Monda pedig Dávid: Maradt-é még valaki a Saul házanépe közül, hogy irgalmasságot cselekedjem ő vele Jonathánért? II Sámuel 9:1
Méfibóset Saul király unokája, Jonathán fia volt, aki Dávid közeli barátja és szövetségese volt. Jonathán és Saul életüket vesztették egy csatában, és Dávid lett a király.
Dávid szeretett volna megáldani valakit Saul házából, Jonathán kedvéért. Ezért tudakozódott, maradt-e valaki életben Saul házanépe közül, akivel irgalmasságot cselekedhetne. Az egyik szolgálója jelentette, hogy Méfibóset életben van, és egy Ló-Debár nevű városban él.
A Ló-Debár név jelentése „legelőnélküliség”. Mezőgazdasággal foglalkozó települések esetén a legnagyobb szegénység jele az, ha a településnek nincs legelője. Miért kellett egy király unokájának egy ilyen helyen tengetnie az életét? Miért nem ment el a palotába és követelte a jussát, ami Saul király örököseként neki járt volna, nem is beszélve azokról a jogokról és privilégiumokról amelyek Jonathának, a jelenlegi király legjobb barátjának és szövetségesének fiaként megillették volna? Biztosan értette, mit is jelentett „szövetségesnek” lenni; ezzel mindenki tisztában volt annak idején. Azt is tudta, hogy az apja, Jonathán és Dávid közötti szövetség vonatkozik azok gyermekeire és örököseire is.
Az akkori Izraelben, ha két ember szövetséget kötött egymással, mindenük közös volt. A szövetség azt jelentette, hogy mindig segítenek egymásnak, bármire is lenne a másiknak szüksége, ha kell, fegyverrel is. Ennek ellenére Méfibóset, Jonathánnak, Dávid király szövetségesének törvényes örököse szegénységben élt. Miért? Az okok Méfibóseth nagyapjának, Saul királynak az idejére nyúlnak vissza. Amikor megérkezett a palotába a hír, hogy Saul és Jonathán elesett, Méfibóseth még kisgyermek volt. A dajkája annyira megrémült a hír hallatán, hogy felkapta a kisfiút és kirohant vele a palotából, mert attól félt, Dávid bosszút áll majd rajta Saul király álnoksága miatt. Ahogy szaladt, leejtette a kisfiút, aki ennek következtében sánta lett (II Sámuel 4:4)
Amikor Dávid érte küldött, Méfibóseth térdre esett előtte, az egész viselkedése félelmet tükrözött. Dávid megnyugtatta, hogy ne féljen, mert irgalmasságot cselekszik vele. Méfibóseth reakciója nagyon jó példája annak, milyen az, amikor valakinek rossz az önértékelése, és ez az érzés, amit le kell küzdenünk.
„Döglött kutya” kép
És mikor megérkezett Dávidhoz Méfibóset, Jonathánnak a Saul fiának fia, arccal leborula, és tisztességet tőn néki; és monda Dávid: Méfibóset! ki felele: Ímhol a te szolgád. Monda néki Dávid: Ne félj; mert kétség nélkül irgalmasságot cselekeszem veled Jonathánért, a te atyádért; és visszaadom néked Saulnak, a te nagyatyádnak minden majorságát, és néked mindenkor asztalomnál lesz ételed. Akkor fejet hajta [a sánta] Méfibóset, és monda: Micsoda a te szolgád, hogy a holt ebre reá tekintettél, minemű én vagyok? II Sámuel 9:6-8.
Méfibóseth egy nagyon rossz, „holt eb” képet alakított ki magáról. Nem volt túl jó véleménnyel saját magáról. Ahelyett, hogy apja és nagyapja törvényes örököseként tekintett volna saját magára, visszautasítottnak érezte magát. Ha ez nem így lenne, már rég visszatért volna a palotába jogos jussát követelve.
A rossz önkép eredményeként a hit helyett a félelem munkálkodik bennünk. A hibáinkra és fogyatékosságainkra nézünk ahelyett, hogy Jézussal járva mi a jó bennünk. Ő volt az, aki a bűneinket elvette és az Ő igazságát adta nekünk (II Korinthus 5:21). Ennek az igazságnak a fényében kell tehát járnunk.
Amikor ezt az igerészt elolvastam, rádöbbentem, hogy rám is ez a „döglött kutya” kép jellemző, és ez az, ami megakadályozott abban, hogy olyan legyek, amilyen lehetek, és részesedhessek mindabból, ami az enyém lehet az életben. Ekkor jött a fordulópont és elkezdtem a saját magamhoz való hozzáállásomat megváltoztatni. Természetesen nem ment egyik napról a másikra, és a Szent Szellem rengeteget segített nekem, de eltökéltem magamban, hogy ezentúl nem vagyok hajlandó alacsonyabb szinten élni, mint amelyet Jézus áldásainak átvételével elérhetek.
Isten Igéje azt mondja, hogy a Vele való szövetségnek köszönhetően fej vagyunk és nem farok, és mindinkább feljebbvalók leszünk, nem alábbvalók (V Mózes 28:13). Azt hiszem, velem együtt te is régóta vagy már farok. Épp ideje, hogy a sarkadra állj és kezdd el átvenni a jogos örökségedet.
Dávid megáldotta Méfibósethet. Szolgákat és földet adott neki, ellátta mindennel, amire szüksége volt. A történet azzal fejeződik be, hogy Méfibóset tehát Jeruzsálemben lakozék, mert mindenkor a király asztalánál eszik vala; és ő mind a két lábára sánta vala (II Sámuel 9:13)
Imádom ezt a befejezést. Méfibóseth sántasága olyan, mint a mi gyengeségeink. Mis is lehetünk Jézus Király társai és ehetünk az asztalánál – hibáink és gyengeségeink ellenére. Isten szövetségesei vagyunk, és ezt a szövetséget Jézus vére érvényesítette és pecsételte meg. A vérszövetség volt mindig is a legerősebb megállapodás két fél között.
Felajánljuk Istennek mindenünket, amink csak van, Ő pedig nekünk adja mindazt, ami Neki van. Elveszi a bűneinket, vétkeinket, hibáinkat, gyengeségeinket, nekünk adja a képességeit, igazságát, erejét. Elveszi szegénységünket, helyette nekünk adja az Ő gazdagságát. Elveszi a betegségeinket, nekünk adja gyógyító erejét, egészségét. Elveszi a zavaros, keszekusza, elhibázott múltunkat, és kapunk helyette egy ragyogó, reményteli jövőt.
Mi magunk semmik vagyunk, Ézsaiás szavaival élve olyanok vagyunk, mint a tisztátalan, megfertőzött ruha (Ézsaiás 64:5). De Krisztusban egy olyan jövő ígérete van, amelyet érdemes várni. A „Krisztusban” kifejezés azt jelenti, hogy a hitünket Belé helyeztük, és az életünk minden terültét átadjuk Neki. A Mindenható Isten szövetségesei vagyunk. Micsoda fantasztikus dolog ez!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése