„Ekkor megérkeztek anyja és testvérei; kint megállva beküldtek hozzá, és hívatták őt. Körülötte pedig sokaság ült, és szóltak neki: „Íme, anyád, a fivéreid és nővéreid odakint keresnek téged!” De ő így válaszolt nekik: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” És végignézve a körülötte körben ülőkön, így szólt: „Íme, az én anyám és az én testvéreim. Aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővérem és az én anyám.”

Magyarázat

Mai epizódunk is Jézus földi családjára irányítja figyelmünket. Ráadásul ezúttal is keresték, majd hívatták őt.
Meghökkentő, ám elgondolkodtató fordulatnak lehetünk tanúi. Jézus kérdése egyfelől költőinek tekinthető, amivel a válasz egyértelműségét sugallja. Ezt ki is fejti a 34–35. versben. Másfelől pedig – rokonai fizikai jelenlétének kontrasztjában – elbizonytalanító a korántsem szokványos érdeklődése. Miért kérdez evidenciákat Jézus, miközben szemmel látható módon ott áll a megtestesült válasz? Éppen ez az! Más szintre emeli Megváltónk a család fogalmát: a vérségi köteléknél sokkal kifejezőbb a szándékközösség és azonos szellemi hullámhossz.
Bizonyára néhányakat pillanatnyilag megdöbbentett tiszteletlenségként is értelmezhető megnyilvánulása, de ő ezt azért vállalta föl, hogy sokkal többeket megörvendeztessen hosszú távon. Krisztus azért jött a földre, hogy váltságáldozata által kitárja otthonának ajtaját bárki előtt, és nemcsak átmeneti szállást kínálva, hanem családtaggá fogadva. Amit akkor ott mondott, abba beleértett téged is! Élj a lehetőséggel! Örülj neki ma is, hogy Istent Atyádként szeretheted, ő pedig gyermekeként törődik veled!
(Várady Endre)