"Ő [Péter] erre így válaszolt: Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, vagy a halálba is! Jézus azonban ezt felelte: Mondom neked Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor le nem tagadod, hogy ismersz engem. (Lukács 22,33-34)
Milyen biztos volt Péter önmagában! Joga is volt hozzá: annyira szerette Mesterét, olyan hűségesen állt mellette, megérdemelte, hogy őt, Simont Jézus Péternek, szilárd kősziklának nevezze. Csak egy picit tévedett. Elhitte, hogy ő az, aki olyan erős. Erős volt a hitben, a hűségben, az odaadásban, csak szolgálni akart, nem felvágni. De hitte azt, hogy minderre az igen jó, Isten akarata szerint való helytállásra ő a maga erejéből, maga hitéből, maga odaadásából képes. Annyira biztos volt önmaga odaadásában, hogy a halált is őszintén, szeretetből vállalta volna Jézusért. És meg is tette volna - Jézus mellett. De azután úgy esett, hogy Jézust elvitték mellőle. Saját szemével látta, hogy Mestere tehetetlenné vált, és ő magára maradt, egyedül, idegenek, ellenségek között. És magában csak a tagadásra volt ereje. Ő csodálkozott a legjobban, amikor ennek tudatára ébredt. Mire volnánk képesek az ő helyében?
Krisztusom, köszönöm, hogy mindeddig nem kerültem olyan helyzetbe, mint Péter. Nem tudom, mit tennék az ő helyében. Lehet, hogy túlságosan bízom önmagamban, lehet, hogy túl gyávának érzem magam. Ha lehetséges, add, hogy soha ne kelljen halálos veszedelemben próbálni ki hitemet, helytállásomat. De sokkal könnyebb helyzetben is tapasztaltam már, hogy nem volt bátorságom kiállni meggyőződésem mellett. Tudom, hogy nem vagyok egyedül. Tudom, hogy Te, feltámadott és élő Uram, mindig velem vagy. Add, hogy ezt ne csak most, nyugodt percekben érezzem, hanem akkor is, amikor elérkezik a próba pillanata. És ha mégis gyengének bizonyulnék, ne ítélj felettem nagyon keményen! Bocsáss meg, mint Péternek, és erősíts meg, hogy képes legyek helytállni mindig, mikor arra kerül a sor! Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése