A mai napon olvasandó igeszakasz: Zsolt 22,1-11
1 A karmesternek: "A hajnali szarvas" kezdetű ének dallamára. Dávid zsoltára. 2 Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok! 3 Istenem! Hívlak nappal, de nem válaszolsz, éjszaka is, de nem tudok elcsendesedni. 4 Pedig te szent vagy, trónodon ülsz, rólad szólnak Izráel dicséretei. 5 Benned bíztak őseink, bíztak, és megmentetted őket. 6 Hozzád kiáltottak segítségért, és megmenekültek, benned bíztak, és nem szégyenültek meg. 7 De én féreg vagyok, nem ember, gyaláznak az emberek, és megvet a nép. 8 Gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak, ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják: 9 Az ÚRra bízta magát, mentse hát meg őt, szabadítsa meg, hiszen kedvelte! 10 Te hoztál ki engem anyám méhéből, biztonságba helyeztél anyám emlőin. 11 Már anyám ölében is rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem.
"Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?"(Zsolt 22,1)
Ez egy igaz ember panasza. Egész életében bízott Istenben. Ezt mondja: "Anyám méhében is te voltál Istenem." És most Isten cserbenhagyta. Isten kiszolgáltatta ellenségeinek, a vadállatoknak, a démonoknak. Bikáknak, oroszlánoknak, kutyáknak, bivalyoknak nevezi őket. Ez a legfájdalmasabb tapasztalat Isten gyermekeinek életében. Életüket Istenük megbízhatóságára tették fel. Sohasem folyamodtak csalárdsághoz vagy erőszakhoz. Inkább ezt mondták: "Mi Istenünkben bízunk." De úgy látszik, olyan Istenben bíztak, aki nem tud rajtuk segíteni. Ezért nem is ezeknek a vadállatoknak vagy démonoknak az erőszakossága és rútsága az, ami annyira fáj, inkább az ellenség gúnyolódása szívtépő. "Az Úrra bízta magát, mentse hát meg őt." Az ilyen megjegyzések okozta fájdalomra szakad ki belőle a kiáltás: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?" Jézus igaz ember volt. Ragaszkodott Istenhez attól a naptól fogva, hogy anyja megszülte. "...az én Atyám házában kell lennem" - mondta 12 éves korában. És amikor egy kicsit idősebb volt, így szólt: "Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem." Csakhogy engedelmessége a keresztre juttatta őt. Míg ott függött a fán, Jézusnak a 22. zsoltár járt az eszében. Az egész zsoltár az ő zsoltárává lett. Isten kiszolgáltatta őt gúnyolódó ellenségeinek (emberek voltak? vadállatok vagy démonok?). "Bízott az Istenben: szabadítsa meg most, ha akarja, hiszen ezt mondta: Isten Fia vagyok." (Mt 24,74) Midőn a nap elsötétedett, Jézus az ő panaszdalát énekelte Isten népével és Isten népéért: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" Amikor azonban elhagyta ajkát ez a kiáltás, az ő szenvedésének és a mienknek majdnem vége is lett, mivel Krisztus jajszava nemcsak Isten szenvedő gyermekei egyikének hangja, hanem Isten válasza is a mi kiáltásunkra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése