Saul király féltékenységében többször is Dávid életére tör. Dávid
szabadcsapatával a hegyekben bujdosik, de a király oda is sereggel vonul
ellene. Éjszaka Dávid odalopakodik, és elveszi a király feje mellől a
korsóját, de nem nyúl a királyhoz. Csak a szomszéd hegy tetejéről
szégyeníti meg a felébresztett Sault. Dávid tudja magáról, hogy Isten
kiválasztottja. Azt is tudja, hogy Saul is az. Ő nem engedheti meg magának
a bosszúállást. Isten gyermeke nem támadhat Isten másik gyermekére. Ő
Istenre bízza magát. Isten már azzal is megfizette hűségét, hogy kétszer
is kezébe adta, és ezzel megszégyenítette magánál erősebb ellenségét.
Józanul számol: ha ő lesz a király, ugyanaz a védelem illeti meg, amit ő
megadott méltatlan királyának. Az Isten törvénye szerint való magatartás
mindig a legjózanabb megoldásnak bizonyul. Csak annyi kell hozzá, hogy
Isten akaratát és cselekvését mindig reális tényezőként számítsuk be
terveinkbe és döntéseinkbe. Uram, olyan könnyű megsértődni, megharagudni és szóval vagy ököllel odaütni. Csak nem érdemes. Tapasztalhattam: mikor engedtem ennek a kísértésnek, mindig rossz szájízzel maradtam, meg egy csomó keserű ellenséggel. De ha véletlenül képes voltam a csapásnak odatartani a másik arcomat is, mindig megfizetődött. Te mindig megadtad az alkalmat, hogy a csapdosó fél szégyenüljön meg, amikor én csak azért is segítettem rajta. Önzésből tettem, bevallom, mert jó volt látni megrökönyödését, de tudom, hogy Te fizettetted meg vele engedelmességemet. Ilyen önzésre segíts ezután is, Uram, s ne engedd, hogy haragomnak engedve én legyek az, aki odaüt és megszégyenül. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése