Az igazi alázatosság nem jelent szellemi törpeséget, a törekvések hiányát, gyáva meghunyászkodást, sem pedig a kudarctól félve, a terhek lerázását. Az igazán alázatos ember Isten erejében bízva, végrehajtja a Menny szándékát. Isten maga választja ki az emberi eszközöket. Néha egészen egyszerű embereket a legnagyobb feladatokkal bíz meg, mert hatalma az emberi gyengeség által mutatkozik meg. Nekünk megvan a saját mércénk, és ahhoz mérten jelentjük ki az egyik dolgot nagynak, a másikat pedig kicsinek. Isten azonban nem a mi normánkkal mér. Ne gondoljuk, hogy Istennek nagy, ami nekünk nagy; vagy ami nekünk kicsi, neki is az. Rosszul tesszük, ha saját érdemeinkkel büszkélkedünk... Nem a cselekedeteinkért kapjuk a jutalmat, nehogy bárki is dicsekedjék. Minden jutalom kegyelemből van... Az ''én'' felmagasztalása nem egyeztethető össze a vallással. Akinek öndicsőítés a célja, az nélkülözi azokat a jellemvonásokat, amelyek hatékony munkássá tehetik Krisztus szolgálatában. A gőg és elbizakodottság lerontja a munkát...
A keresztény
ember, aki a magánéletében is keresztény; aki bizonyságot tesz
kereszténységéről naponkénti önmegtagadásával, szándékai őszinteségével,
gondolatai tisztaságával, a bosszúságok közötti szelídségével, hitével
és kegyességével a kicsi dolgokban való megbízhatóságával; aki családi
életében Krisztus jellemét képviseli, Isten szemében még a világszerte
ismert misszionáriusnál és mártírnál is becsesebb lehet... Nem a
tudásunkban, társadalmi rangunkban, a munka sokaságában vagy a reánk
bízott képességekben található sikerünk titka; nem is az emberi
akaratban. Ha tehetetlenségünket érezve, készséges és engedelmes szívvel
Krisztusra tekintünk, általa, aki minden erő és értelem forrása, egyik
győzelmet a másik után arathatjuk... Azok akik őszinte hittel és
szeretettel szolgáltak Istennek, kegyelméből áldott jutalmat kapnak.
Ellen White írása alapján
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése