„Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél, elküldött tanítványai közül kettőt, és így szólt hozzájuk: „Menjetek az előttetek levő faluba, és mindjárt, amint beértek, találtok egy szamárcsikót megkötve, amelyen még nem ült soha senki: oldjátok el, és hozzátok ide. Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért teszitek ezt? – mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi.” El is mentek, meg is találták a szamárcsikót az ajtó elé kötve kinn az utcán, és eloldották. Az ott álldogálók közül néhányan megkérdezték tőlük: „Miért teszitek ezt, miért oldjátok el a szamárcsikót?” Ők pedig úgy válaszoltak, ahogyan Jézus mondta; és akkor elengedték őket. Elvitték tehát Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, ő pedig felült rá. Sokan felsőruhájukat terítették az útra, mások a mezőn vágott lombos ágakat; akik pedig előtte és utána mentek, ezt kiáltották: „Hozsánna! Áldott, aki jön az Úrnak nevében! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban!” Jézus ekkor bement Jeruzsálemben a templomba; mikor pedig már mindent megnézett, és mivel már későre járt az idő, kiment Betániába a tizenkettővel.”

Magyarázat

Az előkészítés és az alapozás fontosságát aligha kell hangsúlyoznunk. Olvassuk a Szentírásban, hogy az Úr Jézus megtanította, hogy ha valaki nem jó alapra építi a házát, akkor az a bekövetkező nehézségek miatt könnyen összedől. Az igében megrázó, hogy az Úr Jézus még az esetlegesnek tűnő kérdéseket is már előre tudja. Olyan választ képes adni tanítványai szájába, ami megerősítheti a hitüket. Minden úgy történt, ahogy előre megmondta. Ez emlékeztethet bennünket a teremtéstörténetre, amikor Isten a teremtési napok végén kijelenti, hogy úgy lett. Ezek az „úgy lettek” Istent dicsőítik, hogy a kimondott szavára előáll minden, és megtörténik, amire parancsot ad. Engedjünk Istennek, adjunk neki időt a felkészítésünkre.
„Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” (Fil 2,13) A türelmetlenségünk nem tesz jót sem nekünk, sem Isten ügyének.
Az engedelmesség erősen jelen van ebben a történetben. A tanítványok, az állatok gazdája is engedelmes volt, de legnagyobb mértékben Jézus Krisztus. Ebben ne csupán csodáljuk őt, hanem kövessük is.
Imaáhítat

Magasztalja lelkünk az Urat! (Lk 1,46–47)
(Marton Zsolt)