13 Akkor ezt mondta Dávid Nátánnak: Vétkeztem az ÚR ellen! Nátán így felelt Dávidnak: Az ÚR is elengedte vétkedet, nem halsz meg.
14 Mivel azonban ezzel a tettel okot adtál az ÚR ellenségeinek a gyalázkodásra, azért meg kell halnia a fiadnak, aki született neked.
15 Ezután hazament Nátán. Az ÚR pedig súlyos betegséggel verte meg a gyermeket, akit Úriás volt felesége szült Dávidnak.
16 Dávid könyörgött Istenhez a gyermekért; böjtöt tartott Dávid, és amikor bement, a földön fekve töltötte az éjszakát.
17 Udvarának a vénei odaálltak melléje, hogy fölemeljék a földről, de ő nem akarta, és nem is evett velük semmit.
18 A hetedik napon meghalt a gyermek. A szolgák azonban nem merték megmondani Dávidnak, hogy meghalt a gyermek, mert ezt gondolták: Hiszen amikor még élt a gyermek, és szóltunk hozzá, akkor sem hallgatott a szavunkra. Hogyan mondjuk meg neki, hogy meghalt a gyermek?! Még valami bajt csinál!
19 Dávid azonban látta, hogy szolgái suttognak maguk között, és rájött Dávid, hogy meghalt a gyermek. Megkérdezte Dávid a szolgáit: Meghalt a gyermek? Meghalt - felelték. 20 Ekkor fölkelt Dávid a földről, megfürdött, megkente magát, ruhát váltott, majd bement az ÚR házába, és leborult. Azután hazament, és kérte, hogy tegyenek eléje ételt, és evett.
21 Akkor ezt mondták neki a szolgái: Miért tetted ezt? Amíg élt a gyermek, böjtöltél és sírtál, de amikor meghalt a gyermek, fölkeltél és ettél.
22 Ő így felelt: Amíg a gyermek élt, böjtöltem és sírtam, mert ezt gondoltam: Ki tudja, talán könyörül rajtam az ÚR, és életben marad a gyermek.
23 De most, hogy meghalt, miért böjtöljek? Vissza tudom-e még hozni őt? Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám.
"Amíg a gyermek élt, böjtöltem és sírtam, mert azt gondoltam: Ki tudja, talán könyörül rajtam az Úr, és életben marad a gyermek."(2Sám 12,22)
"Amíg a gyermek élt, böjtöltem és sírtam, mert azt gondoltam: Ki tudja, talán könyörül rajtam az Úr, és életben marad a gyermek."(2Sám 12,22)
Sok keresztyén szülő imádkozott már így, amikor elvesztette gyermekét: "Legyen meg a te akaratod." Ez egy keresztyén imádság. Csakhogy az Úr imádságának ez a kérése mást jelent.
Az Úr imádságában nem ezt tanuljuk meg kimondani: "Segíts, hogy elhiggyük, minden a te szent akaratod szerint működik." Amiért mi imádkozunk, az a következő: "Segíts, hogy engedelmesek legyünk egy engedetlen világban." "Legyen meg a te akaratod." Ez olyan imádság, amelyben engedelmességet kérünk.
Mindamellett az igaz, hogy Isten döntéseinek az elfogadásához kegyelemre van szükségünk. Nem kell azonban ezeket a döntéseket elfogadnunk, hacsak nem véglegesek.
Ebben a tekintetben tanulhatunk Dávidtól. Isten azt mondta, hogy gyermeke meg fog halni. De amíg a beteg gyermek lélegezni tudott, Dávid könyörgött. Hét nap és hét éjjel tusakodott Istennel imádságban.
Ha tudjuk, hogy az Úr kegyelmes, és telve van könyörülettel, folytathatjuk a tusakodást egészen addig, amíg Isten ki nem jelentette, hogy akarata megmásíthatatlan.
Isten döntései nem sötétben működő rejtélyes erők, hogy nekünk ne legyen semmi más tennivalónk, mint csak leülni és ezt mondani: "Aminek meg kell történnie, az meg fog történni." Gyakran megengedi az Úr, hogy az általa készített vázlatokat gyermekeinek imái kiradírozzák." Isten szabad utat ajándékozott nekünk önmagához imáink révén. Nemcsak arról van szó, hogy ülünk a tanácsterem előtt, várva az ítéletre.
Óvatosnak kell azonban lennünk a tekintetben, hogy milyen tanácsokat adunk egymásnak és nem szabad oly hirtelenül elítélnünk egymást. Jób barátai, Jézus barátai és Pál barátai mindnyájan tévedtek abban, ahogy magyarázták Isten akaratát.
Azt sem tudjuk mindig, hogy mit is kérjünk. Némelyeknek Isten hitet adott ahhoz, hogy csodát kérjenek, és meg is kapják a csodát. Mások tudták Isten akaratát egy bizonyos dologban, és kegyelmet kaptak arra, hogy végrehajtsák ezt az akaratot, s hogy elfogadják Isten döntését.
Amint a gyermek meghalt, Dávid felállt és abbahagyta imádságát. Akkor ez volt Isten akarata. Most már tudta, minden kétséget kizárólag. És ha Isten a mi Atyánk, ne bízzunk meg benne?
Az Úr imádságában nem ezt tanuljuk meg kimondani: "Segíts, hogy elhiggyük, minden a te szent akaratod szerint működik." Amiért mi imádkozunk, az a következő: "Segíts, hogy engedelmesek legyünk egy engedetlen világban." "Legyen meg a te akaratod." Ez olyan imádság, amelyben engedelmességet kérünk.
Mindamellett az igaz, hogy Isten döntéseinek az elfogadásához kegyelemre van szükségünk. Nem kell azonban ezeket a döntéseket elfogadnunk, hacsak nem véglegesek.
Ebben a tekintetben tanulhatunk Dávidtól. Isten azt mondta, hogy gyermeke meg fog halni. De amíg a beteg gyermek lélegezni tudott, Dávid könyörgött. Hét nap és hét éjjel tusakodott Istennel imádságban.
Ha tudjuk, hogy az Úr kegyelmes, és telve van könyörülettel, folytathatjuk a tusakodást egészen addig, amíg Isten ki nem jelentette, hogy akarata megmásíthatatlan.
Isten döntései nem sötétben működő rejtélyes erők, hogy nekünk ne legyen semmi más tennivalónk, mint csak leülni és ezt mondani: "Aminek meg kell történnie, az meg fog történni." Gyakran megengedi az Úr, hogy az általa készített vázlatokat gyermekeinek imái kiradírozzák." Isten szabad utat ajándékozott nekünk önmagához imáink révén. Nemcsak arról van szó, hogy ülünk a tanácsterem előtt, várva az ítéletre.
Óvatosnak kell azonban lennünk a tekintetben, hogy milyen tanácsokat adunk egymásnak és nem szabad oly hirtelenül elítélnünk egymást. Jób barátai, Jézus barátai és Pál barátai mindnyájan tévedtek abban, ahogy magyarázták Isten akaratát.
Azt sem tudjuk mindig, hogy mit is kérjünk. Némelyeknek Isten hitet adott ahhoz, hogy csodát kérjenek, és meg is kapják a csodát. Mások tudták Isten akaratát egy bizonyos dologban, és kegyelmet kaptak arra, hogy végrehajtsák ezt az akaratot, s hogy elfogadják Isten döntését.
Amint a gyermek meghalt, Dávid felállt és abbahagyta imádságát. Akkor ez volt Isten akarata. Most már tudta, minden kétséget kizárólag. És ha Isten a mi Atyánk, ne bízzunk meg benne?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése