"Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!"- 2Mózes 20,7
Az az apa, aki mosolyogva eltűri, hogy a gyermeke a füle hallatára gyalázza, nem érdemli meg az apa nevet. Az a gyermek, aki az apját füle hallatára gyalázza, nem érdemli meg apja kenyerét. Sok magyar ember büszke arra, hogy mi milyen szépen tudunk káromkodni. Azt mondják, nem kell komolyan venni, az csak olyan szokás. A baj csak az, hogy Isten valódi Atyánk, aki megérdemli ezt a nevet. Neki pedig az a szokása, hogy ígéretét is, de fenyegetését is betartja. Őszintén csodálkozom, amikor jól káromkodó magyar ember kérdezi, miért veri Isten nemzetünket. Hogy lehet ezt nem tudni? Nem mondja meg világosan, hogy nem tűri? Magukat hívőnek mondó emberek hogyan káromkodhatnak? Ateistáink miatt talán nem is büntetne Isten. A parancs nekünk szól, akik meghallgatjuk: ne mondd ki! Te, aki imádkozni szoktál, aki beszélő viszonyban vagy Atyáddal, neked nincs jogod gyalázni Atyád nevét. A Heidelbergi Káté1 még azt is hozzáteszi, hogy "ebben a rettenetes bűnben még elhallgatással vagy eltűréssel se vegyek részt". Ha nem hiszed, hogy Isten betartja szavát, ne imádkozz! Ha hiszed, ne csodálkozz nyomorúságainkon!
Édes jó Atyánk, állítsd meg, kérünk, haragodat. Valljuk, haragod jogos. Egyikünk sem vétlen ebben a kérdésben sem, mindnyájunkkal megtörténik, hogy feleslegesen, tréfálkozva mondjuk ki nevedet, s már az is megérdemli büntetésedet. De az nagyon súlyos bűn, amikor nevedet káromoljuk. Egész népünk nevében, egész népünkért könyörgünk, Szentlelked erejével szoktass le erről az ocsmányságról! Hiába versz, népünk nem fog meghajolni. Neveld úgy fiainkat, fordítsd úgy magad felé, hogy torkukon akadjon neved, mielőtt káromkodva kimondanák! Szeretetedet megismerve szégyellje el magát legalább az új nemzedék, ha káromkodni akar. S engem, gyarló gyermekedet őrizz meg ettől a bűntől! Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése