"Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen." (Máté 26,41)
Az1 élet - mindenki tudja - nem csak szép dolgokból, jó napokból áll.
Az élet sokszor nehéz, tele van megpróbáltatásokkal, ami próbára teszi az erőinket testi és lelki értelemben egyaránt. Azért, hogy felkészültek legyünk, azért, hogy helyt tudjunk állni sok mindent teszünk. Például gyermekkorunk és ifjúságunk másról sem szól, mint arról, hogy készülünk a nagybetűs Életre. Ez a folyamat tele van tanulással és telve van éppen ezért iskolákkal. Az élet iskoláit azonban, ha a többit már be is fejeztük, nem lehet kijárni. Az élethosszig való tanulás elve nem egy politikai húzás, hanem maga a valóság. Megszerezzük kézhez kapjuk a bizonyítványainkat, megkapjuk a jogosítványainkat, amik újabbak megszerzésére sarkallnak bennünket. Mert ki az, aki ne akarná még jobban tenni azt amit csinál.
Mindannyian fejlődni akarunk, hogy jobb emberek legyünk, hogy betudjuk végezni azt a feladatot, ami a miénk.
Ebben a rövid szövegben Jézus tanácsa olvasható, amit tanítványainak adott, akik még nem voltak készen. Úgy fogalmazott, hogy bár lelkileg - szívük szerint, vágyaikban, elképzeléseikben készek lettek volna megtenni, amit kell; testileg mégsem voltak képesek rá. Erőtelenségeik, azaz gyengeségeik akadályozták őket.
Ezért ez az első lecke: Ne értékeld túl magad!
Vagyis, légy tisztában képességeiddel, légy tisztában önmagaddal. Az önvizsgálathoz mindig józanság, alázat és tisztánlátás szükségeltetik.
Nem akarok még egyszer úgy járni, mint gyermekként. Csodáltam Magyar Zoltán 10 pontos lólengés-gyakorlatát, és ahogy kirohantam az udvarra, az ott fűben fekvő beton kútgyűrűn akartam utánozni őt. Csak arra emlékszem, hogy a fűben ocsúdtam fel és a szemeim elől eltűnő sötétségből nagymamám aggódó arca bontakozott ki előttem: "Jól vagy fiam?" - kérdezte.
Tisztában kell lennünk önmagunkkal!
A második lecke, amit meg kell értenünk: Hozz áldozatot!
Jézus úgy mondta ezt: "Virrasszatok!" Aki virraszt, az éjjel fel van. Míg a többiek alszanak, ő ébren, tevékenyen tölti a csendes perceket. Bár neki is szüksége van a pihenésre a regenerálódásra, most nem a kényelmével törődik. Célja érdekében meghozza a kellő áldozatot.
E nélkül nincs előrehaladás. Aki el akar érni valamit, annak le kell mondania sok más dologról.
A sportolók, a tudósok, és még több híres ember komoly áldozatot fizetett azért, hogy ott tart, ahol tart.
Nekünk is meg kell tanulnunk lemondani.
Nagyon fontos a harmadik lecke is: Hívd segítségül Istent!
Egyszerűen vannak dolgok, amik meghaladják a képességeinket és legyőzik akaratunkat, akár mennyit készültünk is, akármiről is mondtunk le célunk érdekében.
Örülök annak, hogy vannak ilyen dolgok, amire nem vagyok képes, mert így látom meg az Isten hatalmát.
Nem történhet attól rosszabb az életemben, mint az, hogy elhiggyem, tudok Isten nélkül élni.
Pál prédikálta a görögöknek: "őbenne élünk, mozgunk és vagyunk..." (ApCsel 17,28)
A kereszténység ereje, a hit ereje ebben az Istenre-utaltságban rejlik.
Bár sokan, istentagadóként ezt gyengeségnek látják, mégsem az. Mert úgy van ez ma is, mint ahogy a Biblia szerint volt, hogy amikor az ember az Istennel összefog, ott megtörténik a csoda. A csoda pedig azért csoda, mert arra egy erős ember sem képes...
Emlékszem a "Tűzszekerek" című film legyőzhetetlen prédikátor-futójára, aki hite miatt lemondott a nagy versenyéről. Majd amikor esélytelenül elindult 400 méteren a párizsi olimpián, mindenki megdöbbenésére megnyerte azt. És ez nem mese, ez megtörtént, ez a valóság! Szóval: Imára fel, barátaim!
És végül az utolsó lecke, a negyedik: Ne feledkezz el az ellenségről!
Még azok közül is sokan, akik hisznek, úgy gondolják, hogy csak egy természetfeletti hatalom létezik: Isten; és elfelejtik, hogy az ördög nagyon is valóságos.
Sokan gondolják, hogy a rossz, ugyan úgy, mint a jó, szintén Istentől van. A Biblia nem ezt mondja. Jézus sem ezt tanítja. Az ellenség igenis létező valóság! Egy hívő embernek sohasem szabad úgy élnie az életét, hogy megfeledkezik arról, hogy egy ellenséges világba született. Gyermekkorunktól fogva magunkkal hozzuk a rosszat. Könnyebb nemet mondanunk, mint igent. Jobban szeretünk ellenkezni, mint engedelmeskedni; dacolni, mint engedni. Fontosabb az akaratunk, mint más akarata. Lassan rádöbbenünk arra, hogy sokkal önzőbbek vagyunk, mint gondolnánk. Igen, az ellenség már akkor csatát nyert felettünk, amikor mi még nem is tudtuk, hogy hadban állunk.
Mit tegyünk hát? Szerintem addig álljunk a jó oldalra, amíg nem késő...
szerző: Restás László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése