Egy fiú egyszer megkérdezte Michelangelót, hogy miért dolgozik olyan elszántan azon a márványtömbön, amiből aztán egyik legnagyobb remekművét, Dávid szobrát faragta ki. A művész így felelt: „Egy angyal van a kőbe zárva, és én azon dolgozom, hogy kiszabadítsam.” Az Istentől kapott látás ereje segít meglátni a mestermű lehetőségét abban, amin mások keresztülnéznek vagy értéktelennek tartanak. Azt is elősegíti, hogy felfedezz magadban olyan dolgokat, amiről addig nem is tudtál. A legjobbat hozza ki belőled. A Szentírás sok szereplője, akiket Isten használt, veszteseknek tűntek, mielőtt győztesekké lettek volna. Miután Péterék egész éjszaka halásztak, de nem fogtak semmit, Jézus azt mondta neki: „Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!” (Lukács 5:10).
Így is lett, és a tanítványok
a) felépítették az egyházat, mely kétezer évvel később is gyarapodik;
b) megírták a világtörténelem legnagyszerűbb könyveit;
c) mi pedig ma is róluk nevezzük el gyermekeinket.
Azt jelenti ez, hogy csak megálmodsz valamit, és Isten majd beteljesíti? Nem. Pál azt mondja: „… nem a magatokéi vagytok; áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent…” (1Korinthus 6:19–20 NIV). A Golgotánál elveszítetted a jogot arra, hogy tehetségedet, lehetőségeidet és tapasztalataidat arra használd, amire csak kedved van. De miért is akarnál így tenni? Mi adhatna nagyobb beteljesülést, mint Isten életedre vonatkozó terve? És mi lenne tragikusabb, mint elmulasztani azt? Evilági teljesítmények nem oltják lelked szomját. A benned lévő űrnek olyan örökkévaló dimenziója van, amit csak Krisztus tud betölteni. Ezért kell így imádkoznod: „Uram, mutasd meg, te milyennek látod a jövőmet!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése