1 Mert minden főpap, akit emberek közül választanak, az emberekért rendeltetett Isten szolgálatára, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért.
2 Együtt tud érezni a tudatlanokkal és a tévelygőkkel, mivel ő maga is körül van véve erőtlenséggel.
3 Így nemcsak a népért, de önmagáért is köteles bűnért való áldozatot bemutatni.
4 Senki sem szerezheti meg azonban önmagának ezt a tisztességet, csak az, akit az Isten hív el, mint Áront is. 5 Ugyanúgy a Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólt hozzá: "Az én fiam vagy, ma nemzettelek téged."
6 Ahogyan másutt is mondja: "Pap vagy te örökké, Melkisédek rendje szerint." 7 Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. 8 Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, 9 és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki. 10 Mert az Isten őt a Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte.
"Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki."
(Zsid 5,8-9)
Amikor a Biblia azt mondja, hogy az Isten Fia "megtanulta az engedelmességet", ez nem azt jelenti, hogy azt kellett megtanulnia, hogyan engedelmeskedjék. Mindabban, amit szenvedett, az engedelmesség teljes súlyát kellett megtanulnia.
A Zsidókhoz írt levélnek ez a szakasza minden bizonnyal Krisztusnak a Gecsemáné-kertben lezajlott haláltusájára történő utalás. Ő ott kiáltozott és könnyezett, s megtanulta Isten szent és félelmetes akaratát (Lk 22,39-46). Szenvedése árán megtanulta az engedelmesség szó teljes jelentését.
Aztán "tökéletességre jutott", ami nem azt jelenti, hogy "bűntelen", hiszen ő már bűntelen volt, hanem hogy célba ért. Elérte munkájának célját azáltal, hogy teljes engedelmességet tanúsított a leggyötrőbb körülmények között.
Most hát "örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki". A Fiúnak az Atya iránti engedelmessége megfelel a mi engedelmességünknek, amelyet a Fiú iránt tanúsítunk. Az üdvösség, amelyet a Megváltó engedelmessége szerzett meg, elérhetővé válik a megváltottak számára, akik engedelmeskednek.
Mindig meg kell őriznünk azt a sajátos távolságot, amely Krisztus és saját magunk között van. Krisztus a mi Üdvözítőnk. Az ő engedelmessége következtében van üdvösségünk, nem a sajátunk következtében. Ugyanakkor nem szabad azt képzelnünk, hogy annyira mások vagyunk, mint Krisztus, hogy az engedelmességet ráhagyhatjuk, mialatt mi továbbra is engedetlenkedhetünk. Nem mondhatod, hogy hiszel Krisztusban, ha nem vagy hajlandó engedelmeskedni neki. A Biblia nem ismeri az engedelmesség nélküli hitet.
Ha valaki futva bejönne egy gyűlésre, és azt kiáltaná: "Tűz van, meneküljetek!" - csak úgy tudjuk megmutatni, hogy elhisszük szavát, ha megtesszük amit parancsol. Csak akkor hiszed el, hogy tűz van, ha futva menekülsz. Így függ össze a hit és az engedelmesség, mint a bizalom egyetlen aktusa.
Bíznunk kell és engedelmeskednünk. Egyszerűen nincs semmi más út.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése