"Dávid azonban így felelt Saulnak: Pásztor volt a te szolgád apja juhai mellett, és ha jött egy oroszlán vagy medve, és elragadott egy bárányt a nyájból, utánamentem, leterítettem, és kiragadtam a szájából. Ha pedig ellenem támadt, megragadtam a szakállánál fogva, leterítettem és megöltem." (1Sámuel 17,34-35 )
Micsoda kamaszos hencegés! Nem igaz ebből egy szó sem. Ez a tizenvalahány éves kamasz nem ragadta meg az oroszlánt a szakállánál fogva, hogy megölje primitív vaskésével. És mégis milyen megható ez a hencegés a halál kapujában! Dávid harcolni akar. Le akarja győzni a legyőzhetetlen Góliátot. Képtelen eltűrni, hogy egy idegen csúfolja és káromolja Istenét és nemzetét. Nem tud úgy hazamenni, hogy mindig a fülében csengjen Góliát gúnyos káromlása. Inkább elpusztul, ha Isten úgy rendelte. Ha lenézik, ha el akarják tiltani, hát henceg, de ki kell vívnia, hogy engedjék, hogy ne akadályozzák meg, hogy kockára tegye az életét Istenéért. Ő tudja, hogy Isten vele van azokkal, akik érte kiállnak. Kamaszos lelkesedéssel, de férfias hittel vállalja az erő feletti küzdelmet. Küzd, henceg, mindenkit meggyőz, és nekivág. Milyen öregek vagyunk mi e kamaszos lendület tükrében!
Istenem, hogy megöregedett ez a mi mai népünk, s benne mi magunk! Hányszor panaszoljuk el, hogy nincs, aki kiálljon hitünk, népünk mellett, hogy senki nem vállalja a kockázatot, még a kockázat nélküli munkát is kevesen, és eszünkbe sem jut, hogy kimondjuk: én vállalom. Ne hagyj minket idő előtt megöregedni! Add meg a feladatvállalás hitét, fiatalságát, lendületét és boldogságát! Hogy ne törődjünk bele, hogy Világ-óriás legyőzze népünk, gyermekeink lelkét, hogy megnyomorítsa, rabszolgaságba hajtsa, gyáva, közömbös, magának élő roncsokká silányítsa jövendő nemzedékünket! Segíts, hogy képesek legyünk megállni, megharcolni Krisztus szép harcát, Lelked erejével teremteni boldog, új életet! Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése