Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„És így az egész Izráel megtartatik.” (Róma 11,25)

Midőn egykor Mózes a Vörös tengernél az Úrnak éneket mondott, ama hálaénekből az afölötti öröm tört elő, hogy az egész Izráel megmentetett. A védő vízfalakról egyetlen habcsepp sem esett le mindaddig, míg Isten Izráele közül a legutolsó is a hullámokon túl száraz talajra nem lépett. 

Alighogy ez megtörtént, a habzó hullámok ismét visszatértek régi helyükre; de egy szempillantással sem hamarább. „Irgalmasságodból hordoztad népedet, megszabadítottál.” Az idők végén, midőn az elválasztottak fogják énekelni Mózesnek, az Isten szolgájának és a Báránynak énekét, akkor ez lesz Jézus legnagyobb diadala. „Akiket nékem adtál, én megőriztem és egy is azok közül el nem veszett.” A mennyben nincs üres hely.

„Isten trónja körül állnak,
Mind a megváltottak,
Hálát, magasztalást hoznak
Hogy kegyhez juthattak.”

Amennyit Isten elválasztott, amennyit Krisztus kibékített, amennyit a Szentlélek elhívott, amennyi az Úr Jézusban hívővé lett, azok mind szerencsésen át fognak jutni a nyomorúság tengerén. 

Még nem érte el mind a biztos kikötőt:

„Némely szív már odafenn, Némely még utazik.”

A sereg elővédje már elérte a partot. Mi most megyünk át a mélységen; ma követjük vezérünket, nyomába lépve a tenger közepébe. De legyünk nyugodtak: az utóvég is mihamarabb oda jut, ahol most az elővéd van; nemsokára az elválasztottak közül az utolsó is átjut a mélységen, s akkor felzendül a messze hangzó győzelmi ének, amikor valamennyi biztonságban lesz. De mi lenne, ha csak egy is elveszne a kiválasztottak közül! Az a megváltottak énekében egy örökös rossz hang lenne, a paradicsom hárfája húrjainak el kellene pattanniuk, hogy soha többé hangot nem adhatnának!

„Hogyha minden össze is dől, Bírom az Úr nagy kegyét, Ki tartja ígéretét.”