(2Krónikák 1,11-12.)
Salamon király bölcs volt már akkor is, mikor imádkozni kezdett. Kérhetett volna bármit Istentől, mert apjáért, Dávidért, Isten megadta volna neki. Ő pedig nem önmagára gondolt, hanem a feladatra, amivel Isten bízta meg, amikor apja örökébe lépett. Azóta is ez a vizsgája minden vezető embernek. Kétféle vezető van: aki nyereségnek, és aki feladatnak tekinti azt a helyet, melyet elfoglal. Az első tönkreteszi az alárendelt közösséget, a másik inkább saját magát égeti el, de felemeli népét. Isten pedig rendszerint az utóbbinak adja meg mindazt, amit Salamonnak ígért. Annak lesz dicsősége, nyeresége még talán anyagi javakban is, aki az önzetlen szolgálatot vállalja saját haszna helyett. De éppen ehhez kell a bölcsesség. Megérteni, hogy egy vezető csak a közösségével együtt emelkedhet fel. Menynyivel értékesebb volt és maradt Bethlen Gábor élete, mint a nagy Sztáliné vagy Hitleré! Ezt kell megtanulnia minden szülőnek, lelkipásztornak, kisközségi polgármesternek, miniszternek vagy királynak egyformán.
Uram Isten, engem is vezetővé tettél. Lehet, hogy csak egy család vezetőjévé, lehet, hogy nagyobb feladatot bíztál rám, tudom, nem a vezetettek száma számít, egyforma a felelőssége minden vezetőnek. Nagyobb feladatban nagyobb a kísértés, hogy elbízza magát az ember, és a maga nagyságát próbálja dicsőíttetni. Ne engedj engem ebbe a balgaságba! Tudom, minden vezető feladata túl nagy ahhoz, hogy elég legyen hozzá a saját ereje. Félelmetes az, hogy emberek sorsa függ az én döntéseimtől. Add meg a hozzá való bölcsességet, azt is, hogy ne törjek nagyobbra, mint amit elbírok a Te segítségeddel, de el se meneküljek a feladat elől, ha éppen rám akarod bízni! Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése