Varga László: Isten asztaláról

"Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek... Mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik."
Lukács 18,10-14

Mindenki a farizeust tisztelte kegyessége miatt, a vámszedőt pedig mindenki megvetette, mert az ellenség, a rómaiak szolgálatában nyúzta a saját népét. De ő tudta magáról, hogy bűnös, kereste a megtisztulást, akart mássá válni. A farizeus pedig büszke volt önmagára, dicsekedve és felülről bírálgatva nézett le mindenki mást. Jézusnak nem kell a magaimádó. A legnyomorultabbat is elfogadja, ha igazabbá akar lenni. Mennyi köztiszteletben álló keresztyénnek kellene a falára felírni ezt az igét! Nemcsak az emberek, Isten előtt is undorító az önmaga kegyességével tüntető keresztyén. Neki szól az ítélet: "Isten neve miattatok káromoltatik a pogányok között." 

Magunkban keressük a bűnt, ne másban! Akkor szabadít meg tőle Krisztus ingyen kegyelme.

Uram, nehéz megállni a két kísértés között. Ha folyton csak a bűneimmel foglalkozom, nem tudok örülni megváltásodnak. Ha boldogan fogadom el kegyelmedet, és látom annak gyümölcseit az életemben, látom, hogy meg tudok javulni, hogy igazabb tudok lenni, azonnal ott a kísértés, hogy büszke legyek önmagamra. Emeld fel pillantásomat, hogy ne törődjek annyit magammal, még kevésbé a mások bűneivel! Bízzam rád magam, szolgáljalak Téged nyugodt lelkiismerettel, és hagyjam, hogy Te végezd bennem a magad munkáját. Amíg rád figyelek, nem vétem el a lépést feléd. Másoknak ne a bűnét, hanem a nyomorúságát lássam, magam helyett pedig Téged! Ámen.