A Jézus Krisztus mellett való személyes döntést kinek-kinek magának kell megtennie.
De mégis nagy dolog, amikor áldott elõkészítésként komoly lelki nevelés elõzi azt meg. A gyermeki lélek olyan, mint a jól felásott talaj, mely jó és rossz magot egyaránt készséggél fogad magába. Milyen fontos ezért, hogy a gyermeki szív jó kezekbe kerüljön. Megbotránkoztatni egyet is ezek közül - Jézus szerint - a legnagyobb bûnök egyike (Máté 18, 6). A gyermek- és ifjúkorban szerzett benyomások többnyire az egész életre kihatnak.
Timótheus atyja pogány ember volt. Anyja azonban zsidó, tehát olyan valaki, aki elõtt az isteni kijelentés nem volt idegen. Az édesanyáknak különösen nagy hatásuk van gyermekeikre. Nagy a feladatuk, de nagy a felelõsségük is. A gyermekek gyakran követik anyjuk nyomdokait. Ebben a két asszonyban képmutatás nélkül való hit lakozott. Tehát nem hangulat volt számukra a hit, hanem valódi, tiszta, odaadó bizalom Isten iránt. A gyermekek érzékenyek az ilyen dolgok felismerésében. Valaki ezt mondta egyszer: „Édesanyám valósággal élõ Biblia volt számunkra. Benne láttuk megtestesülve és életté válva, amit az Ige tanít." De sok esetben mennyire mást látnak és hallanak gyermekeink! Panaszt, megszólást, veszekedést, átkozódást, sikamlós beszédet. Vagy pedig nyugtalan légkört és sötét tekinteteket. Csoda, ha az ilyen gyermekek lelke korán homályossá és komorrá válik? A gonosz és rút kerül bele s az ott erjed és tovább hat. Ugyanakkor a nagymamák babusgatják, kényeztetik õket s a gyermeki lélekben összecsapnak, egymás ellen dolgoznak a különféle hatások. - Timótheus esetében az anyai és nagyanyai nevelésnek egy közös célja volt: úgy nevelni fel ezt a kisfiút, hogy Isten gyermekévé legyen. Pál elsõ missziói útja során mindhárman a Jézus Krisztusban való élõ hitre jutottak. S bár az anya tisztában volt a veszélyekkel is, fiát odaadta kísérõül az apostol mellé annak második missziói körútjára. Nem akarta fiát mindenáron önmagának megtartani. S éppen ezért nem veszítette el, hanem mint Jézus Krisztus áldott és eredményes bizonyságtevõjét kapta vissza.
Timótheus atyja pogány ember volt. Anyja azonban zsidó, tehát olyan valaki, aki elõtt az isteni kijelentés nem volt idegen. Az édesanyáknak különösen nagy hatásuk van gyermekeikre. Nagy a feladatuk, de nagy a felelõsségük is. A gyermekek gyakran követik anyjuk nyomdokait. Ebben a két asszonyban képmutatás nélkül való hit lakozott. Tehát nem hangulat volt számukra a hit, hanem valódi, tiszta, odaadó bizalom Isten iránt. A gyermekek érzékenyek az ilyen dolgok felismerésében. Valaki ezt mondta egyszer: „Édesanyám valósággal élõ Biblia volt számunkra. Benne láttuk megtestesülve és életté válva, amit az Ige tanít." De sok esetben mennyire mást látnak és hallanak gyermekeink! Panaszt, megszólást, veszekedést, átkozódást, sikamlós beszédet. Vagy pedig nyugtalan légkört és sötét tekinteteket. Csoda, ha az ilyen gyermekek lelke korán homályossá és komorrá válik? A gonosz és rút kerül bele s az ott erjed és tovább hat. Ugyanakkor a nagymamák babusgatják, kényeztetik õket s a gyermeki lélekben összecsapnak, egymás ellen dolgoznak a különféle hatások. - Timótheus esetében az anyai és nagyanyai nevelésnek egy közös célja volt: úgy nevelni fel ezt a kisfiút, hogy Isten gyermekévé legyen. Pál elsõ missziói útja során mindhárman a Jézus Krisztusban való élõ hitre jutottak. S bár az anya tisztában volt a veszélyekkel is, fiát odaadta kísérõül az apostol mellé annak második missziói körútjára. Nem akarta fiát mindenáron önmagának megtartani. S éppen ezért nem veszítette el, hanem mint Jézus Krisztus áldott és eredményes bizonyságtevõjét kapta vissza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése