Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Mózes az Isten népével való együttnyomorgást választotta.      Zsid 11,25

A dicsőséget, élvezeteket és gazdagságot Mózes kevésre becsülte. Mire törekedett akkor? Az Isten népével való közösségre. Izraelt csak hitben tekinthette ilyennek Mózes. Külsőleg rabszolgahorda volt csupán, amelynek reménysége sem lehetett a szabadulásra. Mózes azonban tudta: ez a nép Isten drága ígéretének hordozója. S ha külsőképpen semmi sem volt felismerhető szent méltóságából, ha súlyos jellembeli hibái voltak is, s ha az atyák hite már kialvóban volt is bennük Mózes úgy tekintette őket, mint Isten népét. Csak hozzájuk akart tartozni, noha megvetettek voltak. Az újszövetség hívői, Isten valóságos népe, itt lenn most is megvetett. Súlyos hiányosságok találhatók benne, kigúnyolják, de aki megnyerte az igazi hit titkát, az csak ehhez a néphez akar tartozni, s nem ismer szebb életet ennél. Mózes "Krisztus gyalázatát" nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél. A Krisztusért való gyalázatot? Igen. Az l.Kor. 10-ből nyilvánvaló, hogy Krisztus volt az a "Kőszikla", Aki Izraelt Egyiptomból kihozta és a pusztában követte. Aki megvetette Izrael népét, az Urukat és Megváltójukat is megvetette. Izraelnek ezzel a Vezérével a szégyent közösen hordozni Mózes számára nagyobb tisztesség volt, mint e világ hiábavaló dicsősége. Mennyivel inkább így kellene nekünk gondolkoznunk és cselekednünk, akik Urunk és Megváltónk isteni méltóságát világosan ismerjük! Végül Mózesről ezt mondja a Szentírás: "a megjutalmazásra tekintett". Az igazi hit nem sóvárog a jutalom után. "Haszontalan szolgák vagyunk, akik csak azt tettük, ami kötelességünk volt" (Lk. 17,10). A hívők jutalmát Ábrahámnak, a hívők atyjának így ígérte meg Isten: "Én pajzsod vagyok neked, és jutalmad igen nagy".