Ó, mennyire egészen másként lesz a hívők állapota a mennyben, mint idelenn!
Itt szenvedésre és nyomorúságra születtek, de az örökkévalóság honában nem fogják ismerni a gondot és a fáradalmat.
Ha idelenn a Mestert akarják követni, erejük soha sem felel meg törekvésüknek, folyton sóhajtozniuk kell: „Ó, segíts Istenem, hogy szolgálhassak neked.”
Ha igazán tevékeny, úgy igen sok munka néz rá; akarata előtt nem sok, de erejénél sokkal több, azért így kell kiáltania: „A munkakedv nem hiányzik nálam, de a munkának terhe igen nagy.”
Ó, kedves keresztyén, a heves fáradalmak napja nem tart örökké, a nap máris kezd leáldozni, majd ismét felvirrad és lesz egy dicső nappal, melyen Istennek szolgálnak éjjel és nappal, mindamellett pihennek a munkától.
Idelent a nyugalom részleges, ott tökéletes. Itt a keresztyén állandóan nyugtalankodik, érzi, hogy a célt még nem érte el, ott mindnyájan élvezik a nyugalmat, Istenük szívén találják meg a nyugalmukat.
Ó, te bajoktól megfáradt lélek, gondolj ez örök nyugalomra, mely rád vár! Fel bírod-e ezt fogni? Ez egy örökös nyugalom, olyan nyugalom, amely maradandó.
Idelent legjobb barátaink is ezt a feliratot viselik: „halandó”. Legszebb virágaink is elhervadnak, legkedveltebb poharunkban is található üledék, legvidámabb és legtarkább madarainkat is elejti a halál nyila.
A legélvezetesebb nappalt is éj követi és örömeink dagálya a gond apályába megy át – ott azonban minden halhatatlan, a hárfát nem fogja meg a rozsda, a koszorú nem hervad el, a szem nem homályosodik meg, a hang nem romlik el, a szív nem csügged el, a hallhatatlan lélek egészen elmerül a kimondhatatlan örömben.
Boldog nap! Boldog nap, mikor a halandóságot elnyeli a hallhatatlanság és megkezdődik az örök szombat!
Itt szenvedésre és nyomorúságra születtek, de az örökkévalóság honában nem fogják ismerni a gondot és a fáradalmat.
Ha idelenn a Mestert akarják követni, erejük soha sem felel meg törekvésüknek, folyton sóhajtozniuk kell: „Ó, segíts Istenem, hogy szolgálhassak neked.”
Ha igazán tevékeny, úgy igen sok munka néz rá; akarata előtt nem sok, de erejénél sokkal több, azért így kell kiáltania: „A munkakedv nem hiányzik nálam, de a munkának terhe igen nagy.”
Ó, kedves keresztyén, a heves fáradalmak napja nem tart örökké, a nap máris kezd leáldozni, majd ismét felvirrad és lesz egy dicső nappal, melyen Istennek szolgálnak éjjel és nappal, mindamellett pihennek a munkától.
Idelent a nyugalom részleges, ott tökéletes. Itt a keresztyén állandóan nyugtalankodik, érzi, hogy a célt még nem érte el, ott mindnyájan élvezik a nyugalmat, Istenük szívén találják meg a nyugalmukat.
Ó, te bajoktól megfáradt lélek, gondolj ez örök nyugalomra, mely rád vár! Fel bírod-e ezt fogni? Ez egy örökös nyugalom, olyan nyugalom, amely maradandó.
Idelent legjobb barátaink is ezt a feliratot viselik: „halandó”. Legszebb virágaink is elhervadnak, legkedveltebb poharunkban is található üledék, legvidámabb és legtarkább madarainkat is elejti a halál nyila.
A legélvezetesebb nappalt is éj követi és örömeink dagálya a gond apályába megy át – ott azonban minden halhatatlan, a hárfát nem fogja meg a rozsda, a koszorú nem hervad el, a szem nem homályosodik meg, a hang nem romlik el, a szív nem csügged el, a hallhatatlan lélek egészen elmerül a kimondhatatlan örömben.
Boldog nap! Boldog nap, mikor a halandóságot elnyeli a hallhatatlanság és megkezdődik az örök szombat!
„Adjatok szárnyakat! Hadd menjünk,
Itt sokáig nem időzhetünk.
Mert ott már boldog sereg vár!
Fel, fel lelkem, fel vigadozni!
Készülj fel győzedelmeskedni,
A nyugalom készen van már!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése