A bibliai időkben a gyűrűváltás sokkal többet jelentett, mint a mai eljegyzés: a házassági szertartás része volt. A jegyespár attól kezdve már egynek számított. A házasság elhálása azonban csak egy évvel később történt meg. A köztes időben a vőlegény felépítette új közös otthonukat, továbbra is udvarolt a menyasszonynak, igyekezett jobban megismerni őt, és engedte, hogy a lány is megismerje őt. A menyasszony is felkészüléssel töltötte idejét, igyekezett megtudni mindent, amit csak lehetett vőlegényéről, hogy majd minden vonatkozásban kedvére tehessen. Végül a vőlegény elvitte menyasszonyát új otthonukba, és megkezdhették közös életüket, mint férj és feleség. Mi értelme ennek az illusztrációnak? Egyszerűen ez: az Egyház Krisztus menyasszonya, ezért sóvárogva kellene várnunk azt a percet, amikor vele való egységünk beteljesedik, és részt vehetünk a Bárány menyegzői lakomáján a mennyben (ld. Jelenések 19:7). Addig is Jézus elvégzi az ő részét, helyet készítve nekünk, imádkozva és közbenjárva értünk, folyamatosan „udvarol” nekünk, elhalmoz szeretetének jeleivel, és segít, hogy egyre jobban megismerjük őt (ld. Efezus 4:13). És mi a mi részünk? Az, hogy tudatában legyünk annak: az életvitelünk őt tükrözi. Senki sem szeretné, ha a felesége hamis csekkeket állítana ki, illetlen beszélgetésekbe kapcsolódna be, nyilvánosan részegeskedne, vagy más férfiakkal flörtölne. Azt szeretné, ha távol tartaná magát az efféle viselkedéstől, mert szereti őt, és azt szeretné, hogy jó hírneve legyen. Azt akarja, hogy felesége jót tükrözzön róla és a családjukról. Másként fogalmazva: az, hogy el vagy jegyezve Krisztusnak, azt jelenti, hogy többé nem önmagadnak, hanem neki élsz!
* New King James Version (NKJV)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése