Isten asztaláról-Varga László

  "Miután ezeket elmondta Jézus, megrendült lelkében, és bizonyságot tett e szavakkal: Bizony, bizony, mondom néktek, közületek egy elárul engem. ...[János] megkérdezte tőle: Uram, ki az? Jézus így felelt: Az, akinek én mártom be a falatot, és odaadom. Bemártotta tehát a falatot, és odaadta Júdás Iskáriótesnek." -János 13,21-26

Az utolsó vacsora megrendítő estéje. Kezdődik azzal, hogy Jézus megmossa a tanítványok lábát, hogy ezzel a rabszolgamunkával adjon példát a kifogást nem ismerő szolgálatra. Folytatódik az úrvacsora szereztetésével, majd a hosszú, végrendeletszerű búcsúbeszédekkel. Meleg, közvetlen baráti beszélgetés, ugyanakkor telve a várható és várt tragikus események feszültségével. Ebben a szerető, családi légkörben nem csoda, ha Jézus is megrendül, mikor ott látja maga mellett Júdást, akiről jól tudja, hogy csak az alkalomra les, hol fogja Jézus tölteni az éjszakát, hogy elárulhassa megbízóinak. És kimondja a vádat. A tanítványok bénultan néznek egymásra. Talán már magukban se bíznak. Máté úgy emlékszik, hogy egymásután kérdezik: Én volnék az, Uram? János szerint csak a legkedvesebbnek és legfiatalabbnak van bátorsága megkérdezni: Ki az, Uram? Jézus még ebben a pillanatban is csak a szeretetét tudja megmutatni. Egy ókori keleti vacsorán a szeretet legnagyobb jele, ha a gazda maga márt be egy falatot, úgy adja a vendég vagy családtag szájába. Ezt teszi Jézus árulójával. Talán éppen ezt nem tudta elviselni Júdás, aki már döntött az árulásról, és most felugrott és elrohant. Vajon én hogy viselkedtem volna azon a vacsorán?

Uram, nem tudom, én mit tettem volna. Nem vagyok Júdás, nem adtalak el Téged. De vajon nem tagadtalak-e meg valamikor? Vallatók előtt, félelmemben nem mondtam ki olyant, amivel börtönbe juttattam valamelyik barátomat? Nem szavaztam letartóztatott munkatársaim ellen? Nem mondtam le a presbiterségről, nehogy elveszítsem jó állásomat? Mertem gyermekemet járatni a vallásórára? Nem kerültem el a templomot, nehogy bajom származzon belőle? Adj bátorságot és becsületességet, hogy valljam meg, ha vétettem, népem, egyházam, társaim ellen: Teellened, és alkalmat, hogy jóvátegyem! Ámen.