„Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek.” -Péter első levele 1:22
„Amióta megismertem a söprűt, az életem gyökeresen megváltozott. Lenyűgöző a szerkezete. Fantasztikus milyen egyenes a nyele, és hogy milyen simára le van csiszolva. Jó érzés abban a tudatban megmarkolni, hogy ez a söprű az enyém, és azt csinálok vele, amit akarok. Aztán ott vannak az egy kötegbe erősített szállak. Hosszasan tudom szemlélni söprűm fején a rendezettséget, és a szállak szép íves vonulatát. Van, hogy végigsimítom rajta a kezem, és örömmel tölt el az a tudat, hogy nekem van a legszebb söprűm a világon. Nagyszerű dolog ez a söprű, alig tudok betelni vele. És a legjobb dolog, amikor használhatom. Amióta rendelkezem a söprűvel, azóta sokkal gyorsabban el tudom kergetni azokat, akikkel nem értek egyet, vagy akik engem csúnya mód megbántottak. Úgy érzem, a söprűm visszaadta életem értelmét.”
Furcsán hangzanak a fenti sorok, igaz? Hiszen mindenki tudja, hogy a söprűben semmi megcsodálni való különös dolog nincs. A söprű egy olyan eszköz, ami csak akkor nyeri el az értelmét, ha megfelelő módon használjuk. Egyszerűen arra való, hogy az ember megtisztítsa vele a szobáját.
És mi a helyzet az „igazsággal”? Mi hogy tekintünk az „igazságra”? Vajon nem viszonyulunk-e néha olyan furcsa mód az „igazsághoz”, mint ahogyan a fenti példa „söprű-imádója”? Előfordult már velünk, hogy úgy gondoltuk, a miénk az „igazság”, és azt csinálunk vele, amit akarunk? Megcsodáljuk az „igazság” szerkezetét, és arra gondolunk, milyen szépen és logikusan van fölépítve. De mikor használni kellene, akkor megbántunk másokat, elkergetünk másokat, és természetesen „joggal”, hiszen az „igazság” nevében járunk el, hiszen nálunk van az „igazság”.
Péter apostol azonban egészen más funkciót tulajdonít az „igazságnak”. Ő arról beszél, hogy az „igazság” pusztán egy eszköz, ami csak akkor nyeri el az értelmét, ha megfelelő módon használjuk. Egyszerűen arra való, hogy az ember megtisztítsa vele a lelkét. Az „igazság” kisepri a képmutatást, az érdek-szeretetet a szívből. Az „igazság” az emberi kapcsolatok rendezésére való, hogy „kitartóan és tiszta szívből szeressük egymást”. Az „igazság” mindig összeköt, nem pedig elválaszt. És ez az „igazság” soha sem a miénk, hanem mindig Krisztusé (János 14:6).
Igyekezzük hát ma is rendeltetésszerűen használni söprűnket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése