Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett- BŰNBÁNAT

"Mert az Isten szerint való szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre..." (2Kor 7,10). A bűnösségről való meggyőződést legjobban ezek a szavak fejezik ki: "Ó Megváltóm, mily szörnyű ez, Minden bűnöm téged sebez." A legritkább tapasztalat az ember életében, hogy meggyőződött bűnösségéről. Ez a küszöb Isten megértésénél. Jézus Krisztus mondta, hogy amikor a Szent Szellem eljön, meggyőzi a világot bűn tekintetében. Ha a Szent Szellem rázza fel az ember lelkiismeretét és Isten jelenlétébe viszi, akkor már nem az emberekhez való viszonya bántja, hanem Istenhez való viszonya: "...Te ellened, egyedül te ellened vétkeztem és cselekedtem azt, ami gonosz a szemeid előtt..." (Zsolt 51,6). A bűnömről való meggyőzés, a bűnbocsánat és a szentség csodája úgy egybefonódik, hogy csak az lehet szent, aki bocsánatot kapott, s ezáltal Isten kegyelméből ellentéte lett annak, aki volt. A bűnbánat mindig eljuttat erre a pontra: Vétkeztem! A legbiztosabb jele annak, hogy Isten munkálkodik az emberben az, amikor egy ember ezt látja és valóban elismeri. Bármi legyen, ami ennél kevesebb, az legfeljebb csak lelkiismeret-furdalás az elkövetett rossz miatt, visszahatása annak, hogy az ember megundorodott önmagától. Isten királyságába a bűnbánat keserves fájdalmain át jutunk be, amelyek összetörik az ember jóságát. A Szent Szellem az, aki ezt a halálos harcot elindítja benne, és elkezdi kialakítani Isten Fiának életét ettől kezdve. Az új életet mindig a tudatos bűnbánat és az öntudatlan szentség bizonyítja, nem megfordítva. A bűnbánat az a szikla, amelyre a keresztyénség felépül. Az igazat megvallva, az ember nem akkor bánja meg a bűneit, amikor akarja. A bűnbánat is Isten ajándéka. A régi puritánoknak az volt a szokásuk, hogy imádkoztak a "könnyek ajándékáért". Amikor már nem tartod értékesnek a bűnbánatot, akkor a sötétségben vagy. Vizsgáld meg magad és lásd meg, nem felejtetted-e el a bűnbánat szomorúságát, az Isten szerint való szomorúságot.