A Zsid. 13,7 azt mondja elöljáróinkról, akik nékünk Isten Igéjét tanítják: "Figyelmezve életük végére, kövessétek hitüket"!
Így figyeljük meg most gondosan Mózes élete végét!
Azok a szavak, amiket röviddel a Nébó hegyén történt halála előtt elmondott, mintegy végrendeletének is tekinthetők. Ez olyan embert mutat meg nekünk, aki Isten iskolájában megérett az örökkévalóságra. Különös szépség ragyog ránk ezekből a szavakból.
Először nézzük Mózesnek a népe iránti szeretetét! Áldva vesz búcsút népétől. Minden törzs számára van Igéje Istentől. Végül ezt mondja: "Boldog vagy, Izrael! Kicsoda olyan, mint te?"
Figyeljünk jól Mózes búcsújának barátságos, szívélyes csengésére! Az a nép, amelytől Mózes búcsúzik, gyakran megkeserítette őt. Micsoda fájdalmat jelentett neki a sok zúgolódás, civódás, ellenállás (ld. 2.Móz 15,24; 16,2; 17,3; 4.Móz 14,2; 16,11; 5.Móz 1,27)! Mózes azonban a búcsú órájában nem gondol a bántásokra, amit a nép részéről tapasztalt, a nehézségre, amit neki okoztak.
Népének csak a legjobbat kívánta. Szívből megbocsátott mindent, amit ellene vétettek. A megbocsátás és elfeledés volt az, amivel tartozott embertársainak. A keserűség gyökerének semmi maradványa (Zsid. 12,15), semmi harag, semmi neheztelés nem volt szívében. Mint ahogy később Jézus tanítványait áldva ment a mennybe, úgy búcsúzik az Ószövetség közbenjárója is - áldva - népétől.
Tersteegen Gerhard ( német prédikátor és író) úgy nyilatkozott végrendeletében, hogy ő mindenkinek teljesen megbocsát, aki életében valamit vétett ellene, de nemcsak ezt teszi, hanem állhatatosan kéri az Urat, hogy Ő is bocsásson meg nekik.
Aki ilyen szeretettel öleli át embertársait, az nyert Isten kimondhatatlan szeretetéből és megérett az örökkévalóság számára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése