"Nem marad örökre elfelejtve a szegény, nem vész el végleg a nyomorultak reménye"
(Zsolt 9,19)
|
A szegénység súlyos örökség, de akik bíznak az Úrban, hit által megigazodnak, mert tudják, hogy Isten nem feledkezett meg róluk. Noha úgy látszik, mintha Isten a földi javak elosztásánál nem vette volna figyelembe őket, mégis várják azt az időt, amikor mindezért kárpótlást nyernek. Lázár nem fekszik mindörökké a gazdag kapujában, a kutyák között, hanem megkapja majd jutalmát a mennyben.
De már most is megemlékezik az Úr a szegény, de Neki drága gyermekeiről: "Én nyomorult és szegény vagyok, de gondol rám az Úr" (Zsolt 40,18) - hangzik a régi Ige. Ez ma is így van. Az istenfélő szegényeknek nagy reménységük van. Számíthatnak arra, hogy az Úr mindennel ellátja őket, amire istenfélő életükhöz ezen a földön szükségük van. Számíthatnak arra, hogy minden a javukat szolgálja; hogy szorosabb közösségbe kerülnek azzal az Úrral, akinek nem volt hová lehajtania a fejét. Számítanak az Úr második eljövetelére, és arra, hogy akkor majd osztoznak az Ő dicsőségében. Ez a várakozásuk nem hiábavaló, mert Krisztusra épül, aki mindörökké él. Mivel pedig Ő él, mindez be is teljesedik. A szegény hívőnek sok olyan éneke van, amelyet nem érthet meg a bűnös gazdag. Ezért ha e földön szűkölködnünk is kell a javakban, gondoljunk a királyi menyegzőre, amely odafönt vár ránk. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése