnak tűnt.
(Boncz Zoltán)