A példázatbeli kisebb fiú odaállt az apja elé, elkérte az örökség őt illető részét, és elment otthonról. Szabad akart lenni, s úgy gondolta, ez azt jelenti, hogy azt tehet majd, amit akar. Később látta csak, hogy az atyától függetlenül egy sötét erő rabságába került, és azt kellett tennie, amit az diktált neki.
Távozása során három elgondolkoztató megállapítást olvasunk: „Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét!" Mintha az apja már nem élne, az ő számára meghalt, nem számít. Nem kér, hanem követel. Úgy érzi, az neki jár. Így érezzük mi is sokszor. S még várni sem tudunk, azonnal kell minden, amire vágyunk.
Néhány nap múlva összeszedett mindent, és messze vidékre költözött. Egy keveset még várt, tehát gondolkodott. Nem az apja küldte el, ő döntött így. Nem Isten szakított velünk, mi hagytuk ott őt.
Sokak élete is abból áll, hogy összeszednek mindent, amit csak lehet. Közben ők maguk szétszóródnak, kapcsolataik fellazulnak. A sátán célja az, hogy szedjünk össze mindent, csak magunkat ne szedjük össze, el ne kezdjünk gondolkozni azon, hogy hova vezet ez. A fiú úti célja is bizonytalan, csak az a fontos, hogy minél messzebbre költözzön.
„...ott aztán eltékozolta vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott." Nem termelt, csak fogyasztott. Azt élte fel, amiért más dolgozott meg. De az apjától távol gazdálkodni sem tudott az apjától kapott értékekkel. Mint ahogyan mi sem tudunk a teremtett világ kincseivel. S még gondolkozni is elfelejtett: miért kellett mindent eltékozolnia? Nem lehetett volna egy idő után megállni?
Ez az a nagy szabadság, amit sok ember Isten nélkül elérni remél. Lejtő ez, amin csak külső erő állíthatja meg a zuhanót, ellenkező esetben elpusztul az alján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése