Jézus ezt mondta Pálról: „ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok... előtt" (Károli). A név magát a személyt jelentette. Pál tehát olyan edény, akiben Krisztus él, és őt viszi másokhoz. Krisztus-hordozó lett, úgy, ahogyan ezt Istvánnál látta korábban. Később ő írta Korinthusba: a mi kincsünk cserépedényben van. Élete tartalma tehát Krisztus lett.
Ugyanakkor leveleiben igen gyakran használja ezt a kifejezést: a Krisztusban. Ezen elsősorban azt értette, hogy Isten őt Krisztuson keresztül látja, s így olyan tisztának és igaznak találja, mint Krisztus maga. A saját erejéből nem tudta elérni, amíg a törvény betartásától remélte ezt az Igazságot, most azonban Krisztusban megkapta. De jelent ez biztonságot, védelmet is.
Eddig számára a törvény volt a legnagyobb érték, törekedett azt megtartani. De soha nem tudhatta, hogy eleget teljesített-e már. Most értékpiramisán a csúcsérték Krisztus lett. Minden egyéb leértékelődött, sőt feleslegessé vált. Erről szól mai igénk s annak folytatása. Krisztusban bűnbocsánatot, jó lelkiismeretet, rendezett múltat és kiszámítható jövőt kapott. Még mennyei polgárjogot is.
Kosztolányi Dezső panaszolja a Boldog, szomorú dalban:
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
a kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban,
s már nem vagyok otthon az égben.
Pál boldog, mert Krisztussal szoros közösségben itthon van itt, és elkészített otthona van a mennyben is. Nem ő érdemelte ki, kegyelemből kapta mindkettőt. Itt küldetést, ott jutalmat, de mindenütt Krisztus jelenlétét. Küzdelmei közt, halála óráján s azon túl is. Ez teszi boldoggá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése