Figyelemre méltó örökségeket osztottak ki Kánaán felosztásakor. A legjobb rész a Lévitáknak jutott, akikről ezt mondja az Ige: "A Lévi nemzetségének pedig nem adott Mózes örökséget. Az Úr, Izraelnek Istene az ő örökségük". (Józs 13,33)
Jelentős Káleb öröksége, amit hit által nyert el, kedves az Aksza része, amely kérésére megnagyobbodott és áldott lett.
Példaszerű az a mód, ahogy Józsué örökségéhez jutott. Józsué Izrael népének hadvezére, fejedelme. Neki köszönheti Izrael az új hazát.
Ő atyai módon gondoskodik arról, hogy minden törzs megkapja az őt megillető részt. Magáról azonban nem gondoskodik. Senkinek sem jut eszébe, hogy tulajdonképpen Józsuét kellett volna elsőként tekintetbe venni. Csak akkor gondolnak már rá, amikor mindenki megkapta a részét.
Józsué Isten embere volt. Evilági hadvezér bizonyára éppen fordítva bánt volna a zsákmány elosztásakor. Józsué háttérbe szorította saját igényét.
Hogyan állunk mi ezen a ponton? Tudunk mi várni az örökség kiosztásakor addig, amíg mások megkapják részüket?
A Példabeszédek 20,21 így figyelmeztet bennünket: "Amely örökséget először siettetnek, annak vége meg nem áldatik". Fontos az a körülmény is, hogy Józsuét felhívják arra, hogy mondja meg, mit kíván. Ő Timnath-Szeráhot kérte az Efraim hegyén. Abban lakott.
Nekünk, keresztyéneknek Józsué némely vonatkozásban Jézus Krisztus előképe. Ő többet tett értünk, mint Józsué Izraelért. Ő sem magáról gondoskodott, hanem övéiről.
Végül azonban neki is van egy kívánsága, kérése. Józsué kívánságát örömmel teljesítették.
Hogyan állunk Megváltónk kérésével: "Adjad, fiam - lányom - a te szívedet nekem"!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése