Ha szemünk előtt elvonul Jób egész életének története, három fontos figyelmeztetést tanulhatunk meg belőle.
Először: Sohase építsünk földi szerencsénkre úgy, mintha az minden időben állandó lenne!
Jób mai fogalmaink szerint milliomos volt. A 3. vers ezt mondja: nagyobb volt Keletnek minden fiánál. De jött egy nap, amikor ezrekre menő juhait, szarvasmarháit, tevéit és szamarait elrabolták, és elvesztette még tíz szeretett gyermekét is. Aki idáig dicsőségesebb volt Kelet minden fiánál, most mindenkinél nyomorultabb lett.
Így volt ez Nabukodonozor királlyal is, aki reggel még arany trónján ült dicsőségesen, ezrektől irigyelve, estére pedig szerencsétlen elmebeteggé lett, tízezrektől sajnálva.
Akinek a szíve a múló szerencséhez ragaszkodik, az bolond!
Aztán: ne siessünk soha senkiről ítéletet mondani.
Jób barátai vétkeztek, mert mindjárt azt gondolták, hogy Jób valami nagy bűnt követett el, s ezért van átok alatt. Ezt a véleményüket kemény, otromba szavakkal ki is fejezték, s ezáltal Jób szenvedését igen megsokasították.
Nem hasonlítunk-e hozzájuk egy-egy barátunkról alkotott véleményünkben, s ezáltal még mi is fájdalmat okozunk neki?
S végül: sohase essünk abba a tévedésbe, hogy ha a jó napokban kegyesek lehetünk, akkor már szívünk mélyéig tiszták vagyunk Isten előtt.
Isten szerint Jób a legkegyesebb ember volt az egész földön. De amikor egyik csapás a másik után érte, amikor beteg lett, és barátai is ellene fordultak, akkor napvilágra jött türelmetlensége és csüggedése, mely szívében elrejtve lakozott.
Sohase bízzunk saját szívünkben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése