1Kir 17,8–24                                             


Amikor a legsötétebb az éjszaka, akkor van legközelebb a hajnal!
„Ekkor így szólt hozzá az ÚR igéje: Kelj föl, és menj el a Szidónhoz tartozó Sareptába, és lakj ott! Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad. Fölkelt tehát, és elment Sareptába. Amikor a város bejáratához érkezett, éppen ott volt egy özvegyasszony, aki fát szedegetett. Odakiáltott neki, és ezt mondta: Hozz nekem egy kis vizet valamilyen edényben, hadd igyam! Amikor az elment, hogy vizet hozzon, utána kiáltott, és ezt mondta: Hozz nekem egy falat kenyeret is magaddal! De az asszony így felelt: A te Istenedre, az élő ÚRra mondom, hogy nincs honnan vennem. Csak egy marék liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát, hogy hazamenve ételt készítsek magamnak és a fiamnak. Ha azt megesszük, azután meghalunk. Illés azonban ezt mondta neki: Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts! Mert így szól az ÚR, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki, míg az ÚR esőt nem ad a földre. Az asszony elment, és Illés beszéde szerint járt el. És evett ő is, meg az asszony és a háza népe is minden nap. A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki, az ÚR ígérete szerint, amit megmondott Illés által. Történt ezek után, hogy megbetegedett az asszonynak, a ház tulajdonosának a fia, és betegsége olyan súlyossá vált, hogy már nem is lélegzett. Az asszony így szólt Illéshez: Mi bajod van velem, Isten embere? Azért jöttél hozzám, hogy emlékeztess bűnömre, és megöld a fiamat? Ő ezt mondta neki: Add ide a fiadat! És elvette az öléből, felvitte a felső szobába, ahol lakott, és az ágyra fektette. Majd az ÚRhoz kiáltott, és ezt mondta: Istenem, URam! Még bajt is hozol erre az özvegyre, akinek én a vendége vagyok, és megölöd a fiát?! Azután háromszor ráborult a gyermekre, és így kiáltott az ÚRhoz: Istenem, URam! Térjen vissza a lélek ebbe a gyermekbe! Az ÚR meghallgatta Illés szavát, a lélek pedig visszatért a gyermekbe, és az föléledt. Ekkor Illés fogta a gyermeket, levitte a felső szobából a házba, odaadta az anyjának, és ezt mondta Illés: Nézd, él a fiad! Az asszony így felelt Illésnek: Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az ÚR igéje!”

Magyarázat

Messze járunk a lényegtől, ha azon akadunk fenn, hogy lehetett Illés ennyire udvariatlan, amikor azt kérte, hogy először neki adjon ennivalót az özvegy, ő és fia csak ezután egyen. Nem erről szól a történet, hanem valami sokkal többről…
Ez az özvegyasszony – sok mai kortársához hasonlóan – összetört szívvel, kihűlt reményekkel éldegélt. Isten azonban látta őt, és a rendelt időben küldte a szolgáját.
A dráma bonyolódott, és mindennek a tetejében utolsó mentsvára, fia is meghalt. Az asszony ekkor teljesen érthető módon összetört, kiborult és végre hangot is adott évek óta magába lenyomott fájdalmának. Kiömlött belőle a szomorúság.
Illés is egyszerű (de használható) eszközként hangot adott kétségének, majd elmondott egy rövid, velős, őszinte imádságot, amire válaszolt Isten. Az az Isten, aki teremtette őket, az az Isten, aki mindent kézben tart, és aki tud élettel megajándékozni. Fizikai és szellemi élettel is!
Pont most telefonált egy édesanya, akivel sokat aggódtunk közösen fiáért. Sokat imádkoztunk, erőlködtünk, küzdöttünk fiáért. Aztán Isten egyszer csak rátekintett, és elkezdett a szívében dolgozni. Hívott, hogy fia döntött Jézus mellett. Isten magához szeretgette és felnyitotta a szemét. Ezt mi nem tudtuk elérni, de Megváltója igen. Körülbelül úgy örülhetett a sareptai asszony régen, mint Betti ma. Isten ma is cselekszik és velünk örül!
(Floch Gábor Barnabás)